Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-645

645. országos ülés 1916 Julius 14-én, pénteken. 437 hogy az eddigi bélyegnek a kétszeresét fizesse, — mert ismétlem, ez leginkább a váltótartozásoknál fordul elő •— azt helytelenítem. Ha a pénziigyminister ur magas bölcseségénél fogva belenyugodott abba, hogy a tisztviselőknek, akik a mai drágaság mellett ugy sem birnak kijönni fizetésükkel a megélhetés során, nyugtabélyege ne emeltessék fel, ami nagyon helyes, nagyon üdvös, elvárhatnék azt is, hogy az 5000 K-ig tartozó egyének — mert ezek többnyire csak a szegényebb néposztályhoz tartoznak — a bélyegilletéknek ne kétszeresét, hanem másfélszeresét fizessék. Az örökösödési illeték megállapítása tekintetében a második tételnél van egy aggályom. Nevezetesen azt mondja a javaslat, hogy a földadó alá eső ingatlanoknál a kataszteri tiszta jövedelemnek általában harminczszoros összege, szőlőknél ötvenkétszeres összege a legkisebb érték, amelyen alul az illeték alapjául szolgáló értéket megállapítani nem szabad. Azt meg tudom érteni, hogy a szőlőknél az ötvetikétszeres összeg vétetik fel, de a 6. §. azt mondja, hogy oly szőlőterületeknél, amelyek teljesen kipusztultak, ha parlagon hevernek, a 4. §. alkalmazandó, de ha a szőlőterület más művelési ágra alkalmas, akkor nem esik a 4. §. rendelkezései alá. Itt felvilágosítást kérek a t. pénzügyminister úrtól, mert attól tartok, hogy azok a közegek, akik annak idején az örökösödési eljárás során fölveszik majd ezt a szőlőbirtokot, bár maga a szántóföld nem szőlő, az ötvenkétszerest fogják alkalmazni, mert ez a kincstár részére sokkal többet hoz, mint a szántóföld. Ha a t. pénzügyminister ur megnyugtat, hogy ez a szakasz akként fog módosíttatni, hogy azt a szőlőterületet majd azon a czimen veszik fel, amilyen művelési ág alatt áll, ebbe belenyugszom, ha azonban nem nyugtat meg, oly módosítást óhajtanék benyújtani, hogy teíejesen kipusztult szőlőterületeknél a művelési ág az irányadó, amennyiben pedig parlagon hever, akkor nem az 5., hanem a 4. §. alkalmazandó. A 9. § szerint haláleset alkalmával az illetékköteles fél tartozik lelkiismeretesen bevallani a vagyon értékét. Akárhány esetben, amikor a halál zord keze elragadja azt a férfi családtagot, aki a bázat vezette, az özvegy négy öt apró siró gyermekkel marad vissza. Hogyan képzelhető, hogy az az asszony, aki soha nem foglalkozott becsléssel, akár ingóságának, akár ingatlanának vagyonértékét pontosan be tudja vallani ? Vegyünk csak egy kisebb értékű hagyatékot. Ha valakinek nincs 4000 K-nál nagyobb értékű vagyona, ha ennek a vagyonnak értékénél az utánbecslés eredménye nem nagyobb 10 %-kal, abban az esetben a javaslat szerint a becslési költséget a kincstár fizeti, de ha 10 %-nál nagyobb, a fél fizeti. Ha tehát annak a szegény asszonynak becslésével szemben, aki soha nem foglalkozott adás-vétellel, az örökölt eke, talyiga, bordók, prések — mert ide minden ingó belejön — értékének összegezésénél a 4000 K-ás hagyatéknál véletlenül 400 K-val többet állapit meg a becslő-bizottság, akkor azt a szegény siró asszonyt, aki nem ért hozzá a becsléshez, arra kárhoztassuk, hogy ő fizesse a kincstár megbízottjának becslési költségét ? AzéTt arra kérem a t. pénzügyminister urat, hogy figyelembe véve künn a vidéken annak az egyszerű laikus népnek tudatlanságát, járuljon hozzá egy skála megállapításához, hogy eddig a batárig, ha kétely merül fel, a községi elöljáróság köteles a felbecsülést hivatalból díjmentesen eszközölni. Hiszen az elöljáróság ott van a községben és ha még nem is teljesen díjmentesen végzi ezt, hanem megkapja érte a községi szabályrendeletben megállapított dijat, ez legfeljebb 4 korona lehet, de nem lehet 100 és 200 korona, pedig ennyit tesz ki a költség, ha a kincstár megbízottja 30 kilométernyi távolságra kiszáll oda. Tegye meg tehát a t. pénzügyminister ur azt a szívességet, ami, azt hiszem a néppel szemben kötelessége is, hogy ha becslés szüksége merül fel, 50.000 korona értékig a községi elöljáróság eszközölje a pénzügyigazgatóság kiküldöttjével, de ez utóbbinak költségeit ne az a tudatlan fél viselje, aki nem rosszakaratból, hanem tudatlanságból helytelenül vallotta be ingójának, valamint ingatlanának becsértékét, hanem a kincstár. Hozzájárulok ahhoz az állásponthoz, amelyet itt Csermák Ernő és Bakonyi Samu t. képviselőtársaim kifejtettek arra vonatkozólag, hogy a háborúban elesettek hagyatékának illetékkedvezményezésénél ne csak a leszármazott örökösök jöjjenek figyelembe, mert hiszen különösen a falvakban akárhányszor megtörténik, hogy az öreg apa és édesanya gyermekére ruházta reá vagyonát. Ha most ez a gyermek a csatatéren elesik, hogy ezek kifizessék utána a teljes iUetékadót, az szerintem helytelen és igazságtalan is volna, mert véleményem szerint ép ugy, mint a leszármazott örökösnek, az öreg munkaképtelen apának vagy anyának szintén jogos igénye van ezen a czimen illetékkedvezményre. (Helyeslés balfelől.) Van még egy megjegyzésem. Azt mondja ugyanis a törvényjavaslat 4. §-a, hogy a határban az illeték kiszabásánál mindig az adásvételeknek legmagasabb értéke jön figyelembe. Azt hiszem, azzal minden képviselőtársam tisztában van, hogy egy község határában van elsőrangú, másodrangú, harmadrangú, sőt negyedes ötödrangu föld is. Megesik, hogy egy hold földet eladtak 1500 koronáért, de ugyancsak abban a határban ötödrangu földet eladtak 600 koronáért. Most ez a szakasz felhatalmazza a pénzügyigazgatóságot, hogy ne a 600 koronás eladási árat, hanem az 1500 koronásat vegye figyelembe. Ez, szerintem, nemcsak helytelen, hanem egyoldalú és igazságtalan is volna. Nézetem szerint az volna beiktatandó a törvénybe, hogy mindenkor az abban a dűlőben hozzá legközelebb fekvő föld adásvétele legyen irányadó. Ez nyújtja a legtisztább és legigazságosabb képet, mert akárhányszor megtörténik, hogy annak a községnek határában a legmagasabb eladási ár