Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-621

48 621. országos ülés 1916 február 4-én, pénteken. árát, bizonyos határig befolyást gyakorolhatunk arra is, hogy a gyapjúszövet ára makszimáltassék s amikor makszimáljuk a kender árát, ingerencziát gyakorolhatunk arra, hogy a vászon ára is makszirnálva legyen. Egy hang (balfelől) : A kötél ára és a többi is ! Bettlik István : Nem akarok minden produktumot külön felhozni. (Halljuk!) A belföldi produktumokra vonatkozólag pedig természetesen teljes mértékben fennáll a kormány makszimálási joga. Elismerem, hogy az iparczikkek árának makszimálása sokkal nehezebb feladat, mint a uyersterményeké, de ezeket a nehézségeket az általános jó érdekében le kell küzdenünk. (Helyeslés.) Mert, t. ház, az ipar még sokkal inkább van abban a helyzetben, hogy a háborús konjunktúrákat a maga javára kihasználja, sőt hogy azokat irányítsa, mint a mezőgazdaság, nemcsak azért, mert az ipar nálunk túlnyomórészben nagy tőkekonezentrácziók kezében van, hanem azért is, mert az iparczikkek háborús áralakulásánál teljesen hiányzik a kereslet és kinálat árszabályozó hatása; az előállítási nehézségek, a nyersanyag hiánya, a munkáshiány következtében állandóan áruhiány jelentkezik. A kereslet állandóan nagyobb a kínálatnál, így az ipar a kartellek védőszárnyai alatt szabadon állapithatja meg az árakat, (Halljuk!) használhatja ki a fogyasztó közönséget és drágíthatja a mezőgazdasági termelést. Normális időkben sem, de ma legkevésbbé sincs helye annak, hogy ipar és mezőgazdaság között antagonizmust keressünk. (Helyeslés.) Mind a kettő egy és ugyanazt a czélt szolgálja, a háborús állani szocziális és gazdasági rendjének biztosítását. De épen a czél nagysága megköveteli, hogy az állam a gazdasági tevékenység egész vonalán szabályozólag lépjen fel, hogy minden polgárnak megadja azt a lehetőséget, hogy magát a legszükségesebb czikkekkel elláthassa, hogy megakadályozhassa miihók ekszisztenczíáinak összeomlását, hog3>- ne legyenek ennek a háborúnak polgári rokkantjai, akik anyagi ekszisztencziájuk egyensúlyát soha többé visszaszerezni nem tudják. (TJgy van! balfelől.) De, t. ház, félmunkát végezne az állam, ha csak a javak forgalmát és árát szabályozná. A nagyobb, az elevenbe vágó, a háború kimenetelét és a háború utáni időket is befolyásoló feladata az, hogy a szükséges javak termelését biztosítsa, hogy elhárítsa a termelés útjából azokat az akadályokat, amelyeket a rendkívüli viszonyok az elé állítanak, hogy szervezze a gazdasági tevékenységet és a szervezésnek ezzel az erejével biztosítsa annak produktivitását. A többtermelés ma még nálunk alig több hasznos jelszónál, gyakorlati kivitele csak egy hosszas evolucziónak lehet az eredménye. Ezt az érési proczesszust azonban a háború inkább megállítja, semhogy elősegítené. A többtermelés a gazdasági politikának, az intézményeknek és a gazdasági nevelésnek egész kiterjedt nagy rendszerét tételezi fel, ehhez tehát nemcsak nagyszabású befektetések, hanem mindenekfelett idő és a béke nyugalma kell. Háborúban csak a pillanatnyi szükség felismerése és a lehetőségek okszerű kihasználása lehet az a czél, amelyre a kormányzat tevékenységének konczentrálódnia kell. Ez azonban nem zárjaki,sőt a rendkivüli viszonyok megkövetelik, hogy ez a tevékenység a lehetőségek felismerésében, kihasználásában és megszervezésében nagy konczepczióju legyen. Rendeletek kibocsátásával a termelést biztosítani nem lehet. A rendeletek csak ugy érnek valamit,, ha egyszersmind oly intézkedések is történnek, amelyek a rendeletek végrehajtásának lehetőségét megadják. A háborús mezőgazdaság főként két nagy nehézséggel küzd; az igavonó jószág és az emberi erő hiányával. Az emberi munkaerők hiányán a t. kormány többé-kevésbbé — erre nézve kritikába nem akarok bocsátkozni — segített; az igavonó jószág hiányzó munkaerejének pótlására azonban érdemleges intézkedés nem történt és nincs az országban számbavehető terület, amelynek megművelését a kormány gondoskodásának köszönhetnénk. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A háború az igavonó jószágot óriási mértékben emészti fel. Ezzel a kormány a háború első napjaiban tisztában lehetett. S ha nem számolhatott is a háború ily hosszú tartamával, a czél sokkal nagyobb, semhogy a biztosításával járó anyagi koczkázatot az állam már akkor magára ne vállalhatta volna. Az igavonó jószág pótlására szántógépeket kellett. volna beszerezni. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A termelésnek a hadviselésre kiható óriási jelentősége indokolttá tesz e téren minden rendkivüli intézkedést, indokolttá teszi, hogy a gazdasági gépek előállítása terén a nehézségek épugy küzdessenek le, mint ahogy azok a fegyverek előállításánál leküzdetnek. Mert itt két hadjárat folyik. Az egyik a fronton tűzzel és vérrel, a másik idehaza a munka verejtékévt 1. Ezzel szemben azt látjuk, hogy mezőgazdasági gépiparunk a háborúban kevesebbet termelt, mint béke idejében. Nem annyira az anyag, mint inkább a munkáshiány és a szállítási nehézséget megbénították tevékenységét. Magának az államnak kellett volna tehát gőz- és motorekéket gyártatnia, mert a föld csak akkor terem, ha megszántják. A szántógép az ekék családjában annyit jelent, mint az ágyú a harczi felszerelések között. Ezeket az ekéket kellett volna azután a háborús mezőgazdaság rendelkezésére bocsátani,-hogy az igavonó jószág hiányzó munkaerejét a lehetőségig a gépek munkája által pótoljuk. Ez nem történt meg. A háborús mezőgazdasági közigazgatás terén csak az történt, ami békében is történni szokott'. Nincs egyetlen uj szervezet sem, amelyre a rendkivüli viszonyok által megkövetelt rendkivüli intézkedések végrehajtása bizható lett volna. A háborús mezőgazdasági közigazgatást a számban megfogyott, munkával túlterhelt közigazgatási tisztviselők látják el, a törvényható-