Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-652

652. országos ülés 1916 augusztus 23-án, szerdán. 285 Egy hang (jóbbfelől) : Kölcsönösen ! Polónyi Géza : Lehet, hogy kölcsönösen, an­nál inkább igazam van. Aki a kölcsönös gyűlölkö­dés magvát hinti el, és aki ennek objektuma, annak kell a háború idején félre állania. Ily könnyen és ilyen hamar felejtsünk mi ? Felejtsük a mul­tat összes konzekvencziáival, amelyeket nem szándékozom újból rekapitulálni, és bízzunk a ministereluök úrban akkor, mikor a legsúlyosabb időkben a gazdasági kérdés tekintetében a legna­gyobb veszedelem fenyegeti Magyarországot, hogy jogaink újból konfiskáltatnak ? Akkor, mikor a gróf Apponyi Albert által a ministerelnökhöz intézett igazán klasszikusan meg­fogalmazott interpelláczió után egyszerűen frázist kapunk és semmi megnyugvást aziránt, hogy Ma­gyarország jogai 25 évre terjedőleg nem fognak le köttetni, akkor nekünk nemcsak jogunk, de köte­lességünk is, a ministerelnök urat figyelmeztetni, hogy az ő ottléte azon a helyen nem lehet alkal­mas arra, hogy a magyar nemzet egységes köz­véleménye kialakulhasson, és azzal az erővel lép­jen fel ellenségeivel szemben, amelylyel fellépne akkor, ha volna valaki, ki nem a gyűlölet szem­üvegén néz bennünket, és aki nem szolgált rá arra a bizalmatlanságra. Azonban vele szemben minket az okulás törvénye tanit, mert mi nem felejthetjük el, hogy gróf Tisza István egy izben már a magyar törvény ellenére miként hozta a nenzetet azon helyzetbe, hogy törvényes jogát nem gyakorolhatta. Ott volt az eset, mikor az 1899. évi XXX. t.-czikkben az a tilalom foglaltatott, hogy külföldi államokkal pedig nem szabad szerződést kötni addig, mig Magyarországon az uj autonóm vámtarifa tör­vénybe iktatva nincs. Ez törvényes tilalom volt és nekünk meg kellett élni, hogy gróf Tisza István első ministeriuma megkötötte a német, birodalommal a kereskedelmi szerződést, daczára a törvény ezen tilalmának, ugy hogy mikor a koaliczió vállalta az ügyek vezetését, kötött kézzel, kötött marsrutával volt kénytelen a kérdé­seket intézni és ráadásul azokat a szemrehányá­sokat is el kellett hogy tűrje önöktől, hogy rossz kiegyezést csinált, mikor kényszerhelyzetben volt ezen események után. Ilyen előzmények után kettőzött kötelességünk a bizalmatlanság legnagyobb mértékével adózni annak a ministerelnöknek, akitől nem várhatjuk azt, hogy a nemzetnek a kereskedelmi szerződé­sekben fennálló jogait meg fogja védeni, sőt ellen­kezőleg. Már a külső jelenségek is bizonyítékok amellett, hogy igenis folynak tárgyalások a leg­nagyobb mértékben; hogy milyen stádiumban vannak, azt ez időpontban nem tudom. Eziránt gróf Apponyi Albert szándékozik felszólalni és mindenesetre illetékesebb és jobb n informált fér­fiura kell biznom ezen kérdés kezelését, de én jog­gal vonhatom le azt a konzekvencziát, hogy a hetek óta tartó ide-oda utazgatás és örökös tárgyalás nem a provizórium érdekében történik, mert ez csak ugy lehetséges, ha a 25 éves szerződés meg­kötése iránt folynak az alkudozások. (Felkiáltások jóbbfelől: Hát a kvóta !) Rá kell térnem most egy igen kényes kér­désre, melylyel azonban igen tisztelt képviselő­társaimnak hozzám intézett felhívása folytán csak röviden szándékozom foglalkozni, mert annak kényes részeiért a felelősséget magamra vállalni nem kívánom. Nekünk egész véletlenül és meg­lepetésszerüleg jutott a ministerelnök urnak augusztus 9-ikén tett nyilatkozatából tudomá­sunkra, hogy Romániával szövetségi viszony­ban állunk. Ha egy nemzetnek önállóságát, állam­jogi értékét teszszük kutatás tárgyává, akkor keresve sem találhatnánk fontosabb tényt, mint azt, hogy egy parlamentben ilyen viszonyok közt, mint az most történt, szerezzünk tudomást arról, hogy egy állammal szövetségi viszonyban va­gyunk, amely állammal szemben napról-napra olvassuk a legbizonytalanabb, a legkínzóbb, a leggyötrőbb híreket és amely államban látjuk, hogy p. o. a magyar nemzetnek apró Koriolánjai, mint Lukácsiuk és Gogák fényes nappal űzhetik izgatásaikat a magyar nemzet ellen, sőt képviselő­jelölti minőségben még bizalomra is tarthatnak igényt. Én ennél a pontnál tovább immorálni nem szándékozom, csak egy kérelmem és egy kérdésem van és ez az, hogy a t. ministerelnök ur nyilatkozzék aziránt, hajlandó-e azt a szövet­ségi szerződést, ugy a hogy azt a törvények elő­írják, a magyar parlamentnek bemutatni, igen vagy nem? Most már, t. képviselőház, még egy pár szót és azután ettől a tételtől elbúcsúzom. Én nem ok nélkül keresem ezt a szerződést. Nekem is tudo­másom van róla. Volt ugyan szó, de csak a hírlapok­ból volt tudomásom róla, egy katonai konvenczió­ról, amely Szinajában köttetett meg, a boldogult trónörökösnek és a mostani vezérkari főnöknek, Conrádnak közbenjárásával. Arról is hallok, még pe­dig románlapokból, hogy valami külön kereskedelmi szerződésféle is van. Van azonban nekem mind e forrásokon kivül álló olyan tudomásom, amelyről nagyon szeretném, ha a magyarság e kérdés tekin­tetében a legpreczizebb felvilágosítást és választ megkapná. Nekünk jogunk van ahhoz, hogy meg­tudjuk, hogy külügyi kérdésekben kötött-e a kor­mányunk Romániával és milyen szerződést. Ettől eltekintve nekem tudomásom van arról, hogy ugyanazon időben, amikor ez a katonai konven­czió tárgyaltatott és megköttetett, lépések történ­tek, még pedig a magyarsággal szemben akkor legellenségesebb indulatú keresztényszocziálisták, a Luegerizmus részéről, hogy Romániával oly szer­ződés is köttessék, amely a magyarságnak az ön­álló vámterületre irányzott törekvéseit lehetet­lenné tegye és biztositsa azt, hogy Bukovinán és Galiczián keresztül közvetlen összeköttetést nyer Ausztria Romániával. Ma ehhez konkluzumot fűzni nem szándékozom ; de ha hivatalosan meg lesz állapitható ez a tény, fen tartom magamnak, hogy erről a kérdésről bővebben és behatóbban nyilatkozzam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom