Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-635
42 635. országos ülés 1916 június ld-én, szerdán. elfogadását elleneztem, de hiszen akkor maga a kormány is felismerte, hogy a javaslat kisajátítási szakasza az akkori állapotoknak nem felelt meg és azt törölte is a javaslatból. Nem magának a kisajátítás eszméjének, hanem csak módjának voltam ellensége. Arról volt akkor szó, hogy a közbirtokossági, volt jobbágy birtokossági közös legelők a politikai községek részére kisajátíthatok. Az /olt az álláspontom, hogy ha én mint kisbirtokos köteles zagyok odaadni a legelőmet közös czélra, akkor a község határában levő nagybirtokos is adjon ugyanolyan arányban megfelelő legelőt arra a közczélra, de hogy annak a földje, akinek sok van, ne legyen kisajátítható, ezt természetesen nem tartottam elfogadhatónak. Különben is ugy volt akkor a kisajátítás kontemplálva, hogy azoknak a legelőknek nem forgalmi, hanem használati értékét vette a javaslat alapul. Most, midőn a kisajátítást követelem, azokat a birtokokat sem kívánom kivonni a kisajátítás alál, amelyek a közbirtokosság kezében vannak, természetesen ugyanolyan mértékben történjék ez, aminőben a nagybirtok esik kisajátítás alá. Ezenkívül törvénybe iktatandónak tartanám, hogy az államnak, a községeknek, a közbirtokosságoknak, esetleg a hitelszövetkezeteknek elővételi jog biztosittassék a földbirtokra nézve. Igen sok esetben megtörténik, hogy midőn a kisgazdák valamely községből együttesen jelentkeznek a bérbevételre, az a bérbevétel nem sikerül és az a bérlet a nagybérlő kezére kerül, vagy ha örök áron való eladásról van szó, akkor sem kapják meg. Erre nézve eseteket és egyéneket tudok felhozni és talán lesz is rá alkalom ebben a házban. Sajnos, hogy megtörtént az is, hogy olyan egyénnek a birtoka, aki radikális birtokpolitikát hirdetett, szintén nem a kisgazdák kezébe, hanem a nagybirtokosok kezébe került. Olyan esetekben, midőn az a nagybirtokos önként akarja eladni vagy bér beadni birtokát, helyénvaló lenne, hogy az államnak, községnek, közbirtokosságnak és hitelszövetkezeteknek elővételi joguk legyen, hogy kivehessek azt a birtokot, illetőleg azért az árért vehessék meg, amelyért az a nagybérlő akarja ki- vagy megvenni. Ezt főleg azért tartanám szükségesnek, hogy a helyes birtokpolitikát megalapozhassuk, mert amint Nagy Emil t. képviselőtársam is említette, most, midőn érzik már a szele annak, hogy a birtokpolitikát mégis meg fogják alkotni, kell, hogy azt megfelelő, más alapokra fektessük; most, midőn a nép földhöz juttatásának kérdése elemi erővel tör előtérbe és, ugy látszik, ez elől elzárkózni nem lehet, ezt meg kell csinálni. Az érdekeltek ugyanis most azon iparkodnak, hogy a bérleteket, még ha le nem jártak is, még ha vagy 5—6 évig tartanának is, újból meghoszszabbitsák; uj bérletet kötnek húsz esztendőre és mindenféle kikötéseket alkalmaznak, hogy a jövő birtokpolitikai változás ne érje őket készületlenül és rövidséget ne szenvedjenek. A kisajátítási jog azért is szükséges, hogy ennek alapján minden ilyen spekuláczióból fakadó és előre számításból megkötött szerződést egészben vagy részben meg lehessen semmisíteni, hogy az a közönség jusson az előnyökhöz, amely ezekre utalva van. Ezért kell a kisajátítási jogot törvénybe iktatni és nemcsak ezt, hanem az elővételi jogot is. Hiszen láttuk, hogy Magyarországon hogyan megy a parczellázás. Minden józanul gondolkozó embernek, aki jóindulattal van a nép iránt, azon kell lennie, hogy Magyarországon ne parczeílázzon birtokot senki más, csak az állam, a község vagy a közbirtokosság, esetleg a hitelszövetkezet. A parczellázás mindig üzérkedők kezébe kerül és azok ugy parczeUáznak, hogy tönkreteszik vele a népet. (Ugy van! a szélsőbahldalon.) Ha azt akarjuk, hogy e dolgok ugy ne maradjanak, mint vannak, ha azt akarjuk komolyan, hogy ezek a bérleti szerződések ugy legyenek megcsinálva, hogy a népnek, a nemzetnek, minden oldalon javára szolgáljanak, akkor nem kerülhetjük ki a kisajátítási jognak és az elővételi jognak törvénybe iktatásá,t. Mert ha száz paragrafust is állítunk össze a birtokpolitika megváltoztatására, ha ezt a kettőt kihagyjuk, annak a birtokpolitikának kellő eredménye nem lesz soha. Ezzel befejezhetném erre vonatkozó fejtegetéseimet. Én, akinek nincs módom, hogy más utakon szóljak a közvéleményhez, én, aki sokat foglalkoztam a birtokpolitikával és akinek ez politikai törekvéseim sarkalatos jsontja, ezt az alkalmat tartottam a leghelyesebbnek arra, hogy a már eddig elhangzott véleményekre megjegyzéseimet megtegyem és tapasztalataim rövid kivonatát itt a nyilvánosság elé vigyem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ennek figyelembevételére kérek mindenkit, aki a birtokpolitikát igazán meg akarja oldani és nemcsak taktikázik. Mert Magyarországon az is sokaknak szokása, hogy taktikából felvetnek egy kérdést, de annak komoly megoldására nem is gondolnak. Az ilyenekhez semmi közöm. De akik komolyan akarják Magyarországon a birtokpolitikát megváltoztatni és jól megcsinálni a nemzet jövőjének érdekében, azoknak figyelmébe ajánlom az én egyszerű fejtegetéseimet. És azt is kérem, hogy kerüljük ki azt a nagy hibát, hogy a nép sorsát ugy intézzék, hogy a népet meg sem kérdezik, hanem csak magasabb szempontból bírálják és döntik el az ilyen ügyet. E miatt igen sok esetben a jóakarat is rosszul sül el és kedvezőtlen eredményt ér el. Az volna a kívánságom, sőt követelésem, hogyha Magyarországon birtokpolitikát akarunk csinálni, olyant, amelybe a népet be akarjuk vinni, pedig ezt csak a néppel lehet megcsinálni, akkor az alapelvek megalapításába is tessék belevonni a nép megbízottait, azokat, akik a földet munkálják', akik legjobban tudják, hogyan lehet létesíteni kisbérletet, örökbérletet, akik legjobban tudják, hogy mik szükségesek itt, ki mire képes. Ne tessék őket kizárni az előkészítő tárgyalásokból, mert ha már itt van a t. kormány törvényjavaslata, akkor hiába beszélünk akármennyit, a legritkább esetben lehet a kész törvényjavaslaton csak egy jottányit is 1
