Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.
Ülésnapok - 1910-652
652. országos ülés 1916 augusztus 23-án, szerdán. 285 Egy hang (jóbbfelől) : Kölcsönösen ! Polónyi Géza : Lehet, hogy kölcsönösen, annál inkább igazam van. Aki a kölcsönös gyűlölködés magvát hinti el, és aki ennek objektuma, annak kell a háború idején félre állania. Ily könnyen és ilyen hamar felejtsünk mi ? Felejtsük a multat összes konzekvencziáival, amelyeket nem szándékozom újból rekapitulálni, és bízzunk a ministereluök úrban akkor, mikor a legsúlyosabb időkben a gazdasági kérdés tekintetében a legnagyobb veszedelem fenyegeti Magyarországot, hogy jogaink újból konfiskáltatnak ? Akkor, mikor a gróf Apponyi Albert által a ministerelnökhöz intézett igazán klasszikusan megfogalmazott interpelláczió után egyszerűen frázist kapunk és semmi megnyugvást aziránt, hogy Magyarország jogai 25 évre terjedőleg nem fognak le köttetni, akkor nekünk nemcsak jogunk, de kötelességünk is, a ministerelnök urat figyelmeztetni, hogy az ő ottléte azon a helyen nem lehet alkalmas arra, hogy a magyar nemzet egységes közvéleménye kialakulhasson, és azzal az erővel lépjen fel ellenségeivel szemben, amelylyel fellépne akkor, ha volna valaki, ki nem a gyűlölet szemüvegén néz bennünket, és aki nem szolgált rá arra a bizalmatlanságra. Azonban vele szemben minket az okulás törvénye tanit, mert mi nem felejthetjük el, hogy gróf Tisza István egy izben már a magyar törvény ellenére miként hozta a nenzetet azon helyzetbe, hogy törvényes jogát nem gyakorolhatta. Ott volt az eset, mikor az 1899. évi XXX. t.-czikkben az a tilalom foglaltatott, hogy külföldi államokkal pedig nem szabad szerződést kötni addig, mig Magyarországon az uj autonóm vámtarifa törvénybe iktatva nincs. Ez törvényes tilalom volt és nekünk meg kellett élni, hogy gróf Tisza István első ministeriuma megkötötte a német, birodalommal a kereskedelmi szerződést, daczára a törvény ezen tilalmának, ugy hogy mikor a koaliczió vállalta az ügyek vezetését, kötött kézzel, kötött marsrutával volt kénytelen a kérdéseket intézni és ráadásul azokat a szemrehányásokat is el kellett hogy tűrje önöktől, hogy rossz kiegyezést csinált, mikor kényszerhelyzetben volt ezen események után. Ilyen előzmények után kettőzött kötelességünk a bizalmatlanság legnagyobb mértékével adózni annak a ministerelnöknek, akitől nem várhatjuk azt, hogy a nemzetnek a kereskedelmi szerződésekben fennálló jogait meg fogja védeni, sőt ellenkezőleg. Már a külső jelenségek is bizonyítékok amellett, hogy igenis folynak tárgyalások a legnagyobb mértékben; hogy milyen stádiumban vannak, azt ez időpontban nem tudom. Eziránt gróf Apponyi Albert szándékozik felszólalni és mindenesetre illetékesebb és jobb n informált férfiura kell biznom ezen kérdés kezelését, de én joggal vonhatom le azt a konzekvencziát, hogy a hetek óta tartó ide-oda utazgatás és örökös tárgyalás nem a provizórium érdekében történik, mert ez csak ugy lehetséges, ha a 25 éves szerződés megkötése iránt folynak az alkudozások. (Felkiáltások jóbbfelől: Hát a kvóta !) Rá kell térnem most egy igen kényes kérdésre, melylyel azonban igen tisztelt képviselőtársaimnak hozzám intézett felhívása folytán csak röviden szándékozom foglalkozni, mert annak kényes részeiért a felelősséget magamra vállalni nem kívánom. Nekünk egész véletlenül és meglepetésszerüleg jutott a ministerelnök urnak augusztus 9-ikén tett nyilatkozatából tudomásunkra, hogy Romániával szövetségi viszonyban állunk. Ha egy nemzetnek önállóságát, államjogi értékét teszszük kutatás tárgyává, akkor keresve sem találhatnánk fontosabb tényt, mint azt, hogy egy parlamentben ilyen viszonyok közt, mint az most történt, szerezzünk tudomást arról, hogy egy állammal szövetségi viszonyban vagyunk, amely állammal szemben napról-napra olvassuk a legbizonytalanabb, a legkínzóbb, a leggyötrőbb híreket és amely államban látjuk, hogy p. o. a magyar nemzetnek apró Koriolánjai, mint Lukácsiuk és Gogák fényes nappal űzhetik izgatásaikat a magyar nemzet ellen, sőt képviselőjelölti minőségben még bizalomra is tarthatnak igényt. Én ennél a pontnál tovább immorálni nem szándékozom, csak egy kérelmem és egy kérdésem van és ez az, hogy a t. ministerelnök ur nyilatkozzék aziránt, hajlandó-e azt a szövetségi szerződést, ugy a hogy azt a törvények előírják, a magyar parlamentnek bemutatni, igen vagy nem? Most már, t. képviselőház, még egy pár szót és azután ettől a tételtől elbúcsúzom. Én nem ok nélkül keresem ezt a szerződést. Nekem is tudomásom van róla. Volt ugyan szó, de csak a hírlapokból volt tudomásom róla, egy katonai konvenczióról, amely Szinajában köttetett meg, a boldogult trónörökösnek és a mostani vezérkari főnöknek, Conrádnak közbenjárásával. Arról is hallok, még pedig románlapokból, hogy valami külön kereskedelmi szerződésféle is van. Van azonban nekem mind e forrásokon kivül álló olyan tudomásom, amelyről nagyon szeretném, ha a magyarság e kérdés tekintetében a legpreczizebb felvilágosítást és választ megkapná. Nekünk jogunk van ahhoz, hogy megtudjuk, hogy külügyi kérdésekben kötött-e a kormányunk Romániával és milyen szerződést. Ettől eltekintve nekem tudomásom van arról, hogy ugyanazon időben, amikor ez a katonai konvenczió tárgyaltatott és megköttetett, lépések történtek, még pedig a magyarsággal szemben akkor legellenségesebb indulatú keresztényszocziálisták, a Luegerizmus részéről, hogy Romániával oly szerződés is köttessék, amely a magyarságnak az önálló vámterületre irányzott törekvéseit lehetetlenné tegye és biztositsa azt, hogy Bukovinán és Galiczián keresztül közvetlen összeköttetést nyer Ausztria Romániával. Ma ehhez konkluzumot fűzni nem szándékozom ; de ha hivatalosan meg lesz állapitható ez a tény, fen tartom magamnak, hogy erről a kérdésről bővebben és behatóbban nyilatkozzam.