Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

150 639. országos ülés 1916 Julius 4-én, kedden. vezető járásbirót, akinek van 2400 forint fizetése és természetben lakása. Feleséges ember és egy fia van, aki most érettségizett. Hogyan lehessen egy művelt embernek, pláne egy vezető járásbirónak, 2400 forintból eltartani családját, noha csak egy gyermeke van? Hogyan küldhesse fiát most Buda­pestre vagy máshová felsőbb iskolába ? Hiszen ez valóságos képtelenség. (Ugy van !) Nem csodálom tehát, ha a szabadkai köztiszt­viselők memorandumukban ezt irják (olvassa): »A hazai köztisztviselői kar a reá nehezedő súlyos anyagi gondok és maguk és családjaik megélhetési nehézségei miatt immár az elbírási képesség végső határához jutott el, és a további erőpróba közép­osztályunk ez értékes részének teljes és helyre­hozhatatlan tönkremenésével s ezzel ez osztály, ép ugy, mint serdülő leszármazol deklasszifikálá­sának veszélyével jár.« Huszár Károly (sárvári): Egész családok mennek tönkre! Molnár János: Én még egy veszélyre vagyok bátor kitérni. Trubeczkoj herczeg Oroszországban, most néhány nap előtt, midőn az oroszok — sze­rintük — nagy győzelmet arattak felettünk, a birodalmi gyűlésen a köztisztviselőkről lévén szó, ezeket mondotta (olvassa) : »Miért nem engedjük át magunkat egész teljességgel a győzedelmen való örömnek ? Mindez egyetlen szóval magyarázható meg, ez pedig : a »csinovnik«. A »csinovnik« ma­gyarul köztisztviselő, a köztisztviselők egyik osz­tálya. (Tovább olvassa.) A »csinovnik« sehol sincs ugy diszkreditálva, mint nálunk. Visszaélései rend­ki vüliek. A háború alatt azonban még szaporodtak a visszaélések, melyek Oroszországot nagy vesze­delembe vitték és a hadsereget még nagyobb ve­szedelemnek tették ki a múltban és teszik ki a jövőben is.« (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Valóban, t. képviselőház, még gondolni sem mertem arra a veszélyre, hogy megtörténhetik, hogy Magyarországon is a köztisztviselőknek leg­alább egy része a »csinovnik« állajaotára juthat, ha erre a nyíregyházai memorandum nem figyel­meztet, mondván (olvassa): »Meg kell tehát szün­tetni azt a mai helyzetet, mely állandóan elébe tárja a tisztviselő elé a tisztességgel és szánalom­mal körülvett nyomorúság és az anyagi javak­ban bővelkedő megközelíthetőség közti ellentéte­ket, s önkénytelenül is kísértésbe viszi azokat, kik nem elég erősek e nehéz lelki harcz megküz­désére.* En ennek megelőzésére elfogadván a jelen törvényjavaslatot a néppárt nevében is, általá­nosságban a részletes tárgyalás alapjául, azt kérem, amit a nyíregyháziak kérvénye kér, hogy t. i. ne 20%-ban állapittassék meg a segély, mint azt a törvényjavaslat kontemplálja, sem 25— 35%-ban, mint most azt a pénzügyminister ur kínálta, hanem egyformán mindenkire 50%-ban. A tavalyi prelimináréban a drágasági segélyre 87 millió korona volt felvéve, ugy hogy azt a pénz­ügyminister a pénztári készletekből fizesse. Ha ezt felemelnők most 50%-es segélyre, jutna egy hó­napra 18 millió korona. Ha az ugyancsak nem igen gazdag Olaszország bir havonkint 60 milliót költeni a táborban lévők otthonmaradottjaira, nálunk is juthat havi 18 millió a közszolgálati alkalmazot­tak támogatására, akiktől az ország ereje és akczió­képessége függ. Ha a pénzügyminister ur azt mon­daná erre, hogy nincs pénz, hogy ez nem kerül ki -a pénztári készletekből, legyen szabad figyelmébe ajánlanom, hogy méltóztassék a börzét megadóz­tatni. (Ugy van ! balfelöl.) Mert ime mindenféle adó­javaslatot beterjesztett : jövedelemadót, vagyon­adót és még nem tudom hányféle adót, de a börzére vonatkozólag egy szót sem szólt. Még néhány kérdést kívánok érinteni. Tavaly megkerestek tisztelt polgártársaim, hogy ügyüket, bajukat ajánljam a t. pénzügyminister ur figyel­mébe. Az idén is érkezett hozzám több helyről ily megkeresés, de különösen egyről akarok szólni, mely az alsó papság nevében érkezett és melyben ezt irják : »Az alsó papság bízott a magyar hon­atyákban, hogy legalább annyi elismeréssel lesz­nek a papság munkája iránt, mint vannak a tanító­ság és jegyzők iránt, de nem kapott semmit. Most újra összeült a képviselőház, mások ismét részesül­nek hadisegélyben, az alsó papság ismét üres kézzel marad. Pedig az 1600—2400 koronáig terjedő jö­vedelemmel rendelkező papság, amelynek számos jövedelmi forrása a háború folytán elapadt, mégis csak rászolgált egy kis segélyre.« Még hozzá kell tennem, hogy akárhány helyütt az 1896-iki kongruarendezésnél, tehát 20 év előtt, az akkori árak szerint váltották meg a párbért. Pl. az árpa vékáját 2 koronával, egy véka zabot 1 korona 70 fillérrel stb. Tehát itt is óriási veszteséget szen­vednek most kongruás papjaink. Azután így foly­tatja a levél: »Hozzánk fordul mindcnki«, — a belügyminister, a pénzügyminister, a kultusz­minister urak, hangosan tanúskodhatnak ezen álli­tásunk mellett, folyton küldvén hozzájok a, külön­féle rendeleteket, kérelmeket — »mi támogassunk mindent, mi hozzunk áldozatot a végsőkig, bennün­ket pedig senki sem támogat, ránk senki sem gon­dol, mi csak küzdhetünk, nyomoroghatunk.« A t. pénzügyminister ur tavalyi kérésemre szives volt megígérni, hogy az illetők, ha a had­segélyző-bizottsághoz fordulnak, ott kapnak majd valami segélyt. Tették is néhányan és kaptak is. Tehát ezért elismeréssel adózom a t, minister urnak s köszönetet is szavazok neki. De volta­képen e köszönetemben nincs köszönet, mert nem ily alamizsnaszerü ajándékot kértem és kérek én számukra, hanem azt kívánom, hogy ők is intézményszerüleg kapják a segélyt, t. i. az 50%-et, mint a köztisztviselők s ne külön kérésre, alamizsnakép, hanem rendszeresen, tör­vény alapján. Van még egy kérésem a pénzügyminister és a' kultuszminister úrhoz is. Akárhány helyütt, rendes tanitó hiányában, segédtanítót kell alkal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom