Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

639. országos ülés 1916 Julius 4-én, kedden. 159 sem akartam semmit sem színezni, hanem egyszerűen csak fotografálni óhajtottam, bemutatni a való tényeket és inkább mérsékelni, semhogy nagyítani vagy túlhajtani a dolgokat. Ezzel eleget tettem az összes czipőtulajdonosok felkérésének is, hogy azt a téves állításomat megkorrigáljam. Engedje meg a t. ház, hogy most szóbahozzam a nőtisztviselők kérdését is. Már a béke idején is, de a háború alatt még inkább rohanva tódultak mindenféle pályára a női tisztviselők. A dolog természete hozza ezt magával, mert mikor a családfő nem képes eltartani a családot, akkor természetes és szükséges, hogy azok a családtagok, akikben munkaképesség és munkaerő van, akár férfiak, akár nők, szintén kénytelenek a családfentartás költségeihez hozzájárulni és midőn a háború folyamán férfihiány állott be, ezeknek a helyét is nagyon természetesen nőkkel pótolták. A köztudatba átment általános benyomás az, hogy ezek a nőtisztviselők a maguk feladatát a legkitűnőbben végzik el, hogy ugy a kereskedelmi téren, mint az ; állami adminisztráczió terén és egyebütt példátlan buzgalommal és szorgalommal látják el dolgaikat. Nem igazságos dolog már most az, hogy akkor, midőn munkaerő szempontjából ők ugyanazt jelentik azon a helyen, ahol alkalmazva vannak, amit jelentenek a férfiak, hogy akkor velük szemben különbséget tesznek, amint, azt hiszem, gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam is rámutatott, nem azt kell nézni, hogy ki végzi a munkát, hanem egyedül azt, hogy mit és hogyan végez. Ha pedig megállapítjuk, hogy a női tisztviselők által végzett munka jó és megfelelő, akkor az ellátás, a díjazás tekintetében is ugy kell bánnunk velük, mint a férfiakkal. (Helyeslés a baloldalon.) Örülök, igen tisztelt ház, hogy jelen van a vallás- és közoktatásügyi ministeri államtitkár ur, akihez szintén volna a nőtisztviselői kérdés szempontjából egy megjegyzésem. A női tisztviselők t. i. ma különféle iskolákból mennek a kereskedelmi és az állami pályákra. Ezek közt az iskolák közt van igen sok u. n. zugiskola, amelyek csak egy külső mázat adnak ezeknek a tanulóknak: az u. n. gép- és gyorsiró-iskolák, amelyek a hadiözvegyeknek nyújtott kedvezményekkel és mindenféle más hangzatos reklámmal csábítják oda a növendékeket, azzal, hogyha majd azt megtanulják, akkor az életben jól fognak elhelyezkedhetni. Holott ezek a zugiskolák nem alkalmasok arra, hogy megfelelő szakképzettséget biztosítsanak azoknak a nőknek és épen azért a kívánatos állapot az volna, hogy a nőkre vonatkozólag is a teljes fokú kereskedelmi szakiskolák építtessenek ki, amelyek érettségit adnak és a nők szakképzettségét biztosítják, az egyévi tanfolyamokat és zugiskolákat pedig teljesen töröljék el. Legyen szabad ezzel kapcsolatosan figyelmeztetnem arra, hogy ez a baj nemcsak magyarországi, megvolt Németországban is és itt Sydow porosz kereskedelemügyi minister rendeletet bocsátott ki, amely ezeket az iskolákat kellően megszorította és ellenőrzés alá helyezte. Ha az államtitkár ur azt mondja, hogy nálunk is ezt tervezik, ez nagyon megnyugtató, meg fogja nyugtatni az érdekelt szülőket és egyáltalán az érdekelteket, mert hiszen nem lehet más czélunk, mint az, hogy akik a gyakorlati életbe kikerülnek, meg is feleljenek. Ami pedig a nőknek az állami adminisztráczióban való elhelyezését illeti, tisztelettel kérem, hogy egyforma mértékkel mérjünk. Ma azonban a helyzet az, hogy a női tisztviselők legnagyobbára a XI. fizetési osztályban vannak alkalmazva és már kezelői állásra is nagyon ritkán neveztetnek ki, pedig igen soknak közülük megvan az érettségije és miután néhány év óta államszámviteli vizsgát is tehetnek, ezt is megszerzik. Ha pedig a nőnek van érettségije. van államszámviteli vizsgája és megfelelően tölt be a kéj]zettségének megfelelő munkakört, akkor kívánhatjuk, hogy díjazása, ellátása, is olyan legyen, mint a férfiaké, kívánhatjuk, hogy egyforma bánásmódban legyen része. Ezt óhajtottam megjegyezni a női tisztviselők szempontjából. (Élénk helyeslés.) Méltóztassék megengedni, t. ház, hogy áttérjek arra a kérdésre, amelyet Jakabffy Elemér t. képviselőtársam is szóba hozott és amely elől elzárkózni nem lehet. A tisztviselők ellátásának kérdéséről van szó, amelyre nézve valamennyi szónok hangsúlyozta, hogy maga a drágasági segély nem elegendő és magam is voltam bátor kifejezést adni annak a nézetemnek, hogy tulajdonképen ez a drágasági segély csak egyik része a kérdés elintézésének, a súlypont az, hogy a tisztviselőket oly helyzetbe kell hozni, hogy emberi módon megélhessenek. Már most t. képviselőtársam előadott egy ideát, hogyan kellene szervezni a tisztviselők élelmi szükségleteinek ellátását. Erre vonatkozólag több idea czirkulál. Igen helyes eszméket pendit meg a nyíregyházai tisztviselők memoranduma ebben az irányban. Kifejti ugyanis, hogy az ármakszimálás magában nem elegendő, ha nincs egybekapcsolva az áru rekvirálásának jogával. Maga az ármakszimálás csak kijátszásra való. Nagyon jól tudjuk, hogy akik képesek megfizetni, fel tudják kutatni az árut, megszerzik a makszimális áron felül. Hiszen az áru, amikor a makszimálás megtörténik, a föld alatti folyosókon hirtelen eltűnik és csak annak a számára kerül elő, aki jobban meg tudja fizetni. A tisztviselő a maga gyenge erejével nem képes felkutatni az ily módon eltüntetett árukat és a rendőri eljárás sem segít rajta. A rendőri szabályokat csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha tettenérés esete forog fenn, de amikor sem az eladó nem jelenti fel, sem a vevő nem mondja meg, hogy makszimális áron felül