Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-636
636. országos.ülés 1916 j, unius 15-én, csütörtökön. 85 len bánásmódot, az nem a magyar nemzet bűne. A magyar nemzet azt mondhatja és büszkén odaállhat a világ elé, hogy a leglojálisabb volt, amint most is nemcsak a leglojálisabb és a leghűségesebb szövetségeseivel szemben, hanem — bátran rámutathatunk erre — egyszersmind a leglovagiasabb még az ellenséggel szemben is. (Vgy van! Ugy van !) Ezek a mi belső kérdéseink. Most át akarok térni a külső kérdésekre. Az első kérdés olyan, amely talán részben belső kérdés is. Ez a mi gazdasági berendezkedésünk. Magyarországon e téren régóta két ellentétes vélemény van : a közös vámterület és a külön vámterület kérdése. A kettő között most nem akarok dönteni. Elismerem, hogy lehet az egyik és a másik dolog mellett beszélni. Az egyik talán azt mondja : a reálpolitika szemjrontjából a jelen pillanatban —• mert ezt hozzá szokták tenni — nekünk előnyösebbnek látszik a közös vámterület. A másik oldalon, talán részben ideálisabb tekintetekből, a nemzeti önállóság szempontjából sürgetik a külön vámterületet. Ismétlem, én most nem akarok a kettő között dönteni, de egyet le akarok szegezni: hogy minden körülmények között, máskor is, de különösen a mostani időben fenn kell tartani a magyar nemzet önrendelkezését ebben a kérdésben. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Már pedig én ezt az önrendelkezést veszélyeztetve látom egy hosszabb lejáratú kiegyezés által. (Igaz! Vgy van! balfelöl.) Mert valamint pl. az u. n. örökbérlet, vagy hosszú lejáratú bérlet tulaj donképen egy eufémikus elnevezés a kisajátításra, épugy egy hosszabb lejáratú kiegyezés tulaj donképen eufémikus kifejezés arra nézve, hogy a magyar nemzet önrendelkezési jogáról gazdasági téren lemondott. Azért a jelen körülmények között akár közös vámterületi szempontból, akár külön vámterületi szempontból indul ki valaki, egy tekintetben egyet kell értenünk, abban, hogy nem szabad beláthatatlan időre lekötnünk magunkat; legmegfelelőbb volna tehát a provizórium. (Helyeslés bálfélől.) Már sokszor hallottuk ebben a képviselőházban pl. a választójogi reform kérdésénél a sötétbe való ugrás kifejezését. A gazdasági berendezkedésnek egy ilyen lekötése a jelen pillanatban igazán a sötétbe való ugrás volna. Mert ki Európának vagy az egész világnak az a nagy tudósa, aki meg tudná nekünk mondani, hogy a gazdasági fejlődés milyen irányzatokat fog venni. A tudomány szövétnekénél kétségkívül megállapítható az a tendenozia, amely minél nagyobb piaczokat, minél nagyobb gazdasági egységeket akar teremteni. Talán a mostani háború főrugója is a nagyobb gazdasági területek megszerzése, kiépítése. De ezeknek a gazdasági területeknek összetétele manapság már úgyszólván túlmegy az államoknak, országoknak, nemzeteknek határain. De hogy a jövőben mennyire mehetünk, hogy hogyan leszünk összekapcsolva a jövő gazdasági egységekkel, ez ma még teljesen homályos terület. Ám a jövőre nézve szabadságunkat teljesen meg kell óvnunk, hogyha számottevő tényezők akarunk lenni a jövő Európa kialakulásában. (Helyeslés bálfélől.) Mert én egyetértek ugyan abban, amit Szterényi t. képviselőtársam tegnap itt kifejtett, hogy ne legyünk túlságosan optimisztikusak a háború utáni gazdasági viszonylatokra nézve. A háború minálunk, épugy, mint mindenütt Európában, — az entente-országokban talán még jobban, mint nálunk — gazdasági megrázkódtatásokkal fog járni; nehézségeink lesznek ; küzdelmeink lesznek; minden forrás apadni fog, csak az adó nem, ez az o,gy egészen bizonyos. De épen erre való tekintettel nekünk a gazdasági berendezkedésben szabad kezünknek kell lenni a jövőre nézve. Hiszen én teljesen egyetértek abban, hogy a jövő kialakulás egy »Annäherung an Deutsehland« lesz gazdasági és kulturális tekintetben, ez azonban nem lesz beolvadás, hanem történni fog nemzeti létünk teljes fentartásával. És ha Közép-Európáról beszélnek mint egy gazdasági külön vámterületről, ezért az ideáért én csak bizonyos rezerváczióval tudok lelkesedni. Ha ez a Közép-Európa, amint azt Naumann az ő különben szépen és érdekesen megirt könyvében előadja, egy olyan terület lesz, amelyet jobbról és balról, a Keleti-tengertől egészen az Adriáig és a Botni-öböltől a Fekete-tengerig drótsövényekkel és lövészárkokkal kell, mintegy modern kinai fallal körülvenni, ezért én nem tudnék lelkesedni. Ezt én nemcsak magyar szempontból, de Németország szempontjából is, Európa szempontjából is, nagy szerencsétlenségnek tartanám; ezt én a háború állandósításának tartanám, ami nem lehet a mi czélunk. Mert amint lelkesedéssel utolsó erőnkig védelmezzük nemzeti jogainkat, ugy nem lehet kívánságunk az, hogy a háborút perpetuáljuk. (Igaz! ügy van!) Nagy megelégedéssel vette mindenki azokat a szavakat, amelyeket a külügyminister ur üzent nekünk a t. ministerelnök ur által az ő levelének végén és mi mindnyájan tiszta lelkiismerettel mondhatjuk, hogy Magyarország és Ausztria is a békét akarja ; a békét nem szegte meg és a béke elől nem tér ki azon feltétel alatt, hogy a háború gonosztettei megtorlást szenvedjenek. Mi tehát nem lelkesedhetünk olyan állapotokért, amelyek örökös háborút teremtenének Európa talaján. A múltkor egy német laphoz, az Europäische Staats- und Wirtschafts-Zeitunghoz, amely Münchenben jelenik meg, egy Wislicenus nevű Admiralitätsrat azt a felszólítást intézte, hogy : »Wollen Sie den Titel Ihres Blattes ändern, denn Europäisch klingt deutseh-feindlich«. Azt hiszem, Németországban is kevés ilyen csodabogár akad. Mi sem lehetünk ilyenek ! Mi szövetségestársainkkal a békében is együtt akarunk maradni, de Európában akarunk maradni, mert mi magyarok érezzük, hogy a jövő kialakulásában nekünk is, mint önálló nemzetnek részt kell vennünk és e czélra rendelkezési jogunkat fenn kell tartanunk ! (Helyeslés balfelöl.)
