Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-649

649. országos ülés 1916 augusztus ll-én, pénteken. 115 mával legelőször e javaslatban találkozunk, maga a becslés, annak mikénti foganatosítása, annak hordereje, a becslés elleni jogorvoslat e javaslatban abszolúte érintve nincs, ugy hogy a közönség — ugy a városi, mint a mezőgazdasági érdekeltség — joggal félhetett attól, hogy mivel e javaslattal kapcsolatban terjesztetett elő az illetékre vonatkozó törvény módosítása is és ott a vagyonbecslés módja bizonyos százalék alkalmazásával határoztatik meg, az ott megállapított becslési mód fog alkalmaztatni itt is. Ennélfogva minden oldalról felirattal fordultak a képviselőházhoz és leginkább a mezőgazdasági körök hangoztatták, hogy e rendelkezés teljesen tarthatatlan és súlyosan sérti a mezőgazdaság érdekeit. Körülbelül ezekben foglalták össze aggályaikat: kijelentették, hogy a becslés e formája tulajdonképen abdikáczió a becslésről, mert oly óriási munkát ad ugy a közigazgatási, mint az adóközegeknek, melylyel azok nem birkózhatnának meg, aminek folyománya ugy az adókivetés, mint a jogorvoslat körül is óriási zavarok lesznek, ugy hogy az adó végrehajtása már adminisztratív szempontokból is lehetetlenné van téve. De másrészt diffikultálták azt, hogy ez az adójavaslat épen az ellenkező czélt akarja szolgálni mint azt, amelyet ma mindenki óhajt, hogy t. i. a mezőgazdaság többet termeljen. Mert hiszen a többtermelés nagyobb beruházást igényel, ezen javaslat pedig ezt a nagyobb beruházást sújtja, bünteti, tehát a többtermelést bizonyos mértékben lehetetlenné teszi. Viszont az az állandó zaklatás is nemhogy felemelőleg, buzditólag hatna, hanem ellenkező hatású lesz. Különösen és legfőképen rámutattak arra, hogy a tudomány mai állása mellett a forgalmi érték alapján való megbecsülés ma már nem helytálló és hogy a tudomány általában mindenütt a hozadék álláspontjára helyezkedik. Viszont rámutat arra, hogy elvégre a földbirtok nem börzepapiros és nem kell attól félni, hogy annak értéke minden félévben vagy évben változik. Ennek alapján konkrét javaslatok is kerültek a ház elé ugy a Gazdaszövetség, mint az Országos Magyar Gazdasági Egyesület részéről, amelyek nem fedik ugyan egymást teljesen, azonban nagyjában ugyanazt a czélt szolgálják. Mindakettő azon alapszik, hogy az értékmegállapitás ne a törvényjavaslatban kontemplált forgalmi érték alapján történjék, hanem az Omge szerint a kataszteri jövedelem két és félszeresének alapul vétele és 5%-os kamatozás mellett, a Gazdaszövetség kérelme szerint pedig vidékenként az ottani átlagos béreknek és ugyancsak 5°/o-os kamatozásnak alapul vétele mellett. Kétségtelen, hogy a javaslat ebben a formában és ebben a szövegben nem állhat meg és reparaturára szorul. Nem kívánok most ebben az irányban konkrét javaslatot előterjeszteni; tudomásom van arról, hogy tárgyalások folynak a pénzügyminister ur és az érdekeltek közt és hogy olyan javaslat fog a ház elé kerülni, amely ezt a kérdést többé-kevésbbé közmegnyugvásra meg fogja oldani. Erre a rendelkezésre azonban szükség is van és különösen arra van szükség, hogy e kérdés már magában a javaslatban oldassák meg. Mert máskülönben csakugyan ki van téve az adózó közönség annak, hogy az ö vagyona nem bizottsági becslés, nem körülményes eljárás alapján fog megbecsültetni, hanem azt a legkényelmesebb módot fogják választani, amely a becslésre kínálkozik, amely az illetékekről szóló törvényben bennfoglaltatok és annak alapján a nyers, illetőleg a kataszteri jövedelem tizenhatszorosa alapján, illetőleg a földbirtokra nézve megállapított kulcs alapján fog a becslés megtörténni. En a becslés ezen módja tekintetében a földbirtokra nézve nem nyilatkozom; nem is volt módom ezt a kérdést részletesebb vizsgálat tárgyává tenni, hanem igenis a városi birtok szempontjából akarom ezt a kérdést illusztrálni és rá akarok mutatni, hogy micsoda veszedelem rejlenek abban, ha tényleg a vagyon átruházására vonatkozólag szokásos értékmegállapitást alkalmaznák a vagyonadóra is. Én e tekintetben a Budapesten legutóbb történt vagyon átruházások közül néhányat összegyűjtöttem, hogy beigazoljam, hogy az a különbség, amely a törvény alapján megállapítandó minimális érték vagyis a nyersbérjövedelem tizenhatszorosa és a tényleges forgalmi érték között van, óriási nagy. Itt egy nagy diszparitás áll elő a tulajdonos hátrányára, amennyiben a tulajdonos vagyonát a tényleges értéknél sokkal nagyobb összegben állapítják meg. Megengedem, hogy finánczpolitikai szempontból a pénzügyminister urnak annál a javaslatnál teljesen igaza volt és helyesen cselekedett, de ha azt keresem, hogy ez végeredményben mit jelent, akkor odajutok, hogy nekem a vagyonátruházás után az eddigi kulcson alapuló összegnél többet kell fizetnem. Ezt ő elérhette volna akkor is, ha a kulcsot emeli és nem a javaslatban foglalt módot követi. A kulcsot azonban nem akarta emelni, minthogy ez összefüggésben van az összes illetékszabályokkal; ezek közül egy kérdést külön kiragadni nem akart; ennek következtében ő a könnyebb, egyszerűbb módot választotta és magát az értéket, nem pedig a kulcsot emelte. Ha azonban ez elfogadható is a vagyonátruházásnál: itt el nem fogadható, mert illuzórius tételeket és illuzórius helyzeteket teremt a létező vagyon tekintetében s magának a nemzeti összvagyonnak értékét is illuzórius színben tüntetheti fel. Ennek a kulcsnak alkalmazása ugyanis azt jelenti, hogy mi máról holnapra — ha az ország vagyonát ezen kulcs alkalmazásával akarjuk megbecsülni — esetleg milliárddal gazdagabbak vagyunk nemzeti vagyonban, mint amennyink tényleg van, mert az a nemzeti való*