Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-636

Őá 636. országos ülés 1916 június 15-én, csütörtökön. meg meri mondani az igazat a túlzó magyarokkal szemben, értem gróf Tisza István ministerelnököt. (Éljenzés a jobboldalon.) Nem hizelgésből mondom, mert hiszen megmondtam én a múltban, a véleményemet a szemébe, itt a parlamentben, talán sokkal srofíabban, keményebben mint gondoltam, de ugy beszélek, ahogy gondolkozom, ahogy érzek, és nem tudom a konvencziók finom kigyófordulatait és képeit. Nem hizelgésből mondom, de igaz elismeréssel az oly karakter, az oly hatalmas, erős, becsületes, belső igazságokban megerősödött ember iránt, aki a nemzetnek ily uj irányt, ilyen uj haladást biztosit. Hiszen az élet praktikuma igazolja ezt és a háborúban is érzik azt, hogy jobb ha valaki nemcsak magyarul tud. Az élet szükségletei megtanítanak ennek helyességére. Újra kifejezem köszönetemet és hálámat, várva várom a javaslatot és az indemnitást legnagyobb örömmel és a kormánynyal szemben táplált bizalom alapján elfogadom és megszavazom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Szólásra ki következik 1 Mihályi Péter jegyző: Giesswein Sándor! Giesswein Sándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nagy problémák foglalkoztatták e házat, különösen a tegnapi nap folyamán. Hogy nekünk a háború közepén fogékonyságunk van arra, hogy a jövőnek, s pedig a legközelebbi jövőnek nagy problémáival foglalkozzunk a jelen indemnitási vita alkalmából, ez azt mutatja, hogy nem akarunk strucczpoHtikát folytatni. Nézetünk szerint legnagyobb hiba volna az, mert ha mindenkor hiba a strucczpolitika, ugy különösen hiba volna akkor, amikor a nemzet ereje legnagyobbrészt az önvédelemre, az ellenség visszaszorítására van központosítva. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nekünk szocziális téren is vannak nagy feladataink, amelyeket a háború nem odázhat el, sőt amelyeket a háború még sürgősebbekké tesz. A szocziális problémákat fejtegették a tegnapi nap folyamán az ellenzék vezérférfiai, és ha én néhány szóval ezekből egyet-mást mintegy alá akarok húzni, teszem ezt azért, mert arra hivatkozhatom, hogy e szocziális problémákat, melyek az én programmomban benfoglaltatnak, a ház előtt ismételten felemlítettem. En örömömnek akarok kifejezést adni, hogy ezek a szocziális problémák mind nagyobb és nagyobb téren megértésre találnak és én azt mondhatom, hogy ép ez a megértés egyik biztató jele nemzetünk életrevalóságának és ezért azok az ideiglenes átmeneti sikertelenségek, amelyekről a t. ministerelnök ur tegnap a házban emlitést tett, nem hathatnak mireánk csüggesztő módon, mert az a nemzet, melyben van életrevalóság és amely a jövőbe tekint, nem törhető meg, nem győzhető le és nem hóditható meg. En abban látom a mi legnagyobb erőnket, ha most konczentrálni tudjuk az itthonlevő erőket arra, hogy a jövő szocziális problémái terén is megálljuk a sarat, amint küzdő véreink odakünn az ellenséggel szemben. Ami a jelen kérdést illeti, Návay Lajos t. képviselőtársam tegnap bőven és szakszerűen fejtegette, erre nem akarok kitérni, feleslegesnek tartom erre még néhány szót is vesztegetni, én csak általánosságban arra akarok rámutatni, hogy az események beigazolták, hogy az enténte nem ijeszt meg a kiéheztetéssel, mert az a terület, amely mintegy zárt gazdasági területet alkot, el tudja magát látni, csupán rendszer kell hozzá. Mi bizalommal nézünk a jövő termés elé, mely szép reményekre jogosit, de hogy szövetségeseinknek is jusson e termés feleslegéből, ehhez szükségünk van a kellő rendszerre és mi ezt a rendszert hiányoljuk épen. Minket nem aggaszt az, hogy nem lesz kenyerünk, Isten áldása megvan, de azért megfelelő rendszerre szükség van, hogy mindenki hozzá tudjon férni ahhoz a falat kenyérhez, amelyre szüksége van és ahhoz a falat húshoz, amelyet teljességgel nem nélkülözhet. Gróf Károlyi Mihály t. képviselőtársam tegnap itt szóbahozott egy másik kérdést is, melyhez annál inkább van jogom hozzászólni, mert a múlt év deczemberében a költségvetés tárgyalása alkalmával határozati javaslatot is terjesztettem a ház elé, amely nem abban az általánosságban foglalkozik a kérdéssel, mint t. képviselőtársam tette. Vonatkozik pedig ez a birtokreformra. Én arra kértem a t. házat, adjon utasitást a kormánynak, hogy különösen arra való tekintettel, hogy a háborúban résztvevők és károsultak kárpótlásban részesüljenek, egy állandó homstead-intézménynyel birtokhoz juttassa őket. Tegnap a nagybirtokosoknak, az arisztokrácziának egy kiváló képviselője emelte ajkára ezt a szót és birtokreformot sürgetett, melylyel a legkülönbözőbb, még a legkonzervativebb körökben is foglalkoznak és kell is hogy foglalkozzanak, mert kétséget nem szenved, hogy a birtok helyes elosztásától fog függni Magyarország termelő ereje, ami pedig nem közömbös dolog, hanem általános nemzeti és államérdek, sőt merem mondani, érdeke a velünk szövetkezett Európának is. A birtokreformot én is a legsürgetőbb szocziális kérdések közé iktatom, de amint nagy elismeréssel vagyok azon lelkes szavak iránt, amelyeket gróf Károlyi Mihály t. képviselőtársunktól hallottunk és amelyek mintegy emlékeztettek minket arra a lelkesedésre, amely az nj Magyarország kialakulásakor volt tapasztalható a 48 iki törvényhozás idején, midőn a jobbágyok felszabadításával Magyarország nagyurai jártak elő j ó példával, én mégis hozzá akarok ehhez valamit fűzni. (Halljuk!) Mintegy irányítást ad a kérdés taglalására az az álláspont, amelyet nemrégiben a német Reichsrat foglalt el, mely ezévi május hó 24-iki ülésében egyhangúlag elfogadta azt a határozati javaslatot, amely a Kriegerheimstätte-kre, a harczosok otthonaira s az ezzel kapcsolatos birtokreformra vonatkozott. A kérdés körül kifejlődött vitában valamennyi párt résztvett a konzervatívok, a naczionálliberálisok, a Czentrum több szónoka és a szocziáldemokraták. Minden ellenmondás nélkül, egyhangúlag fogadta el a hatá-