Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.
Ülésnapok - 1910-652
m 653. országos ülés 1916 augusztus 23-án, szerdán. Végezetül, t. képviselőház, rátérek a Hindenburg-kérdésre. (Derültség. Halljuk!) Interpellációm ide vonatkozó részének előjátékául már mintegy feleletet is kaptam a t. ministerelnök urnak előbbeni nyilatkozatában. Ugy látszik, a t. ministerelnök urnak nyilatkozata után szinte feleslegessé vált azt kérdezni, hogy való-e, hogy Hindenburg Kürt a főparancsnokságot átvette és ki lett-e nevezve, mert, ugy látszik, ez minden kétségen kivül álló tény, sőt ma már a ministerelnök urnak egy inczidentaliter adott feleletéből joggal lehet arra is következtetni, hogy ez a képviselőháznak is tudomására van hozva. Itt nincs véleménykülönbség a tekintetben, t. uraim, hogy a hadsereg győzelmi esélyeinek szempontjából ez egy rendkívül örvendetes jelenség. Mindnyájan tisztelettel adózunk a nagy hősnek és mindnyájan bizalommal fordultunk a katonának, a hadvezérnek az erényei felé, bizalommal várjuk, hogy a két államnak sorsát és jövendőjét biztos kézzel fogja megvédelmezni s a fegyverek hatalmával a győzelmet biztositani fogja. Ez iránt nincs kétség, t. képviselőház. Azonban, méltóztassanak megengedni, de én legmélyebb sajnálatomra semmiféle körülmények között olyan lépéshez nem járulnék hozzá, amely törvényeinkkel, alkotmányunkkal és nemzeti önállóságunkkal össze nem fér. Semmi kétség sincs aziránt, hogy ha ma a törvényhozás elé egy ilyen javaslat nyujtatik be, ez a képviselőház egy ilyen javaslatot egyhangúlag, a legnagyobb lelkesedéssel elfogad. Nincs tehát politikai háttere, csak közjogi háttere van annak a követelésemnek, hogy a t. ministerelnök ur feleljen arra, szándékozik-e megfelelő javaslatot terjeszteni a képviselőház elé aziránt, hogy a külföldi állampolgár a magyar törvényhozásnak autorizácziójával töltse be azt az állást, mert ellenesetben egy alkotmányjogilag helytelen, törvénytelen állapot fog következni, amelyet még győzelem esetén sem kívánnék szó nélkül hagyni. A dolog ugy van : A mi törvénytárunkban, az 1608. évi. koronázás előtti X. törvény és a már egyszer idézett 1741. évi XI. törvényczikk törvény erejével hirdeti, hogy semmiféle állásra, semmiféle hivatalra, semmiféle impérium vagy jurisdictio gyakorlására Magyarország területén senki ki nem neveztethetik, akit a törvényhozás erre nem autorizált. Már most, t. képviselőház, külföldi állampolgár. (Mozgás balfelöl.) Kérem, a hadsereg főparancsnoka az alája rendelt magyar hadtestek és magyar hadseregek felett jurisdictiót gyakorol, •— méltóztassék csak a véderőtörvénynek idevonatkozó intézkedéseit a katonai perrendtartással összehasonlitani — élet és vagyon ura, azonkívül az egész fegyveres erővel való rendelkezés az övé. Kivéve a felséges urat illető fővezérleti jogot, minden egyéb jogot ő gyakorol. Már most én azt akarom és illetőleg óhajtom, hogy ez a nemes hivatás a törvény erejével legyen autorizálva. (Az órájára néz a szónok. Derültség bal felől és felkiáltások: Stimmel ?) Nem ok nélkül nézem, majd meghallják, hogy miért. Már most kérdés merült fel, hogy miért történt hát Hindenburgnak ez a kinevezése. Hallottam már többféle magyarázatot. Hallottam gróf Apponyi Albertnek igen szellemes és helyesen megokolt azt a véleményét, amely szerint a németországi hadsereg lévén nagyobb, azonkívül katonailag is az illető kiválasztott egyén minden tekintetben kvalifikált lévén, nagyon helyesen van ez a választás megejtve és arra érdemes férfiút ért ez a kitüntetés. Én azonban nem vagyok egészen hajlandó akár ezzel a felvilágosítással, akár a ministerelnök urnak a mai felvilágosításával ezeket az aktákat lezárni; mert én előttem más tények állanak. Ha egy háború kezdetén történt volna ez az intézkedés, akkor talán nem vetődik fel az én agyamban sem a kétség az iránt, ami iránt most felvetődött. T. i. itt volt már egy hadvezetőség, egy uj hadvezetőségnek a beállítása, tehát elmozdítása a volt hadvezetőségnek. Ennek okának kell lenni. Ha okai vannak, akkor a szemünk előtt lefolyt események után joggal kell követelnünk, hogy az okok ismeretében a feleletrevonás is megtörténjék. Már most csak két körülményre utalok. Mig a franczia és német fronton világhatalmi erők egymással való mérkőzésében két esztendő óta alig egy-két kilométernyi terület változás következett be a helyes hadvezetés és jól fegyelmezett seregek révén, addig nekünk meg kellett érnünk, hogy a csernoviczi fronton bekövetkezett támadásban néhány rövid nap alatt 70 kilométert foglalt el az eddig vérrel megszerzett területből az orosz támadás. Kiegészitődik e háttér azzal az orosz vezérkari jelentéssel, mely a czenzura tudtával lett közzétéve, s mely szerint 352.000 fogoly, 400 és néhány ágyú s annyi meg annyi podgyász esett áldozatául annak, hogy az oroszok a mi hadvezetőségünket meglepték s e vérfürdőt a magyar nemzet létérdekeinek veszélyeztetésével rendezhették. Szívesen konczedálom, hogy itt bizonyos ellenséges indulatú túlzás nyilatkozik meg. Olvastam is az erre vonatkozó czáfolatot. De ha e numerusok helyesbítésre szorulnak is, lehetetlen, hogy legalább lényegükben ne igazolnák azt, hogy itt a feleletrevonás lehetőségére kell gondolni, mert mig a tényeket nem látom tisztán, a következtetéseket levonni nem szándékozom. De az nem elég felvilágosítás, amit mostanig kaptunk. Itt a házban kötelességünk sürgetni a felvilágosítást főleg az iránt, terhel-e egyeseket a felelősség a magyar vérnek üy mértékben való elpazarlásáért, igen vagy nem. (Helyeslés balfelől.) S ha igen, kíméletlenül vegye el mindenki az őt illető büntetést, legyen kilenczágu vagy tizenegyágu korona, vagy akármilyen koronája. Ily játékban nemzet nem maradhat anélkül, hogy elégtételt ne szerezzen azoktól, kik vérét könnyelműen elpazarolták. Most ugy látom, éjfél elmúlt. (Zaj. Halljuk ! Halljuk!)
