Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-635
16 június ld-én, szerdán, 46 635. országos ülés 191 Mi is hallottunk ígéreteket, amelyeket azonban sohasem tartottak meg, sőt most még sokkal nagyobb visszaélésekkel kezelik ezeket a kérdéseket. (Ugy van! balfelölj A sajtónak különben már csak azért is vissza kellene utasíthatnia az osztrák támadásokat, mert különben hogyan fogja a ministerelnök ur a maga álláspontját megvédelmezni, ha nem hivatkozhatik kidomborodott, erős közvéleményre. Tehát még guvernementális szempontból is óriási hiba a czenzurának ez a kezelése, amely feltétlenül megrovást érdemel. A ministerelnök urnak különben egy válaszszal még adósa vagyok abból az időből, amikor velem szemben védelmébe vette a t. kultuszminister urat és azt kérdezte tőlem, hogy honnan vettem én azt, ami bizonyára csak a fantáziámban van meg, hogy a kultuszminister ur a középiskolai nyelvoktatás czentrumává a német nyelvet akarja tenni. En ugyanis kifejtettem, hogy ebben milyen veszedelmet látok a magyar kultúra szempontjából és ez ellen azonnal tiltakoztam. Eddig nem volt rá alkalmam, de most kijelentem, hogy ezt a kultuszminister urnak küldöttségek előtt tett, továbbá a lapokban megjelent, meg nem czáfolt, talán nem is ily czélzattal tett, de talán nem jól formulázott nyilatkozataiból következtettem. Például a bécsi Fremdenblattban is jelent meg nem oly régen a kultuszminister ur egy nyilatkozata a középiskolai reformmal kapcsolatosan a magyar történelem oktatásáról, amelyet ő az osztályok túlnyomó részében a világtörténelem oktatásába akar beolvasztani. Ez ellen is tiltakoznom kell, mert látjuk, hogy nálunk is, Németországban is, a nemzeti ideál teszi hősökké az embereket. (Helyeslés balfelöl.) A történelem oktatásában is tehát a niagyar történelemre kell fektetni a súlyt, amely mellett természetcsen, a világtörténelemre való hivatkozásoknak meg kell maradniok. De a históriát nemcsak észszel, hanem szívvel is kell tanítani és elsősorban igazi nemzeti érzülettel. (Élénk helyeslés balfelöl.) Ez sem lett megezáfolva. Tehát ilyenekből és nem fantáziámból merítettem én állításomat. Sajnálom, hogy nincs itt a ministerelnök ur, aki a kultuszminister urat védelmezte az ilyfajta tendencziák ellen, amiből bizonyos megnyugvással azt kell következtetnem, hogyha a kultuszminister ur ilyen szellemű javaslatokkal lépne fel, akkor ezeket már a ministertanácsban megbuktatná és a ház elé nem is kerülhetnének. Most áttérek a kiegyezés kérdésére, még pedig a ministerelnök urnak avval a nyilatkozatával kapcsolatosan, amelyet gróf Apponyi Albert t. barátomnak interpellácziójára adott válaszában mondott. A ministerelnök ur ugyanis gróf Apponyi Albertnek azon kívánságára, hogy most legczélszerübbnek mutatkoznék a provizórikus megoldás, a következőket válaszolta (Olvassa): »A baj csak az, hogy ebben a nagy bizonytalanságban mégis van egy igen nagy valószínűség, t. i. az a valószínűség, hogy nemcsak a velünk szoros szövetségben álló államok, de igen valószínűleg a világnak jóformán valamennyi közgazdaságilag is nagy fontossággal bíró hatalmasságai közvetlenül a háború befejezése után a legmélyebb horderejű közgazdasági tárgyalásokba fognak kezdeni és közgazdasági megállapodásokát fognak egymás között létesíteni. Ha pedig ez igy áll, már pedig ez, ha nem is lehet semmit bizonyosnak mondani, mindenesetre igen valószínű eshetőség, akkor elsőrendű kötelessége a magyar kormánynak és az osztrák kormánynak gondoskodni a monarchia két államának és a monarchiának akczióképességéről ebben a kérdésben, gondoskodni olyan alapról, amelyről azután kiindulva befolyhatunk ezekbe a tárgyalásokba, résztvehetiink azokban és képviselhetjük érdekeinket. És ebben nem tartóztathat vissza bennünket az, hogy ezt a feladatot a minket körülvevő közgazdasági bizonytalanság különösen nehézzé teszi. Akkor bennünket a feladat nehézsége nem tartóztathat vissza attól, hogy a megoldás nehéz munkájába belefogjunk, mert ha ettől tartózkodnánk, akkor a mostani bizonytalanságot holt bizonyosság váltaná fel, ami tehetetlenségünk holt bizonyossága és az a tény, hogy akkor akik arra képesek, megkötnék egymás között a gazdasági tranzakeziókat és a legutolsó morzsák, a legutolsó hulladékok jutnának annak osztályrészül, aki ezekben a nagy tárgyalásokban részt nem vehet. Nézetem szerint provizóriummal nem tennénk egyebet, mint hogy tehetetlenné tennők magunkat arra a pillanatra, amikor az egész világon eldőlnek az alapvető kérdések.« T. képviselőház! Nagyon sajnálom, hogy épen most nincs itt a ministerelnök ur, mert ezen főargumentumára, amely abban csúcsosodik ki, hogy a provizórikus megoldás csak tehetetlenségünk jele volna, egy hozzá intézett kérdéssel óhajtom megadni a czáfolatot. Ez a kérdésem az, hogyha véletlenül nem mostanában járna le e gazdasági kiegyezés, hanem csak 5 vagy 6 év múlva, akkor is azt mondaná-e, hogy nincs alap, amelyből a tárgyalásoknál kiindulhatnánk? Azt hiszem, bizonyára nem. Hiszen az csak véletlen, hogy ez a közgazdasági kiegyezés most jár le, nem pedig 5—6 év múlva. Már pedig, aminek erre az esetre állania kell, ha öt-hat év múlva járna le a mostani kiegyezés, annak akkor is állania kell, ha öt évre ezt a státus quót provizóriummal meghosszabbítják, esetleg, ha szükségét látják, akár némely módosításokkal is, akkor ugyanazon az alapon lehetne és kellene tárgyalni, mint az előbbeni feltevésem mellett, amely esetben ugyebár részt kellene vennie kötelességszerüleg a
