Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-650

B5Ó. országos ülés 1Ö1S augusztus 12-én, szombaton. 163 adott viszonyok között meg akarjuk hazánkat és szabadságunkat védeni, akkor nem telietünk, sajnos, mást, mint hogy továbbra is görcsösen szorítjuk kezünkbe a fegyvert és meghozunk minden tőlünk telhető további áldozatot, hogy ezeréves államalkotó jogunkat és szerepünket az európai népcsaládok sorában fentarthassuk. Mi, kisemberek, azonban arról is meg vagyunk győződve, hogy ha átestünk. ezen a világkatasztrófán, ezen a szörnyű világégésen, akkor minden józaneszü és jóérzésű ember oda fogja irányítani minden törekvését, hogy a mai világháborúhoz hasonló esélyek, ez a szörnyű vérontás, ez az örökös gyász és könnyözön ne szakadjon rá többé a világ népére. Meg vagyunk róla győződve, hogy a háború után oda fog mindenki törekedni, hogy a háborút egyszer és mindenkorra kiküszöbölje, hogy ne következhessek be ismét az az állapot, hogy pusztán néhány család fékevesztett hatalomvágya és szeszélye kedvéből millió embertársnak kelljen az életét feláldozni. Különösen mi, magyarok, akiknek nincsenek hódító vágyaink, akik arra törekszünk, hogy békés viszonyban élhessünk a velünk szomszédos nemzetekkel és békében virágoztathassuk fel a saját területünkön a magunk nemzetét, valahány hősünk sírjánál ha megállunk és történelmi visszapillantást vetünk a múltra, akaratlanul is megjelenik lelki szemünk előtt a kérdőjel, hogy mindez kiért és miért. Ma azonban erről nem beszélünk, nem akarunk még beszélni, ma az adott viszonyok között csak az képezheti feladatunkat, hogy a világháború által előidézett szörnyű és rendkívüli nagy költségek fedezésére szolgáló adóterheket miként hárítsuk át legigazságosabban és legméltányosabban az adófizető közönségre. És itt, ha a pénzügyi bizottság szerint az adótörténet fejlődését figyelembe veszszük, egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a legsúlyosabb adót azok róják le, akik fegyverrel a kezükben védik a hazát. Régi igazság, hogy a haza mindnyájunké, a hazát tehát mindnyájunknak védeni kell. Az is elemi igazság, hogy ha a hazát mindent elpusztító háború fenyegeti, azoknak van több veszteni valójuk, akiknek nagyobb vagyonuk van, tehát önként kell vállalniok a terhek súlyát, mert az ő érdekük elsősorban, hogy az ország betörések ellen biztosittassék. Mikor ők önként vállalják a terhek súlyát, arra kell gondolniok, hogy nem szabad a terhet azokra a kis eksziszteneziákra tolniok, akik a véradóból és a pénzadóból eddig is aránylag nagyobb részt viseltek, azokra a kis eksziszteneziákra, akik háború esetén, anélkül, hogy anyagiakban veszteni valójuk volna, igazi ideális hazafias lelkesedéssel fognak fegyvert és ontják vérüket a hazáért. Ha tehát véd- és harczképesek és versenyképesek akarunk maradni, akkor oda kell törekednünk, hogy olyan közgazdasági állapotokat teremtsünk és a .közterhek viselése terén olyan adótörvényeket alkossunk, hogy minden honfitársunk megtalálja létföltételeit ebben a hazában és megszűnjék az a szerencsétlen állapot, hogy a megélhetés nehézségei és lehetetlensége miatt, az aránytalan birtokmegoszlás és adózási terhek miatt százezerszámra kelljen honfitársainknak elhagyniuk az országot. Ha valamikor volt arra idő, hogy efelett komolyan gondolkozhassunk, most mindenesetre itt van a legnagyobb ideje, ma, amikor látjuk, hogy milliónyi honfitársunk messze idegenben tengerentúli állam közgazdaságát gyarapítja munkájával ; most gondolkozhatunk azon, hogy ha ez az egymillió honfitársunk, akiknek legnagyobb része fegyver- és harczképes, idehaza volna, ez honvédelmi és gazdasági szempontból mit jelentene ránk nézve. Azt hiszem, ezt fejtegetni fölösleges, csak annyit jegyezhetünk meg itt, hogy ha idehaza volnának, akkor a magyar nemzet a legelsők közé küzdötte volna fel magát és talán nem hiába folyt volna el az a rengeteg sok magyar vér. T. képviselőház ! Az előttünk fekvő törvényjavaslatokra vonatkozólag mi csak néhány rövid megjegyzést kívánunk tenni. A jövedelemadóról szóló törvényjavaslatnál nekünk is óhajtásunk, hogy a jövedelemadó kontingentáltassék. Teljesen osztjuk a Földes Béla t. képviselőtársunk által benyújtott határozati javaslatnak azt a felfogását, hogy a fejlődésében megakadt pótlékrendszer mellett a városok pénzügyei igen súlyos helyzetbe kerültek, de nem tudjuk megérteni, hogy akkor, amikor a függetlenségi párt azt a kívánalmat terjeszti elő, hogy a kontingentált összegen felül befolyt jövedelem osztassék fel meghatározott kulcs szerint a törvényhatósági és rendezett tanácsú városok között, miért ne jusson ebből a községeknek is? Hiszen ha ezen ujtörvényjavaslatok az életben keresztül lesznek vive, a súlya a munkának megint csak a falusi jegyzőé lesz, akit a község fizet és aki munkájának felét az államnak végzi. Miért ne volna akkor méltányos, hogy arra az esetre, ha a kéjwiselőház elfogadja ezt a határozati javaslatot, annak rendelkezése kitérj esztessék a pótadóval megrótt községekre is. A vagyonadóról szóló törvényjavaslat 14. §-a a közszolgálatban lévőknek teljes adómentességet biztosit, a magánszolgálatban lévőknél azonban 10.000 K-ban állapítja meg a megadóztatandó legkisebb összeget. Az egyenlő elbánás elvénél és az igazságosság elvénél fogva is igazán nem találj uk méltónak, hogy a képviselőház ezt igy törvényerőre emelje, mert én azt hiszem, hogy ez nem jóléti bizottság, hanem törvényhozó testület, itt nem érzelmi momentumok játszhatnak közre, itt jogszerű alkotás létesítéséről van szó, ahol komolyan csak azt kell bírálni, hogy melyik az az összeg, amely a megélhetésen felül közczélra elvonandó valakinek a jövedelméből. Ha a magánalkalmazott jövedelme 10.000 koronán felül megadóztatható, akkor meg kell adóztatni a közszol81*