Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-645
645. országos ülés 1916 július 14-én, pénteken. 459 mondja, hogy részükre biztosítja a 450.000 hektoliter kiszállítási keret mennyiséget, és hogy ne jöhessenek abba a helyzetbe. hogy egymásnak konkurrencziát csinálhassanak, hogy további túltermelés legyen, még azt is megengedi, hogy egyes ipari szeszfőzdéket a kormány kisajátítson, sőt nemcsak odáig megy, liogy a kormány kisajátítja és ezzel megszünteti, hanem megteheti azt, hogy az ipari szeszfőzdét vagy saját kezelésben tartja meg az állam, vagy átadja másnak bárkinek. Hogy kinek akarja átadni a pénzügyminister az egyik szeszfőzdét a másik rovására vagy javára, azt nem tudom, e tekintetben a javaslat rendelkezéseket nem tartalmaz,- és ez az indokolásból sem tűnik ki. Kétségtelen tény azonban, hogy ez ipari szeszfőzdék érdekeit a legnagyobb mértékben elősegíti és istápolja. Az ipari szeszfőzdék mellett eltekintve a mezőgazdasági nagyobb szeszfőzdéktől, ott vannak a szegény kisüstösök. (Vgy van! halfelöl.) Hogy bánik a t. kormány ezekkel a kisüstösökkel ? Hogy hogyan aránylanak ezek a kisüstösök a nagy szeszfőzdékhez, arra nézve itt van előttem az 1913. évi állapotokról szóló jelentés, amelynek adatai szerint 1,265.000 hektoliter a fogyasztási adó alá eső szeszfőzdéknek a termelése, ellenben 44 ezer hektolitert termelnek a termelési adó alá eső átalányozott szeszfőzdék, ez tehát egymással igy szembeállítva, kétségtelenül igen elenyészően csekély amahhoz képest. Ennek daczára a kisüstök ezen termelése valakinek a szemében szálka s azért ennek valahogy meg kell szűnnie, ezt el kell venni valahogy. Ezt a tendencziát látjuk végigvonulni részben a régi javaslaton is, amelynek nehézségein azonban lehetett volna segíteni, mert midőn a termelés mértékét nagyobb arányszámokban akarta megállapítani a t. minister ur a termelési adó alá eső főzdék, kisüstöknek valódi termelőképessége alapján, abban még olyan különös ellenséges indulatot nem kell hogy lássunk. Mert hiszen végtére, ha fokozni akarják a jövedelmet, talán ehhez is hozzá lehet nyúlni. De már az a lépés, amelyet itt tesznek, igazán nem indokolható közgazdasági szempontból, de nem indokolható egyáltalán semmiféle szempontból sem. Míg az ipari szeszfőzdénél megállapítja a törvényjavaslat azt is, hogyha valami kárt szenvedett, nem akarom a károkat részletezni, hogy mily károk esetében, de károk fenforgása esetében is kártalanítást ad, addig itt mit látunk? A t. pénzügyminister ur az ő javaslatának indokolásában, amely a hatodik lapon olvasható, azt mondja, hogy »ennek a mostani állapotnak megszüntetésére jelenlegi időpont különösen alkalmas, még azért is, mert a hadsereg rézszükségletének ellátása érdekében a pálinkafőzésre használt kisüstök legnagyobb része igénybe lett véve s igy legczélszerübb, ha azelőtt megyünk át az uj rendszerre, amig a kisüstök újbóli beszerzésének a lehetősége nem forog fenn«. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Ez szépen összevág azzal az indokolással, amelyet a t. előadó ur mondott, amit azonban, hogyha maga is kissé jobban gondolkozik felette, nem fog ismételni. Azt mondja, előnyös ez a dolog, mert elvitték a kisüstöket, ebből levonva azt a konzekvencziát, hogy mert elvették a kisüstököt, vegyük el a jogot is, a főzést is, a háború után se adjuk meg a főzési jogot. Nem tudom, mi azoknak a kisüstöknek a száma, amiket most elvittek. Bernáth Béla: Körülbelül 60.000. Csermák Ernő: Látok magam előtt kétféle adatot. Az egyik szerint a termelési adó alá eső szeszfőzdék száma az 1912/13. termelési évet véve alapul, Magyarországon harminczkétezer egynéhány száz, Horvát- Szlavonországban pedig meghaladja a 20.000-t, összesen 53.000 körül van. Ez maga tekintélyes összeg. Ennek ellenében azt látom, hogy a pénzügyministerium egy nagyrabecsült tisztviselője azt mondja, hogy körülbelül 70.000 főzőüst van, most természetesen sokkal kevesebb. De akármelyiket vessszük figyelembe, akár az 50.000-res számot, akár a 70.000-res számot, kétségtelen, hogy közgazdaságilag a kisüstök működése rendkívül fontos. A t. pénzügyminister ur és a pénzügyi bizottság egyszerűen csak a gyümölcstermeléssel hozza ezt kapcsolatba és a szilvára nézve bizonyos árhozzájárulást, kártalanítást akar megállapítani, amelynek lényegéről azonban ez az indokolás nem tájékoztat, én legalább nem tudtam odáig jutni, hogy megértsem az alapelveket, amelyekre ez az árhozzájárulás építve van. Denikve konczedálnom kell azonban, hogy a gyümölcstermelőknek azért, amit a gyümölcstermelésen vesztenek, a pénzügyminister ur valami kártalanítást szándékozik adni, de kérdem, hogyha akár járadék alapján, akár tőkében adnának a termelőknek árhozzájárulást, valami kártalanítást, fogja-e az pótolni a kisüstök működését, fogja-e az pótolni azt a gazdasági kárt, amelyet a gazdaságok szenvednek azáltal, hogy nem működnek a kisüstök? Kétségtelen, hogy nem. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Soha!) Nézzük már most, hogy mi az, amit ehelyett a pénzügyminister ur felállítani akar? Ebből a czikkből, amelyre az előbb hivatkoztam, azt állapithatom meg, hogy körülbelül 2000 hektoliter termelőképességü szeszfőzdék maradtak meg és egyes községi szeszfőzdék, amelyek részben azokat a feladatokat volnának hivatva teljesíteni, amelyeket eddig a kisüstök teljesítettek. TJgy tudom, hogy ezek azon módon nem is képesek megfelelni annak a közgazdasági feladatnak, amelyet a kisüstök teljesítettek, nem képesek megfelelni sem a szesztermelés szempontjából, sem azon - gazdasági előnyök szempontjából, melyekkel ez a főzési mód jár. Már most mégis a t. pénzügyminister ur felállítja a központi szeszfőzdéket. Vájjon mi öröm van abban közgazdasági szempontból, vagy 58*
