Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-621
621. országos ülés 1916 február 4-én, pénteken. 47 azzal a kéréssel fordulok a t. földmivelési minister úrhoz, kinek jóindulatában igazán nincs okom kétkedni, kövessen el minden lehetőt arra, hogy a gazdának a hizlalást megkönnyitse, sőt minden eszközzel igyekezzék oda hatni, hogy a gazdát hizlalásra serkentse, mert ha kevesebb marhából érünk el ugyanolyan mennyiségű húst, ezáltal természetesen megakadályozzuk állatállomán}Tink depekoráczióját. (Helyeslés halról.) Ennek a kérdésnek fontossága nem szorul bizonyításra s én áttérek a közélelmezés szervezetének kérdésére. Az élelmezési zavarok a városokban jelentkeztek és jelentkeznek ma is, tehát oly közigazgatási egységekben, melyekben az élelmezés szervezése a leggyorsabban eszközölhető, mert ott egyrészt az emberek kis területen nagy számban lakván, a szükséglet gyorsan megállapítható s az élelmiszerek könnyen szétoszthatók, másrészt nem hiányzik az az intellektus sem, mely ily üzemek vezetéséhez szükséges. A magyarországi városok csak a legutóbbi időben foglalkoznak intenzivebben a közélelmezés biztosításának kérdésével. De a háború megtanította őket e kérdés fontosságára és sok mindenféle akadály leküzdése után e téren jelentékeny eredmény konstatálható. A siker azonban nem lehet teljes, mert a közélelmezési vállalatok miben sem különböznek a magánvállalkozástól s a magánegyén háztartásával szemben csak azt az előnyt biztosithatják, hogy nagy tömegekben vásárolván össze az árut, a nagyban való bevásárlás előnyei a detailfogyasztásban érvényesülnek. Békében ez igen sokat jelent. Es remélhető, hogy a háború tapasztalatai, azok az uj irányok, melyeket a rendkívüli viszonyok felszinre vetettek, a szocziális és gazdasági igazgatás terén egy egészséges altruisztikus irányzatot fognak Idalaki tani, melyek a magánérdek védelméről vallott ferde elméletek félretételével elsősorban a tömegek javát igyekszik előmozdítani. (Elénk helyeslés halról.) Háborúban azonban nem elég, ha a városok élelmezésénél a nagyban való beszerzés árelőnyei érvényesülnek. Ma a legfontosabb az, hogy a szükséges áru tényleg rendelkezésre álljon. És itt áll elő a kormánynak, ma az egyedüli rendelkező erőnek az a kötelessége, hogy a fogyasztást a szükséges élelmiczikkekkel ellássa. A t. kormány abból indul ki, hogy teljesen elég, ha az árakat makszimálja, s megfeledkezik arról, hogy policziális intézkedésekkel elevenbe vágó gazdasági kérdéseket szabályozni nem lehet. A kormány makszimálta a hüvelyesek árát, de nem gondoskodott egyúttal arról, hogy azok rekviráltassanak s a fogyasztásnak biztosítva legyenek. Szabályozta a köles forgalmát, de sem nem makszimálta, sem nem gondolkodott arról, hogy az a spekuláczió elől elvonassék. Gr. Pongrácz János: A köles szabad áru'. Bottlik István : Épen azt kifogásolom, hogy csak a forgalmát szabályozták. A makszimális árak szankcziója nem a kéthavi börtön s a 600 korona pénzbüntetés : az egyedül hatályos szankcziójuk a rekvirálás, mely egyidejűleg birtokba veszi az árut., kizárja a spekulácziót és biztosítja a fogyasztást. (Élénk helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Az államnak tehát minden fontosabb tömegfogyasztási czikket rekvirálnia kellene, ő legyen a városi közélelmezési vállalatok legbiztosabb szállítója, akkor az árak megmaradnak a makszimálás kereteiben a meglévő áru tényleg a fogyasztás rendelkezésére fog állani, a városi lakosság és az ipari munkásság el lesz látva élelmiszerrel s megszűnik a lakosságnak őstermeléssel nem foglalkozó részében az az indokolatlan előítélet a termelőosztályokkal szemben, mely a bajok kutforrását a termelő-osztály kapzsiságában véli felfedezni, ahelyett, hogy azt ott keresné, ahol az tényleg van, a spekuláczió szertelenségében. (Helyeslés halról.) A városi lakosság körében begyökeresedett hit, hogy a háború a gazdának nyitja meg a pénzszerzés kanáánját. Tény, hogy a nyerstermények áremelkedése folytán a gazda nagyobb jövedelemhez jutott, de ezt elfizeti a fölemelkedett munkabérekre, saját szükségleteire, az üzeméhez szükséges gépekre, ipari czikkekre és ami esetleg megmarad, azt ki fogja fizetni megfogyatkozott instrukcziójának a pótlására. (Ugy van! halfelöl. A háború igazán nagy keresethez a közvetítő kereskedelmet juttatja; (Ugy van! Ugy van! halfelöl.) minden üzleti haszon titka a konjunktúra kihasználása, hogyne lenne tehát a haszon nagy, mikor a háború következtében a konjunktúra állandóan emelkedik s a haszon lehetőségének szinte beláthatatlan perspektívát nyit és épen itt áll elő az államhatalomnak az a kötelessége, hogy az általános jó érdekében elzárja ezt a perspektívát és a legitim kereskedelem kellő védelme mellett az erkölcstelen spekulácziót megakadályozza. (Helyeslés a baloldalon.) Mert nem kereskedelem az, t. ház, amely minden kereskedelmi konczepczió hiján ötletszerüleg ma egy vaggon hagymát, holnap nagymennyiségű teát vagy szardiniát vásárol meg, amit csak azért vásárol össze árut, hogy áruhiányt idézzen elő. Ennek az erkölcstelen spekulácziónak, ennek a mérhetetlen uzsorának kell minden áron gátat vetni, (Ugy van! halfelöl.) nemcsak büntető intézkedésekkel, mert azok hatálytalanok ott, ahol a lelkeken úrrá lett a pénzvágy, hanem olyan gazdasági politikával is, amely közelebb hozza a termelőt a fogyasztóhoz. Ennek a közelítésnek pedig a városi élelmezési vállalatok kínálkozó góczai. De, t. ház! midőn drágaságról szólok, egyoldalú lennék, ha csak az élelmezés kérdésével foglalkoznám, mert az ipar terén is látunk káros tendencziákat, amelyek még középjövedelmü embernek is alig teszik lehetővé, hogy magát a legszükségesebb iparczikkekkel ellássa. (Ugy van ! a haloldalon.) Itt természetesen meg kell különböztetni az Ausztriából behozott és az ország belsejében előállított iparczikkeket. Az Ausztriából behozott iparczikkek ármegállapítására természetesen csak közvetve gyakorolhatunk befolyást, közvetve annyiban, mert pl. akkor, midőn makszimáljuk a gyapjú
