Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

154 639. országos ülés 1916 július 4-én, kedden. 30 fillérre emeltetett. A dohányt az államtól vásároljuk, elképzelheted, hogy mit kell fizetnünk annak a kiskereskedőnek azokért az élelmiczikkekért, amelyeket tőle veszünk. Ennek a barátomnak a választ most adom meg, mikor az előbbi megjegyzések után kijelentem, hogy a javaslatot általánosságban elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Szólásra ki következik ? Szojka Kálmán jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. ház ! Előttem szóló t. képviselőtársam beszéde őszinte és mély szimpátiát árult el a köztisztviselők érdekei iránt. Ez a beszéd bizonyítja, hogy a köztisztviselői kérdésnek megoldása nem lehet pártkérdés, (Igaz! Ugy van !) bizonyítja, hogy ez nem a köztisztviselőknek magánügye, hanem a nemzetnek egyetemes érdeke. (Igaz ! ügy van ! baljelől.) Hogyha régebben, mikor még ez a kérdés nem érett meg enynyire, maga a köztisztviselői osztály elszigetelten állhatott a nagy közvéleménynyel szemben, ma megállapíthatjuk azt, hogy a közvéleménynek minden tényezőjét áthatja és megfogja ez a kérdés, hogy ma nincs a társadalomnak egyetlen rétege, egyetlen faktora, amely ne érdeklődnék a köztisztviselői kérdésnek helyes megoldása iránt, sőt ugy áll a dolog, hogy tulajdonképen az ember rosszul érzi magát, ha látja azt a helyzetet, amelybe a köztisztviselők belekerültek és amelylyel szemben tehetetlenek. Én ezt az ügyet egy szent ügynek tartom, amelyben máskép, mint objektív érvekkel, máskép, mint való adatokkal dolgozni nem szabad. (Helyeslés.) Majd rá fogok térni az előttem szóló t. képviselőtársam beszédének azon részére, melyben a fogyasztásnak, a termelésnek szervezését tette a maga előterjesztésének alapjául, de már maga az a tény, hogy ő ezzel a kérdéssel foglalkozott, hogy kereste és kutatta a módokat, hogyan lehet azt megoldani, mutatja, hogy az a javaslat, amely előttünk fekszik, nem megoldása a köztisztviselői kérdésnek, hanem hogy ennek a kérdésnek sok része és oldala van, s hogy nem az a kérdés, hogy fizetésemelést vagy drágasági segélyt adjunk-e a tisztviselőknek, hanem az, hogy a tisztviselőket oly helyzetbe kell juttatni, hogy megélhessenek, hogy el ne pusztuljanak éhen, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) oly állapotot kell teremteni számukra, segélylyel és más eszközökkel, hogy a köztisztviselő emberi módon éljen a magyar társadalomban. (Helyeslés a baloldalon.) Ezért mondom azt, hogy ennek a kérdésnek számtalan része és számtalan vonatkozása van. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel az ügygyei a maga érdeme és jelentősége szerint foglalkozzam és próbáljam megkonstruálni, miképen állott elő a mai helyzet és hogy nem egy tényezőnek, nem egy eseménynek, hanem számtalan tényezőnek és eseménynek közrejátszása — amelyet tetézett a háború — volt az, amely ezt a helyzetet előidézte. A volt szabadelvű párt egy jeles tagjának, Neményi Ambrusnak egy érdekes tanulmányát olvastam, melyet »A bürokráczia Magyarországon* czimmel irt 1902-ben. Ebben igen érdekes feljegyzések és adatok vannak. Azzal kezdte a maga munkálatát, hogy mikor ő a lipcsei egyetem hallgatója volt, akkor a lipcsei egyetemen a nemzetgazdaságtant Roscher, a hires nemzetgazdász adta elő és Roscher nemcsak az ő katedrái előadásaiban, hanem később egy tankönyvében is annak illusztrálására, hogy nemcsak egyesek, hanem egész nemzetek is a lukszusba belemerülnek és oknélküli költekezésre ragadtatják magukat, példaképen Magyarországot emiitette fel, tudniillik azt mondta, hogy Magyarország alig kapta vissza önállóságát, máris rögtön tiz ministeriumot állított fel, olyan nagy mértékben és olyan nagy lábon kezdte meg a berendezkedését. Ugyanakkor megjegyzi Neményi az ő tanulmányában, hogy 1902-ben — mert ezt a dátumot meg kell jegyeznünk magunknak — a kontinensen sehol, semmiféle más országban ilyen sok ministeriumot nem talált. . . Bakonyi Samu : Most talál! Bródy Ernő: ...és összehasonlítja Magyarországot Prancziaországgal, ahol akkor a gyarmatügyi és tengerészeti ministeriummal együtt tiz ministerium volt. Igen t. képviselőtársam közbeszólt, hogy most van. Nagyon jól tudom, hogy most van, mert azóta a tárczanélküli ministereknek és ministeriumoknak egész légióját állították fel ugy Francziaországban, mint más országokban, de azt hiszem, ez csak a ministerek szaporítását jelenti a ministeriumok nélkül. Tehát még ma is bizonyos tekintettel megáll Neményi Ambrusnak példája. Neményi tanulmányában a bürokráczia szempontjából igen érdekes adatot hoz fel arra, mily rendkívüli mértékben szaporodott Magyarországon a tisztviselők száma. Egy adatot hoz fel erre vonatkozólag és megállapítja, hogy a szoros értelemben vett magyar állami alkalmazottak száma 1892-ben 60.776 volt, 1902-ben pedig 97.835, tehát tiz év alatt 37.059-czel emelkedett. Ha tiz óv alatt, 1892-től 1902-ig, csak a szoros értelemben vett magyar állami tisztviselők száma ennyivel emelkedett, viszont én megállapítom az 1914—15. évi költségvetésből, hogy ez az emelkedés a következő tiz évben még sokkal nagyobb volt. 1914—15. évi költségvetés alkalmával ugyanis maga a ministerium kiadott egy füzetet, amelyben összehasonlítja az 1904. és 1914. évi költségvetés közötti állapotokat, tehát tiz évre visszamenőleg megállapítja a különbséget és ennek a füzetnek tanúsága szerint 1904-ben volt 226.401 állami tisztviselő, 1914-ben 331.920, tehát az emelkedés 105.519. Az a kérdés már most, hogy amikor az állami tisztviselők létszámának ilyen óriási emelkedésével állunk szemben, megvan-e ennek tulajdonkój>en az alapja, mert én azt hiszem, hogy nem most a háború alkalmával, hanem