Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-621

621. országos ülés 1916 február 4-én, pénteken. 57 hetik, nálunk a középosztály, középbirtokos és tisztviselő osztályhoz tartozó része képviseli.« Továbbá (olvassa) : »Az uj középosztály gyermekkorát éli, de épen, mert gyermekkorát éli, egyrésze most van benne egy gyermekbetegségben ; az uj középosztály egy része nem ragaszkodik a régihez, mert nem ismeri eléggé, nem voltak szülei és nagyszülei, akik kézenfogva vezették volna be a már az ő fiatalkorában kialakult szép, hatalmas Magyarországba.* Szerinte tehát két középosztály van, egy tradiczionális és egy uj középosztály és ugy mondja, hogy az utóbbit kézenfogva be kell vezetni a magyar tradiczionális társadalomba. En a kultúrát ugy tanultam fiatal éveimben, hogy az az embernek és törekvéseinek nemesitése és előbbrevitele. Ugy fogom fel ma is, hogy a jó gyemlékszobában foglalkozni kell elsősorban komoly tanítással, a munka megkedveltetésével, kötelességtudással, a haza és a király szeretetével és azzal, hogy a rossz indulatokat a gyermekszobától lehetőleg távol tartsuk. Én a gyermekszobákban különbségeket nem látok ; azt hiszem, mindenki, a paraszttól felfelé, legalább minden jóravaló ember erre igyekszik tanítani a gyermekét. Ez a tanítás azonban nem mindig érvényesül. Pl. Rákosi Jenő épen ugy, mint én, magyarosította a nevét, német családból származik és mégis a legsovénebb magyar. Tudtommal a szüleivel németül levelezett és ma a legsovénebb magyar, aki a német nyelvet ki akarja zárni a magyar társadalomból. Tudtommal Rakovszky Iván t. képviselő ur atyja, Rakovszky István . . . Rakovszky István : Szintén magyarosított név ! Sándor Pál: Erre mondhattam volna valamit ! (Zaj.) Rakovszky István : Mondjon csak ! Sándor Pál: Majd megmondom aztán ! T. ház ! Rakovszky Iván t. képviselőtársam atyja volt Magyarországon a szabadkőművesség megalapítója, volt annak nagymestere, igen nagy tiszteletben álló nagymestere, akitől én igen-igen sokat tanultam és akitől azt is tanultam, hogy ha ilyen beszéd elhangzik, hogy arra okvetlenül válaszolni kell. Rakovszky István nem irta volna alá t. képviselőtársam beszédét. Ö nem különböztetett volna meg tradiczionális és uj középosztályt. Méltóztassék elolvasni az ő felolvasását a szoczializmusról, vagy azokat a felolvasásait, amelyeket az emberi kötelességekről tartott. Nem fog bennük ilyen megkülönböztetést találni. Amit tehát t. képviselőtársam elmondott, abból az látszik, hogy néhai Rakovszky István intencziója ebben a gyermekszobában nem érvényesült. Viszont vagyok bátor megmondani, hogy nálunk igen sok olyan gyermekszoba van, amely nem volt tradiczionális gyermekszoba, de ahol a magyarság értéke és szeretete teljesen kidomborodott. Itt van Csemegi, Ballagi, Vámbéry, Alexander Bernát, Kiss József, Lengyel, Molnár, Bródy Sándor, akik a magyar nyelvnek és a magyar kultúrának dicsőségét a külföldre széjjelvitték. KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxix. KÖTET. Ezek nem jöttek tradiczionális gyermekszobábóí és mégis megtanulták a magyar kultúrát szeretni. Ez az uj középosztály a tradiczionális középosztálylyal együtt harezol a lövészárokban; ott vannak a fiuk, az apák, nagyapák és itthon maradtak az asszonyok, az unokák, a gyermekek, az apák és a nagyapák, akik mind szívszorongva nézik a titáni harezot. És amikor ők szorongva, rettenetes érzésekkel eltelve minden pillanatban várhatják kedveseik halálát, mit szóljanak, ha azt látják, hogy amikor szeretteik egész közönséges kötelességüket teljesitik a haza iránt, akkor feláll a képviselőházban egy igen tiszteletreméltó fiatal ember, aki politikai téren nagy szolgálatokat tett, de aki még puskaport nem szagolt, feláll és különböztet régi és uj középosztály között ? És mit értenek tradiczionális kultúra alatt ? • Hogy németül nem szabad tudni 1 Hát hogyan akarjuk a kereskedelmet fejleszteni a külfölddel, ha még csak németre sem akarjuk gyermekeinket megtanítani ? Amit eddig tettünk, hogy tisztán magyarul tanítjuk gyermekeinket, az kötelességünk volt, mert teljesen el voltunk külföldiesedve, idegen járomban voltunk, kötelességünk volt tehát kissé sovénebbeknek lenni. De most, a világháború után, a németet iskoláinkból ex asse zárjuk ki, ne szervezzük magunkat, holott, amint a német mondja, aki hány nyelvet beszel, annyi embert er, amikor tudjuk, hogy a Balkánon az egész német kereskedelem és ijsar teljesen szervezetten áll, amikor tudjuk, hogy a németek sok nagy értéket Bulgáriában és Törökországban máris birtokba vettek s hogy amikor ők a háborúba beléptek, közgazdaságilag teljesen szervezettek voltak, akkor mi gyermekeinket ne taníttassuk igen nyomatékosan idegen nyelvre ? Ha azt a felfogást képviseli Rakovszky Iván igen t. képviselő ur, hogy idegen nyelveket ne vigyünk be az iskolába, merem állítani, hogy ezzel nem szolgálja az ország érdekeit. Hát mindenki vagy középbirtokos, vagy beamter legyen ? Csak akkor lesz összefüggésben a tradiczionális kultúrával és nem fog az uj honpolgárokhoz tartozni ? Nézetem szerint mindenki inkább szereti, ha a közvélemény a nemzet gerinczéhez tartozónak tekinti, mintha csak végtagnak nézi! Ezért ilyen különböztetéseket felállítani, ismétlem, nincs az ország érdekében. Most áttérek a kormány intézkedéseire. A közélelmezés terén kapkodás volt ide, kapkodás oda. Igaz, hogy a háború oly pillanatban tört ki, amikor senki sem várta és kész tervekkel persze nem találkozhattunk. A kormánya-intézkedések is azután ugy alakultak, hogy egyik rendelet megdöntötte a másikat, anélkül, hogy a bajt orvosolták volna és hogy a rendeletek érvényesüléséért megtették volna, ami szükséges. Egy képviselőtársam elmondott nekem egy apró adomát a koaliczió idejéből, Wekerle Sándorról. 1907-ben nagyon panaszkodott valaki neki a drágaságról. »Hát te nem olvasol újságot ?« felelt neki Wekerle, íhát nem láttad, hogy rendeletet adtam ki a drágaság ellen ?« (Derültség.) Ilyenek a mai rendeletek 8