Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

639. országos ülés 1916 figyelemmel, hogy ezen vállalatok hogyan fognak a drágasági ínségben alkalmazottaikkal elbánni. Méltóztassék e tekintetben a magántisztviselők szervezeteinek törekvéseit támogatni. Ugyanerre kérem a sajtót is, mely a közalkalmazottak ügyét oly szépen s oly sikerrel felkarolta. Hiszen a magán­vállalatok legkevésbbé érzik a háború nyomorúsá­gait, ellenben annak fényes szüreteit akárhányszor épen ők élvezik, (ügy van! balfelől.) Bátorkodom végül, a fiksz jövedelemből élők dolgai kapcsán, a munkásságról is megemlékezni. Vannak vállalatok, amelyek munkásaikat aránylag igen jól honorálják. De vannak olyanok is, amelyek talán vissza is élnek azzal a hetyzettel, hogy az illető gyár katonai fegyelem alatt áll, hogy azon munkásoknak meg van tiltva a szervezkedés, az agitáezió, a gyülekezeti jog, szóval, hogy a mun­kásság a maga keresményének javitása érdekében való agitácziótól, sorsa j avitásának forszirozásától a XX. században megengedett módoktól el van ütve. A midőn tehát egyrészt a munkásság kezét — megengedem, magasabb szempontból és maga­sabb érdekből — megkötötték, akkor a munka­adóknak kötelessége a munkásokról gondoskodni, de kötelessége a kormánynak és törvényhozásnak is, hogy e tekintetben az ellenőrzést gyakorolja. Azokkal szemben, akik az ilyen intelemre nem reagálnak, fentartom magamnak és elvbarátaim­nak, hogy itt, az ország szine előtt fogjuk majd taglalni azokat a vállalatokat, amelyek nagy háborús nyereségük mellett nem adták meg a drágaságnak megfelelő munkabéreket alkalmazot­taiknak. (Helyeslés balfelől.) Egyszerűen le fogjuk őket leplezni, nehogy azonban azt mondják, miért nem szóltunk előbb, hát figyelmeztetjük most az illető urakat, hogy igenis, készüljenek erre. Re­mélem, nem lesz szükség arra, hogy ilyen értelem­ben itt akozióba lépjünk. (Helyeslés balfelől.) Ezzel befejeztem amúgy is hosszura nyúlt elő­terjesztéseimet. (Éljenzés balfelől.) Ne vegye rossz néven tőlem a ház, hogy olyan témák tömegét tárg3^altam, amelyekben husz-huszonöt éve dol­gozom, (Éljenzés balfelől.) amelyek iránt szeretet­tel viseltetem és azt hiszem, mindnyájan igazán hazafias dolgot művelünk, amidőn azokat, akik a legkülönbözőbb állásban, a legkülönbözőbb hatáskörben szolgálják a közt, igyekszünk e ret­tentő órákban legsúlyosabb gondjaiknak legalább egy részétől megszabadítani. (Élénk Jielyeslés bal­felől.) Ajánlom a t. minister ur által ma itt elő­terjesztett javaslatok elfogadását, kérem ezzel szemben azonban az igen t. kormánytól, hogy honorálja megfelelően mindazokat a kérelmeket is, amelyek tekintetében, sajnos, nem tudtam az ő intézkedéseiben megnyugodni. (Élénk helyeslés és éljenzés balfelől. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik % Szojka Kálmán jegyző: Molnár János! Molnár János: T. képviselőház ! Midőn tavaly a közszolgálati alkalmazottak segélyéről volt szó, azt a néppárt nevében is, általánosságban el­> Julius 4-én, kedden. 149 fogadtam, de még többet követeltem, mint ameny­nyit abban prelimináltak és pedig azért, mert hiszen az a 20 százalék, amelyet az a törvény­javaslat megállapított, nem volt tehermentesítés a tisztviselők számára, de még csak teherkönnyités sem, hanem úgyszólván alamizsna. Hogy az idén ismét felszólalok e törvény­javaslat tárgyalásánál, ennek oka az, hogy azok az indokok, amelyek engem tavaly felszólalásra birtak, nemcsak fennállanak, hanem még nyoma­tékban, súlyban növekedtek is. Elsősorban ugyanis a közszolgálati alkalma­zottak még a tavalyinál is nagyobb mértékben, nagyobb buzgósággal, lelkesedéssel, kitartással állták meg helyüket, teljesitik kötelességüket, noha a háború elhúzódása folytán, terheik még inkább megsokasodtak. Megérdemlik tehát, hogy nekik necsak köszönetet szavazzunk, hanem oly értékeket is megszavazzunk, melyek élelmiszerekre, ruhákra, gyermeknevelésre, szóval anyagi és szel­lemi javak beszerzésére is beválthatók. Másodsorban felszólalok azért, mert a köz­szükségleti tárgyaknak, élelemnek, ruházatnak stb. az ára olyan horribilisán emelkedett, hogy erről tavaly ilyenkor még csak fogalommal sem bírtunk, nem is mertük azt feltételezni. A Budapest székesfőváros vásárcsarnokainak igazgatósága által az 1913. évről kiadott évkönyv és az 1916. év Julius hó 3-án kiadott 4333. számú »Hi­vatalos árjegyzékében foglalt adatok szerint, amely kimutatást, ugy hiszem mindnyájan megkaptuk, kitűnik, hogy 330, 520, 575,660, sőt 2533 százalék­kal is emelkedett az élelmiczikkek ára. Azonban nemcsak az élelmiszerek drágultak meg annyira, hanem, amint azt nagyon jól tudjuk, a ruha, a ezipő, a felső és alsó öltönyök, egyszóval mindennek az ára horribilisen emelkedett, ugy hogy ezt nem. szüksé­ges tovább fejtegetnem, mert hiszen mindnyájan tudjuk és érezzük. A társadalmi osztályoknak azonban egyetlen­egyike sem érzi annyira ennek az áremelkedésnek ólomsulyát, mint épen a közszolgálati alkalma­zottak, akik fiksz fizetéssel bírnak, amely az árak emelkedésével nemcsak nem emelkedett, hanem egyre csökken; hiszen minél inkább emelkednek az árak, annál kevesebbet kap a tisztviselő az ő fiksz, nem változó fizetésén. Még a földműves, sőt még a napszámos is jobban van ez idő szerint Magyarországon szituálva, mint a közszolgálati alkalmazott. Mert, ime, a földműves jár-kel munka után, kapva kapnak rajta, jól megfizetik. A tisztviselő ellenben részint nem ér rá, részint törvény által van eltiltva más egyéb dolgokkal foglalkozni. Azután vájjon mikor érte meg a földműves azt, hogy például egy tojásért 20 fillért kapjon, még falun is, vagy mikor érte meg a napszámos azt, hogy 4—5—6—8—10 koronával fizessék naponkint ? íme tehát, még a legalsóbb kategóriák is előnyösebben vannak ez idő szerint szituálva, mint a köztisztviselők, akik igazán, hogy ugy mondjam, nyomorognak. A sok közül csak egy példát említek : egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom