Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-647

•íí 647. országos ülés 1916 augusztus 9-én, szerdán. a legfontosabb, t. i. azon részére, mely a vagyonadót tárgyalja. (Halljuk! Halljuk!) A vagyonadó az adóknak azon kategóriájába tartozik, amelyről délelőtti felszólalásomban szólottam és mely mindazokkal a szimptómákkal bir, melyeket a személyi adóknál találunk. Ebből a szempontból kell megitélni a vagyonadó természetét és berendezését. Amennyiben arra történt a bivatkozás előadói székből is, hogy az adóreformra szükség van, azt hiszem-, ezt senki kétségbe nem vonja. Adórendszerünk tényleg nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket ma részint pénzügyi, részint gazdasági, részint szocziális szempontból adórendszerrel szemben hangoztatni kell. Megjegyzem, in parenthesi, erre nézve az első lépés megtörtént akkor, mikor a jövedelmi adót legalább ideiglenesen és bizonyos határok között életbe léptették, mert, azt hiszem, azzal is mindenki tisztában van, hogy ezen adó körül kell csoportosulnia az adórendszer azon részének, mely az egyenesadókat foglalja magában. Az se szenved kétséget , hogy különösen itt fog elsősorban a reformnak szüksége mutatkozni és pedig egyszerűen azért, mert a mi egyenesadóink a fejlődésnek menetében nagyon elmaradtak. Elég azt az egy adatot szem előtt tartani, hogy a mi pénzügyi bevételeink összege — ezek alatt értem azokat, amelyek többé-kevésbbé adó természetével birnak és a pénzügyi kormányzat hatáskörébe tartoznak és nem veszem számításba az államvasutak, a posta és a távirda bevételét — kitesz valamivel többet egy milliárdnál és ebből az egyenesadókra nem esik több, mint körülbelül 300 millió, feljegyzésem szerint 282,600.000 korona. Ez az 1912. évre vonatkozik. Ezzel szemben a fogyasztási adók képviselnek 288 milliót. Jelentékeny összeget képviselnek a jövedékek, 215 milliót, ami szintén fogyasztási adó, csak más alakban. Ide tartoznak a bélyegilletékek és dijak 158 millióval. Ezzel szemben az egyenesadók nagyon elmaradtak és csak helyeselni kell a pénzügyi kormányzatnak azt a törekvését, hogy elsősorban ezeket vette reform alá, mert ezzel annak a helyes gondolatnak adott kifejezést, hogy az adóteher lehetőleg az erősebb osztályokra hárittassék át, melyek az egyenesadókat szolgáltatják. Az előadó ur adóinkat bizonyos szempontból osztályozta és elsősorban jellemezte a hozadékadókat, melyekkel szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy azok továbbfejlesztése igen nagy nehézségekbe ütközik. Ez kétséget nem szenved, mert ezen adócsoportok tényleg nem birnak jelentékeny rugékonysággal, ami azonban nem zárja ki, hogy mégis fejlesztessenek. Az tény, hogy a hozadékadórendszer tökéletlen, de mégis fentartjuk, bár uj adókat honositunk meg és ez mutatja, hogy a hozadéki adórendszer mégsem anynyira hiányos, hogy el kellene törülni, sőt azt sem teszszük velük, mint más országokban, hogy mint tökéletlen adókat a szükséglet kielégítésének egy alsó fokán használjuk ki, az önkormányzatnál, ami ellen, mellesleg megjegyzem, egyes országok önkormányzati testületei tiltakoztak, összehasonlítva a hozadéki adókat az uraságoktól levetett ruhanemüekkel és azt mondván, hogyha az államnak nem konveniál ez az adó, akkor ne boldogítsák őket se vele, hanem engedjenek át nekik olyan adónemeket, amelyek a mai fejlett kornak jobban felelnek meg. Nem tudom, hogy a t. előadó ur mit fog mondani, ha mégis rákerül a sor arra, hogy ezeket a hozadéki adókat valamikép fejleszszük, mert a szükséglet óriási nagy. Az, ami a beterjesztett javaslatok által kielégíttetik, az a szükségletnek meglehetősen szerény része. Sőt egy olyan összeg szerepel, mely csak egyszer áll rendelkezésre, t. i. a hadinyereség megadóztatásából származó bevétel. Hogy fogja tehát megmagyarázni, hogyha mégis rá kerül a sor a hozadéki adókra is? Mi fog történni, ha arra a harmadik emeletre még egy emeletet rá kell rakni ? A t. előadó ur jellemzése szerint az újonnan behozott adók fejletlenek, gyermekkorukat élik; elkíséri őket a gyermekszobába azzal a reménynyel, hogy majd meg fognak nőni, férfikorba fognak jutni és akkor teljesítési képességüket, erejüket ki fogjuk fejleszteni. Ezeknek kiegészítéseképen emliti az örökösödési adót is; ebben a tekintetben teljesen helyeslem az általa elfogadott álláspontot. Talán lesz alkalmam beszédem folyamán erre a kérdésre visszatérni. Ami specialiter a vagyoni adó kihasználását illeti, nagyon is kérdéses, vájjon elegendő eredményt nyujthat-e az uj adónem, mert ez csak annyit jelent, hogy a már létező és felállított szivattyúkhoz még egy szivattyút felállítunk, de a szivattyú nem adja meg az erőt és a javakat, a javaknak ott kell lenniök abban a csatornában, abban a medenczében, amelyből meríteni akarunk. Tehát nem elegendő a szivattyú felállítása. Lehet ugy is elérni a célt, hogy a már felállított szivattyú erejét, meritőképességét fokozzuk. A kérdés az, mi a helyesebb eljárás ? Bizonyos fokig megkedveltettük a közönséggel valamiképen a jövedelemadórendszert, — pedig adókat nehéz megkedveltetni — de mégis az állam hívásának a magyar társadalom megfelelt, ezt minden tényező kénytelen elismerni. Habár hibák vannak és egyesek helytelenül, talán nem ugy jártak el, amint azt az állami öntudat, az állami önérzet követelné, de egészben véve nem lehet a magyar társadalomnak azt a szemrehányást tenni, hogy a kormány, az állam hívásának, felszólításának nem felelt volna meg. Miután pedig a jövedelemadónak amúgy is sokkal nagyobb a jelentősége, nem is lehet vele összehasonlitani a vagyonadó szerepét, jelentőségét, nagyon is kérdéses, nem helyesebb-e ezt az adónemet fejleszteni és nem kényszeríteni a közönséget arra, hogy most egy egészen, uj adóügyi eszmemenettel ismerkedjék meg, uj apparátushoz szokjék, főleg a mai időben, ahol a közönség ki van fárasztva, idegei ki vannak merítve,