Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

160 639. országos ülés 1916 Julius 4-én, kedden. vásárolt, a vásár pedig nem történik nyíltan, piaczon, üzletben, akkor a rendörségnek nincs módjában, hogy igy segítsen. Már most felmerül az az idea, hogy a hatóságnak adassék meg a jog a rögtöni rekvirálásra. Van egy ministeri rendelet, gondolom 1915-ből, amely a hatóságnak megadja a rekvirálási jogot, de csak esetről-esetre, a belügyminister felhatalmazására. Ezzel szemben azt mondják, hogy igy a dolog nem kezelhető, mert mire a belügyministeri felhatalmazás megérkezik, megint nem találják meg az árut. Egy általános felhatalmazást kellene adni a belügyminister részéről, hogy a hatóság rekvirálhasson, rögtön lefoglalhassa az árut, a termesztvónyt, igy összekapcsolva az ármakszimálást ós a hatósági rekvirálást, segíthetne a bajon. Ez is egyik módszer, amely a tisztviselők rettenetes helyzetén segíthetne. Vannak más metódusok és ideák is. Azt mondják a tisztviselők, hogy itt van a sok állami birtok, azok terményei központba volnának hozathatok, ahonnan aztán a tisztviselő számára szétoszthatnák. De nemcsak állami birtokok vannak, de az államnak vannak bérletei is, a nagy alapítványi bérletek terményei is segíthetnének itt. Persze ez nem oly egyszerű kérdés, komplikált dolog és nem lehet könnyen megoldani. Én csak felemlítem a különböző részleteket. Természetesen kellő közegek és szervek kellenek, akik ezeket a feladatokat elvégzik. Az államnak annyi mindenféle központja van és vannak különböző tisztviselői szervezetek, amelyek altruisztikus alapon működnek nyerészkedési czél kizárásával. Az a kérdés, hogy ezek a szervezetek, igy a köztisztviselői fogyasztási szövetkezetek, képesek volnának-e oly módon eljuttatni az árukat a köztisztviselők körébe, hogy ezzel megkönnyítik és olcsóbbá teszik számukra az áruforgalmat. Az elsőrendű szükségletek tekintetében ott vannak az állami szénbányák a szénszükséglet ellátására. Az állam bele tud szólni a czukor kérdésébe. Bocsánatot kérek, äz csak köztudomású, hogy a czukorgyáraknak a pénzügyminister parancsol. (Mozgás a balközépen.) Megfordítva van talán ? Bocsánatot kérek, nem vagyok tájékoztatva e kérdésben, de minden esetre módjában van a pénzügyministernek a czukor kérdésében a köztisztviselők részére valamely segítés. Objektivitásomnál fogva itt a képviselőház előtt jelentem ki, hogy a pénzügyminister ur e kérdésben nagy érdeklődést tanúsított és amint az állami tisztviselők lapjában olvasom, kereste az érintkezést az állami tisztviselők egyesületének szerveivel és maga részéről próbálta elintézni a kérdést. Hisz tavaly a képviselőházban is szólt arról, hogy nem volt képes jelenleg megoldani e kérdést. A minister urat tehát nem akarom vádolni az érdeklődés hiányával, de viszont, mikor méltóztatnak látni, hogy a drágasági segély kérdése mellett ez a kérdés szintén oly égető, hogy valamennyiünk kötelessége mindazt, amit erről a kérdésről gondolunk, a képviselőház elé terjeszteni és megkönnyíteni a t. minister urnak a működését az ő nehéz helyzetében. Itt van a kezemben a Tisztviselők fogyasztási szövetkezetének zárszámadása. Ez azzal kezdődik, hogy a minister ur 700.000 K kamatmentes kölcsönt engedélyezett számára azzal a feltétellel, hogy azt a háború befejezését követő évtől kezdve hét év alatt tartozik visszafizetni. Ez is mutatja, hogy a t. minister ur érdeklődik a kérdés iránt és a hol lehet, segít a dolgon. Most valósággal arról van szó, hogy a tisztviselők nem is drágasági segélyt kérnek, hanem azt mondják, hogy adjanak nekik élelmiszereket, akkor lemondanak a drágasági segélyről. Az idők folyamán ez a kérdés ilyen nagyra nőtt. En arra kérem a t. minister urat, kinek jóakarata ebben a kérdésben egészen nyilvánvaló, hogy mivel a kérdés túlnőtt azon a kereten, amelyre ő is gondolhatott, legyen szíves ezen kérdés megoldásával foglalkozni. Engedje meg a t. ház, hogy még egy kérdést említsek fel a tisztviselői kérdések komplekszumából és ez a tisztviselői hitelügy kérdése. (Hcilljúk!) Nagyon szomorú helyzettel állunk szemben ezen a téren. Köztudomású, hogy a tisztviselői kar el van adósodva, hogy fizetése sokszorosan le van tiltva, ugy hogy akkor, mikor fizetését felveszi, minden oldalról megrohanják, s alig van mit felvennie, s talán uzsorások karmai közt is van szegény. Ezen a téren az állam igen alkalmas módon nyúlhat a kérdéshez. Különféle ideák czirkálnak e tekintetben. Felmerült az az idea, hogy az állam maga adjon tisztviselői ranzsirozására kölcsönt, azt azután a fizetésből vonja le. Ezt nem találom megfelelő módnak, nehézkes apparátust is igényel és mindenféle komplikácziókkal jár. Azután felmerült az az eszme, — és ez talán egészséges eszme — hogy a tisztviselői hitelszövetkezetek központba tömörülve oldják meg ezt a kérdést az állam segítségével és közreműködésével. Azt hiszem, hogy az állam segítsége itt igen könnyen megadható. Nevezetesen az államnak vannak olyan betétei, melyeket nagy bankoknál helyez el. Tudomásom szerint vannak különféle alapok, amelyek körülbelül 450 milliót tesznek ki. Ezek egy része nagy bankoknál van elhelyezve. Ha ez a 450 millió a tisztviselői hiteligények kielégítésére alakult intézménynek adatnék, akkor az abban a helyzetben volna, hogy a tisztviselők egy részének adósságait konvertálná és ranzsirozná. Ott vannak a vármegyei alapok, ott van a nyugdíjjárulék. Az 1912. évi nyugdíjtörvény 30. §-a egyenesen megmondja, hogy a nyugdíjjárulék czimén befolyó és a pénzügyminister által alapszerüleg kezelendő bevétel az alkalmazottak megélhetésének könnyítésére és a tisztviselők gyermekeinek nevelését előmoz-