Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-621

56 621. országos ätés 1916 február 4-én, pénteken. a kriegsnüiüsteriumnak, három hónapig nem kapott választ; jött ellenben egy kis apró ügynök, aki sohasem foglalkozott ezzel a szakmával és ő lényegesen drágábban el tudta adni az árut. Tudok eseteket, hogy nagy gyárak, vászongyárak csak ilyen kis apró emberek közvetítése révén tudtak megrendelést kapni. Az élelmiszerek körül általában az volt a nizus, hogy a söpredéktől kezdve a legmagasabb körökig kereskedtek. Nem a kereskedők bűne, hogy az élelmiszerek ennyire megdrágultak, hanem mindazoknak az idegen elemeknek, lentről egészen fontig, grófokig, akik élelmiszerkereskedésre adták magukat. Utalok csak arra a börzére, amely Bécsben a Grand-Hotelben volt, ahol egész nyíltan megmondták, hogy nekem hatalmamban áll ezt megcsinálni, neked nem. így keletkeztek a legőrültebb üzletek. Az intendatura mindenütt ott vásárolt, ahol nem kellett, mindig akkor vásárolt, amikor elkésett és sohasem tudta megtalálni a kellő embereket és a kellő intézményeket, ahová fordulnia kellett volna. Hogy egy kereskedő közvetlenül szállítást kaphatott volna, az majdnem kizárt dolog volt. Csakis egy közvetítő utján. Szmrecsányi György : Dehogy egy ! Harmincz ! Sándor Pál: Még be sem lehetett menni a kriegsministeriumba, még ahhoz is külön engedély kellett, hogy a portás valakit bebocsásson. Huszár Károly (sárvári) : Ez igaz ! Sándor Pál: Az igazságok elől nem fogok elzárkózni soha, akár tetszenek, akár nem tetszenek. Nem vagyok már fiatal, komoly ember vagyok, tudom mit beszélek. Az intendatura bűnei későbbi időkben fognak napfényre kerülni. A mostani idők nem alkalmasak arra, hogy azokat tárgyaljuk. De kötelességem itt annyit felemlíteni, hogy az élelmiszer-dráguláshoz az intendatura bűnei is hozzájárultak, (ügy van ! a baloldalon.) Ha a kereskedő tudja, hogy a katonaság öt forinttal drágábban rekvirál, akkor miért adja olcsóbban áruját ? Annyi altruizmust nem lehet sem a kereskedőtől, sem mástól kivánni. A katonaság pedig kezdetben ott vásárolt, ahol kapott, rendszer, sajnos, nem volt. Ma már változtak a viszonyok, megvan, remélem, a rendszer. A drágaság legfőbb oka, hogy nálunk fejlett élelmiszerkereskedelem nincs. Általában a kereskedelmet illetőleg igen téves felfogások vannak a közvéleményben elterjedve. Amit most bátor vagyok elmondani, igazán szivein mélyéből mondom ; és ha lesz is benne valami, ami egyes urakat esetleg bántani fog, végtelenül sajnálom. Itt állunk ebben a borzalmas háborúban és tudjuk, hogy a háború után első dolgunk lesz Magyarország közgazdaságát, államgazdaságát megerősíteni. Fényes jelige nálunk : »Tengerre magyar !« ; mindig hangoztatjuk, hogy a kereskedelmet, ipart fel kell virágoztatok Vizsgáljuk meg kissé, a mi iparfejlesztésünket. Magyarország egy évben annyit sem áldoz az iparfejlesztésre, mint amennyit a bécsi kamara. Ki lép nálunk kereskedelmi pályára, aki jobb családból való ? Hiszen ez egy megvetett foglalkozás! Maga az utolsó törvény, amelyet hoztunk, azt mondja, hogy a mai viszonyok között egy közönséges minőségi hiány elégséges arra, hogy valaki háromévi fegyházat kapjon, ha a katonai kincstárnak szállít. Ha valaki egy non putarem folytán nem szállíthat, akkor már néhány évi fegyházat kap. Nem akarok itt rekriminálni, csak megemlítem ezt. (Zaj a középen.) Kimutathatom, hogy bebörtönöztek sok olyan embert, akit azután szabadon bocsátottak. Hónapokig ültek ártatlanul. Kinek legyen kedve kereskedőnek lenni, amikor ez egy utolsó, lenézett foglalkozás ? Ha valaki diurnista, felteszi a monokliját és akkor ő egy ur. De ha valakinek rőfje van a kezében, hiába küzdött ép oly bátran a monoklissal együtt a lövészárokban, ha visszajön, megint csak rőfös marad. Mindenki a ministeriumokba és a hivatalokba tolong és nem akar tudni erről a mesterségről, amely voltaképen az ország gazdagságát szolgálja. Legyen szabad bemutatnom a keceskedelemről néhány ítéletet a legutolsó időből, épen a háborúból. Oly ritkán veszem igénybe türelmüket, engedjék meg most ezeket az idézeteket. (Halljuk ! Ralijuk !) Rákosi Jenő pl. egy felolvasásában, amelyet a Vörös Keresztben tartott, azt mondta : »a kereskedés kényes, tiszteletreméltó mesterség«. Tehát : »kényes« mesterség. (Félkiáltások a középen : Félreértés !) Hát ki menjen egy »kényes mesterségre«, alá előtt nyitva áll a monokli útja ? Az ilyen felfogás, amely külföldön ismeretlen, de nálunk, fájdalom, nem ritka, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon alig megy valaki kereskedelmi pályára és erre 30 évi jjályámon alig láttam néhány esetet. (ügy van! jobbfelól.) Arra, hogy miért nincsen élelmiszerkereskedelem, egy másik jelenséget látok egy beszédben, amely a múltkor Rakovszky Iván t. képviselő ur ajkáról hangzott el. Rakovszky Iván t. képviselő ur talán egyike a politikai világ legtiszteletreméltóbb alakjainak; a közigazgatási bizottság előadója, erre a stallumra rendesen idősebb embereket szoktak megválasztani, de őt fényes kvalitásai képesitik rá.. Ö tartott egy beszédet, amelynek végén a ministere] nök ur és a minister urak körülvették őt és gratuláltak neki. Rakovszky Iván képviselő ur volt az, aki abban a nagy tisztességben részesült, hogy a munkapárt elnökét újévkor üdvözölhette. Tehát konstatálhatom, hogy Rakovszky Iván olyan férfi, akinek részére a jövő politikai téren teljesen nyitva van, azt hiszem, meg is érdemli és én szivem szerint kívánom, hogy sikerüljön is neki. Azonban ez alkalommal mondott egy beszédet és pedig olyan értelemben, hogy alkalmas arra, hogy miatta az emberek elzárkózzanak a kereskedelem foglalkozásától. Azt mondotta (olvassa) : »De nekünk nem szabad elfelednünk, hogy a mi középosztályunk legnagyobb része uj, hogy azon bizonyos tradicziót és bizonyos a múlthoz való ragaszkodást, amely nélkül kultúra nem képzelhető és amely nélkül kultúra tovább nem fejlőd-