Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-647

647. országos ülés 1916 augusztus 9-én. szerdán. 25 vagyoni ereje sokaknál nagy mértékben igénybe van véve, hiszen majdnem azt lehet mondani, hogy végvonaglásban van a városi fogyasztó, aki csak a legeksztrémebb és legekszoxbitánsabb árak mellett képes ma már a szükségletét kielégíteni. Ismétlem, nagyon is kérdéses, nem czélszerü-e egy uj adónem meghonosítása helyett, amelynek mindenesetre — amint látni fogjuk — nehézségei vannak, ennek a már behozott, még pedig csak két év előtt behozott adónemnek fejlesztése, tehát elég rövid az az idő, amelyet a közönségnek adtak arra, hogy ezzel az adónemmel megismerkedjék, megbarátkozzék, azt viselje öntudattal és azzal a kellő önérzettel, hogy az állammal szemben teljesití kötelességét, — mondom, kérdéses, nem helyesebb-e ennek fejlesztése, amely különben is törzsét kell hogy képezze az adóreformnak és amelyhez képest az, amit a külön vagyonadóval el lehet érni, majdnem azt lehet mondani, elenyészően csekély. Ami már most a vagyonadó természetét illeti, erre mégis pár megjegyzést kell tennem abból az okból, mert hiszen attól függ az, hogy mit értünk a vagyonadó alatt, hogy miképen Ítéljük meg ezt az adóalkotást. A vagj^onadó alatt kétfélét lehet érteni. Igen helyesen emiitette a t. előadó ur, aki az adóevolucziónak igen gondos és figyelmes kutatója, hogy régente is voltak ilyen vagyonadók, ezeknek természete az volt, hogy az állam tényleg a vagyont vette igénybe, a vagyonnak bizonyos részét, vagy egyáltalában bizonyos vagyonrészeket, különösen háború esetén hadiadó czimén és így tovább ; ezek mint vagyonadók alkalmaztattak. Nem lehet azt mondani, hogy teljesen ki van zárva az eshetőség, hogy az állam — mondjuk — igen nagy szükség fenforgása mellett ilyenféle vagyonadóhoz is kénytelen nyúlni, mert mégis az első és mindenképen kielégítendő az állami szükséglet. Az államot fenn kell tartani a legnagyobb áldozatok mellett is és a történelem is mutatja, hogy végre az államok és a kormányok nem is lehettek és nem is voltak túlságosan kíméletesek és válogatósak ebben a tekintetben. Amit épen kellett tenni, ott bizony nem nagyon respektálták esetleg azokat az igényeket, amelyeket magasabb szemjnontból formáltak, hanem arra törekedtek, hogy a szükségleteket azon a módon elégítsék ki, amint azok kielégíthetők voltak. Tehát nem állítom azt, hogy teljesen ki van zárva, — különösen a háború óriási költségei mellett — hogy ilyen vagyonadóról is lehessen szó. Azonban rendesen a vagyonadó alatt ma nem értjük az olyan vagyonadót, amely a vagyon bizonyos részét vagy bizonyos vagyonrészeket, ékszereket, aranynemüeket, a hadsereg számára lovakat, szénát stb. igénybe vesz, hanem olyan adót, amely tulaj donképen igazán nem a vagyont akarja megtámadni, hanem inkább a vagyonból származó, a vagyon segítségével előállott jövedelmeket, amint a pénzügyminister ur indokolásában is hangsúlyozza, hogy ő tulajdonképen azt akarja elérni, — ezt a t. előadó ur is többször kiKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXI. KÖTET. emelte — hogy a fundált jövedelem megfelelően leg}

r

en megadóztatva, erősebben mint a nem''fundált jövedelem. Ennek jogosultságát mindenki kénytelen elismerni több okból. Az egyik okot itt már fel is említették. T. i. a különbség a kettő között abban mutatkozik, hogy a vagyonból származó jövedelemnek mindenesetre nagyobb az állandósága. Azt sem lehet mondani tulajdonképen, hogy minden körülmények között állandó, de mindenesetre állandóbb és a személyt érintő körülményektől többé-kevésbbé független. Ellenben az a jövedelem, amely a személynek akár szellemi, akár testi erején alapszik, nagyon sok ingadozásnak van kitéve. Itt van a piacz helyzete, krízisek, amelyek nem engedik a munkaerőt értékesíteni, az égvén személyes viszonyai, más irányban, családi ügyekben való elfoglaltsága, vagy elsősorban különösen a betegség és végre a halál is, amelyeknek bekövetkezte esetén az a munkaerő tovább nem érvényesül. Ebben a munkaerőben igen sokszor tőkeerő is rejlik, mert hiszen a nevelési költségeket is hozzá kell számitani az illető munka előállitásának költségeihez, ezek pedig annál nagyobbak, minél magasabban áll az illető képzettség tekintetében, ugy hogy egyetemi képzettségű embereknél a bennük rejlő tőke igen jelentékeny, ezt 40—50.000 márkára becsüli például Engel német statisztikus, aki ezzel a kérdéssel többször behatóan foglalkozott. Tehát itt nemcsak a munkaerő megy veszendőbe, hanem az a tőke is, amely az illetőnek kiképzésénél igénybe vétetett. Ebben van a nagy különbség a fundált és a nem fundált jövedelem között. De van még egy külömbség, az t. i., hogy a fundált jövedelemnek ceteris paribus többé már nem kell vagyonképződési funkcziót teljesítenie, mert a vagyon megvan, ellenben minden helyesen gazdálkodó embernek, ha a viszonyai megengedik, arra kell törekednie, hogy aggkorára vagy ha családjáról gondoskodni akar, vagyont is tegyen félre, tehát ő jövedelmét nem is fordíthatja egészen a saját vagy családja szükségletének kielégítésére, hanem annak bizonyos részét, néhány százalékát arra kell fordítania, hogy vagyont teremtsen. Lényeges tehát a különbség a fundált és nem fundált jövedelem között és így indokolt az a megkülönböztetés, amelyet mi adóztatás tekintetében tenni akarunk a két különböző természetű jövedelem között. Az, hogy a vagyonadó nem tulaj donképeni, hanem — amint talán lehet nevezni — leplezett jövedelemadó, vagy — amint egyes német írók mondják — csak névleges vagyonadó, nem igazi vagyonadó, az leginkább abban jut kifejezésre, hogy a kulcs nagyon alacsony, t. i. hogy azt az adóterhet el lehet viselni, vagy lehet fedezni azáltal, hogy az illető jövedelmének bizonyos részét igénybe veszi. Tehát — mondom — ez a vagyonadó is tulaj donképen jövedelemadó, amiről most nem akarok semmi egyéb következtetést levonni, ugy hogyha emellett a hozadékadók, a keresetadók is megmaradnak és megmarad a jövedelmi pót4