Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-639
152 639. országos ülés 1916 Julius 4-én, kedden. tékben enyhíti anyagi helyzetüket, a másik azonban az, hogy egészen téves tisztán a fizetések emelése, vagy a magasabb fizetési osztályokban való gyorsabb juttatás által a tisztviselők anyagi helyzetén javítani akarni. Mert mindaddig, míg a közszolgálati alkalmazottakat az elsőrendű életszükségleti czikkek és tárgyak tekintetében a piacz konjunktúráitól nem emanczipáljuk, mindaddig az ő sorsuk bizonytalan, de az államkincstár megterheltetése mindig bizonyosa nagyobb lesz. Gr. Tisza István ministerelnök: Nagyon helyes! Jakabffy Elemér: Nem állithatjuk továbbra is a közszolgálat alkalmazottait a piaczra úgyszólván megbéklyózva, mert amig egyrészről a kínálat legjobban ismeri mindig az ilyen kötött jövedelmű ekszisztencziának vásárlási erejét és ehhez szabja a maga árait, addig másrészt a kereslet versenyében is mindig alul marad, mert a szabad j övedelmü ekszisztenczia mikor többet kinál, akkor ezt annak tudatában teszi, hogy ezt a többletet a maga vevőiére, a maga megrendelőjére, vagy a maga kliensére át tudja hárítani. Minden uj készpénzbeli juttatás tehát csak pillanatnyi segítség, amely azonban egyszersmind az általános árdrágulásnak egyik hatalmas emeltyűje, (Ugy van! jóbbfelöl!) amely árdrágulást azután nemcsak a közszolgálati alkalmazott, de minden fiksz jövedelmű ekszisztenczia keservesen fizet meg. (Ugy van! jobbfelöl.) Ettől eltekintve, azt hiszem, az államháztartás sincs és nem lehet abban a helyzetben a háború után sem, hogy a közületi alkalmazottaknak olyan fizetést és jövedelmet juttasson, hogy ezek azokat az árakat, amelyek kétségtelenül a háború után is hosszú ideig megmaradnak, megfizetni képesek legyenek, hacsak nem akarja ezeket a közszolgálati alkalmazottakat továbbra is azoknak a nélkülözéseknek kitenni, amelyek közt j elenleg élnek. En tehát azt hiszem, hogy nemcsak a tisztviselők érdeke, de az államkincstár érdeke is az, hogy a közület alkalmazottai az elsőrendű élelmiczikkekkel olyan módon láttassanak el, hogy ezen elsőrendű életszükségleti czikkek árában csak a termelés költségei, legfeljebb a termelés nyeresége és a közvetitőkereskedelemnek egy egészen kis haszna legyen inkorporálva. Mert jól tudjuk, t. ház, hogy minden árban a közvetitő-kereskedelemnek haszna igen nagy tényező. Már most minél kisebb valakinek a vételereje, annál többet kell, hogy a közvetitő-kereskedelemnek juttasson az árban, mertímagától értetődően a nagykereskedő vagy a termelő az ily kis vételerővel biró egzisztencziával közvetlen összeköttetésbe ritkán kerül. Arra kell tehát törekednünk, hogy a közszolgálati alkalmazottak az elsőrendű szükségletek beszerzésénél oly helyzetbe kerüljenek, hogy e szükségleti czikkek hozzájuk ugy jussanak, hogy azokban a közvetitő-kereskedelemnek járó haszonnak csak igen kis töredéke foglaltassék. Jól tudom, hogy ezt az elvet hirdetni sokkal könnyebb, mint megvalósítani. Már az 1907. évi szegedi, az 1909. évi kolozsvári és az 1913. évi győri állami tisztviselői kongresszus többek közt a következő egyhangú határozatot hozta: Figyelemmel a lakásnak és az élelmiczikkeknek még mindig megdöbbentő és természetes okokból meg nem magyarázható drágulására, kéri és bizalommal várja a konrgesszus, hogy a kormány, illetve a törvényhozás az áramlat feltartóztatását és az árviszonyoknak tisztes polgári haszonhoz mért szabályozása czéljából, ha kell, szigorú rendszabályok és kivételes törvények utján, intézkedjék; s addig is, mig ezt teszi, a tisztviselők fogyasztási szövetkezeteit a legmesszebbmenő támogatásban részesítse, az állami birtokok terményeit és az állami iparüzemek készítményeit első kézből és elsősorban a tisztviselőknek, illetve azok szervezeteinek adassa el, végül bizonyos termények és termékek eladásánál, illetve átadásánál egyes tisztviselői kategóriák által máris élvezett kedvezményeket az egész karra terjeszsze ki. 1915 márczius 9-ikén az állami tisztviselők országos egyesületének a ministerelnök úrhoz intézett felterjesztése pedig utal arra, hogy a fent emiitett intézkedések elmaradása folytán a fiksz javadalmazásu alkalmazottak ma már elviselhetetlen anyagi helyzetbe kerültek és azt indítványozza többek közt, hogy az elsőrendű élelmiszerek megfelelő mennyiségben beszerzési áron szétosztás végett az önként vállalkozó egyesületeknek, vagy mielőbb megalakítandó szövetkezeteknek adandók át. És midőn 1915 június 26-ikán ez az egyesület ismét a kormányhoz fordult és a pénzügyminister urnak átadott memorandumban azt kérte, hogy a kormány vásárolja be az elsőrendű tömegfogyasztás tárgyait oly mennyiségben, hogy az elrendelendő összeírás szerint az állami alkalmazottak évi szükségletét ebből kielégíthesse s ezt a készletet részletfizetés mellett bocsássa az állami alkalmazottak rendelkezésére, a pénzügyminister ur a memorandum átvételekor kijelentette, hogy az elsőrendű tömegfogyasztási czikkeknek beszerzését és az állami tisztviselőknek nagybani áron havi részletfizetésre való átengedését és pedig az állami tisztviselők országos egyesületének közreműködésével és egy ad hoc szervezet létesítésével hajlandó megvalósítani. Amikor azonban 1915 deczember havában az adandó segélyről benyújtott javaslatot tárgyaltuk a házban, a pénzügyminister ur bejelentette, hogy őszinte sajnálkozására nem sikerült a tisztviselők elsőrendű fogyasztási szükségleteinek beszerzését szervezni, nem sikerült az elsőrendű fogyasztási czikkeket beszerezni és ezeket a tisztviselők rendelkezésére bocsátani. Erről a köztisztviselők küldöttei is meggyőződtek és belátták, hogy az eszmét most, amikor a kereslet és a kínálat annyira meg van zavarva, megvalósítani nem lehet. T. képviselőház ! Nem vagyok abban a helyzetben, hogy az 1915. év nyarán e tekintetben folyt tárgyalások, tanácskozások és próbálkozások eredményét ismerjem. Minthogy azonban azt hiszem, hogy a közszolgálati alkalmazottak fizetésrende-