Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.
Ülésnapok - 1910-647
28 647, országos ülés 1916 Ma azonban, mondom, ez az irányzat uralkodik és ilyen helyzet mellett amúgy is nagyon csekély azoknak a vagyonuknak a száma, amelyek nem használtatnak fel termelékeny czélokra. Ami tehát veszendőbe menne abban az esetben, ha a t. pénzügyminister ur javaslatát átdolgozná és más módon gondoskodnék az adóztatásról, az igen kevés. Mindjárt megmondom, melyek azok a fő vagyonrészek, amelyek itt tekintetbe jönnek. Egy irányban máris konczessziót tett a minister ur, t. i. a műtárgyakra, könyvekre vonatkozólag, ami nagyon helyes volt, mert nagy kulturális érdekek fűződnek ahhoz, hogy az adó senkit ne korlátozzon ezek gyűjtésében. En ugyan azt hiszem, hogy aki abban a helyzetben van, hogy ilyen nagy gyűjteményt tarthat, az vállalhatja az adónak ezt a szerény terhét, mert hiszen az adótételek mindenképen szerények. Ennek tehát inkább szuggesztiv ereje, inkább demonstráló jellege van, hogy az állam tudja kulturális kötelességét és nem adóztatja meg azokat, akik abban a fényes helyzetben vannak, hogy ilyen gyűjteményekre milliókat forditanak és ezáltal — mindenesetre — a hazának és a kultúrának nagy szolgálatot tesznek. Ez a csoport tehát már ki van véve az adóztatás alól. Ki vannak véve, ami nagyon természetes — nézetem szerint kissé még ki kell bővíteni ezt a csoportot — a használati tárgyak. Ez is helyes, mert az még nem árul el megadóztatásra alkalmas vagyoni erőt, ha valakinek van egy kis bútora, ruházata. Mi marad még itt fenn? Természetesen csak nagy kategóriákról lehet szó. Penmaradnak még az üres épitőtelkek, de ezek megadóztatásánál tekintetbe kell venni, hogy ezek értéke, ha most nem is lesz megadóztatva, valamikor mégis csak ki fog bújni. Itt körülbelül ugyanazt az okoskodást merem alkalmazni, amit a t. pénzügyminister ur a tartalékokra alkalmazott. Én ugyan nem foglalkoztam a tartalékok kérdésével, de amikor a vagyonadóval foglalkoztam, önkéntelenül rájöttem arra, hogy itt most találkozom a t. jiénzügyminister úrral, aki azt mondta, hogy a tartalékok valamikor ki fognak bújni. Hát ez a vagyon is ki fog bújni feltétlenül, mert azt a háztelket valamikor beépítik, vagy értékesítik, a kincstár tehát nem szenved kárt, ha bevárja azt az időpontot, amikor ez adóztatás alá fog kerülni. Ami vagyontárgy ezenkívül van, az már nagyon lényegtelen, parkok és ilyenfélék. Erre vonatkozólag azt mondanám, hogy ez igazán nagyon csekély dolog ahhoz, hogy megakadályozzon minket abban, hogy ezt az adóztatási rendszert helyes irányba tereljük, de másrészt a pénzügyi találékonyság elég gazdag és kis gondolkodással meg lehetne találni a módját annak, hogy ezek is valamikép megadóztassanak. A végleges rendezés tekintetében nem foglalok állást, de ideiglenesen a mai nehéz viszonyok között ha lehetne elkerülni a vagyonadó önállósítását vagy önálló életbeléptetését. augusztus 9-én, szerdán. én azt a közérdek szempontjából helyesebbnek tartanám. Van a jövedelemadó és a vagyonadó között bizonyos összefüggés, ami az ellenőrzésben mutatkozik. Egyes országokban abból a szempontból is nézték azt a kérdést, hogy az egyik adó a másikat ellenőrzi. Ezt a szempontot is honorálom, de ez nem ingat meg engem abban a véleményemben, hogy a mai helyzetben lehetőleg törekedjünk egy olyan megoldási módot találni, amely lehetővé teszi, hogy a jövedelemadóval kapcsolatosan történjék a megadóztatás. Nem hiszem, hogy a t. pénzügyminister ur azért irtóznék a jövedelemadóval kapcsolatos megoldástól, mert itt talán nagyon magas kulcs alakulna ki ós ez, természetesen, kellemetlen hatást tenne. Az adatok úgyis rendelkezésére állanak a minister urnak. A jövedelemadó-bevallásokban az adóforrások meg vannak nevezve; ott meg van mondva, hogy az illetőnek földből ennyi, házból ennyi, tőkevagyonból ennyi a jövedelme. Itt tehát megvan az alap arra, hogy a megadóztatás keresztülvihető legyen, anélkül hogy az illetőnek erről tudnia kellene, — jDersze, akkor tudomást vesz róla, amikor tizet. Az eljárás magában véve nagyon egyszerű és megkíméli a rendkívüli túlterhelt igazgatási közegeket, akiknek nem volt alkalmuk a kellő kiképzésre, irodalmi tájékozás szerzésére és akiknek rengeteg nagy anyagot kellene feldolgozniuk. Méltóztassék a következőket szem előtt tartani. Ha csak a földbirtok körében maradunk, az országos gazdasági egyesület emlékirata szerint az 50.000 koronába már azok a telkek vagy birtokok beleesnek, amelyek 40 holdra terjednek. Én még óvatosabb akarok lenni és csak az 50 holdasokat veszem. Az 50 hold, a fundus instruktussal, megfelel a vagyonadó legalacsonyabb kategóriájának. Az 50 holdon felüli birtokok száma — a statisztika ugyan nem birtokokról, hanem gazdaságokról szól, de ez nagyjában, egyes kivételektől eltekintve, ugyanaz — Magyarországon 63.000, Horvátországtól eltekintve pedig 59.000. A jövedelemadónak a 10.000 koronáig való kiterjesztése után is több vallomás lesz, mint a 20.000 koronán felüli jövedelmekről benyújtott vallomások; legalább az osztrák statisztika szerint ez igy van, pontosan nem lehet kiszámítani. Ausztriában a 12.000 és 20.000 közötti jövedelmekre vonatkozó vallomások száma kétszer annyi, mint az azon felül jövedelmekre vonatkozó vallomások. Látjuk tehát, ho^y itt oly tömege lesz a bevallásoknak, amely óriási munkát fog okozni. Hiszen jóformán mindegyik vallomásról monográfiát kell írni, hogy az illetőnek vagyoni ereje kellően meg legyen világítva. Erre pedig az illető közegeknek nincs idejük; redukált létszámmal dolgoznak. Az itthonmaradt közegekre tehát a pénzügyminister oly munkát ró, mely ezeket