Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-620
620, országos ülés 1916 február 3-án, csütörtökön. 41 ministeriumokon kivül álló, azok felett álló hatóságot, akkor a hadi árvák ifjúságának legnagyobb része a különböző hatásköri összeütközések elintézése között fog csendesen elmúlni. Örömmel hallottam a t. beliigyminister uf azon álláspontját, hogy elsősorban a családban kell meghagyni a gyermeket. Egészen elhibázott az a fölfogás, hogy a hadiárvát is ugy kell kezelni, mint az elhagyott gyermeket, hogy annak a ténynek következtében, hogy a gyermek apja hősi halált halt, mindjárt, hogy ugy mondjam, rekviráljuk a gyermeket s a családból elvigyük a menhelybe. Ez a, hogy ugy nevezzem, árvarekvirálás egyáltalán nem helyes és nagyon kérem a minister urat, hogy intézkedéseiben hajszálnyira el ne térjen elvétől Azt is helyeslem, hogy szerinte is a hadiárvák gondozása nemcsak az állam, hanem a társadalom feladata. De itt két dolog elkerülhetetlenül szükséges: az egyik, hogy gyors és megbízható statisztikánk legyen, nem az összes hadi árvákról, mert hiszen az igen sok volna, de az ellátásban nem részesülő árvákról, mivel elsősorban ezekről van szó: a másik pedig az, hogy a társadalmi akczió tekintetében tisztában kell lennünk azzal is, hogy arra mennyi anyagi eszköz van rendelkezésünkre. Nagyon sajnálom, hogy az utóbbi irányban — legalább eddig — nincs tudomásom konkrét intézkedésről. Kérem tehát a minister urat, legyen szives mennél sürgősebben elrendelni az eddig a hadi árvák czéljaira gyűjtött ós befolyt összegek elszámolását, talán a múlt év deczember 31-ig terjedő határidőre. Hisz tizennyolca hónap alatt felülről egész le a társadalmi egyesületek legkisebb egységéig, az asztaltársaságokig és az utczai perselyekig alig volt hely, ahol ne gyűjtöttek volna valami czimen a hadiárvák és özvegyek részére. Elsőrendű feladata tehát a belügyminister urnak, akinek engedélye nélkül ily gyűjtés nem is folyhat, arra törekedni, hogy a közönség bizalma e gyűjtések iránt korlátlan legyen, (Helyeslés balról.) ami csak ugy érhető el, ha a közönség meg van győződve, hogy minden összeg, amit e czélra ad, tényleg e czélra is fordittatik. Ha ismerni fogjuk a tényleg segélyre szoruló hadiárvák számát, valamint azon anyagi eszközök nagyságát, melyek a társadalmi akczió keresztülvitelére rendelkezésünkre állanak, ez nem bénitőlag, hanem fokozólag fog hatni a társadalomnak eddig gyönyörűen megnyilvánult áldozatkészségére. (Ugy van! a balfelöl és a szélsőbaloldalon.) Mert ne gondoljuk, hogy csak a polgári társadalom foglalkozik e kérdéssel. Volt alkalmam meggyőződni arról a mesés áldozatkészségről, mely a csapatoknál is nyilvánul a hadiözvegyek és árvák tekintetében. Mondok egy konkrét példát is. A második hadsereg, a harmadik hadi kölcsön jegyzése alkalmával, meglehetős súlyos harczokban állva, nem kevesebb, mint 400.000 koronát jegyzett a hadiárvák és özvegyek javára. KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxix. KÖTET. -Ez csak egy kis példa, de olyan, melylyel kevés állam hadserege dicsekedhetik (Ugy van!) és melyből mi csak tanulhatunk. De nemcsak ez egy példából tanulhatunk, s e gondolatmenettel be is végzem nagyon hosszura nyúlt felszólalásomat, melyben bírálni igyekeztem a 18 háborús hónap itthoni történetéről szóló ministeri jelentéseket, e négy aktacsomót, melyben tizennyolcz hónap itthoni munkájáról számolnak be, beszámolnak a kormány intézkedéseiről, mely tizennyolcz bónap alatt, hős véreink a csatatéren Lembergtől Q-orliczén heresztül az Adria partjáig ós Ivangorodtól a San-Michele-ig a magyar vitézségnek történelmi megújhodását valósították meg. (Elénk tetszés.) Azt szeretném, hogy az események további folyamán, tartson bár e harcz még tizennyolcz hónapig vagy rövidebb ideig, utolérhetnők hőseink példáját, ugy irányítva a kimondott szót, a beszédet, az irott szót, a rendeletet, a tettre váltott szót, a cselekedetet, ahogy hős csapataink odakünn irányítják a fegyvert, amelylyel sebezni csak az ellenséget szabad. És ne feledjük el-azt a csatatérről vett példát, hogy minden tett és minden lépés, amely eredményre vezet, egyszersmind további uj sikerekhez is vezet. (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbáloldalon. A szónokot többen üdvözlik.). Elnök: Ki a következő szónok ? Vermes Zoltán jegyző: Issekutz Győző! (Felkiáltások a bal- és a szélsöbaloldalon. Holnap !) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék elmondani beszédét. Issekutz Győző: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy a közjogi érzéknek és a parlamentáris felfogásnak adok kifejezést akkor, midőn a ministerelnöki jelentés feletti hosszú, beható vitát a háború tartama alatt épen a parlamentáris kormányrendszer elvénél fogva nem tartom helyénvalónak. (Helyeslés jobbfélöl.) A kormány parlamentáris kötelessége volt a felhatalmazási törvény alapján megtett kivételes intézkedéseiről szóló jelentéseit előterjeszteni, azonban igénytelen nézetem szerint a parlament ökonómiája, sőt azt hiszem, nem tévedek, a parlamentarizmusnak, a parlamentáris kormányrendszer felelősségének elve azt kívánná, hogy ezeket a jelentéseket a parlament a háború befejezése előtt ne tárgyalja, hacsak nem fordulnak elő olyan kivételes jelenségek, amelyek akár alkotmánysértésre, akár büntetendő cselekményekre, akár pedig törvénybe ütköző, vagy alapjogokat sértő kormányintézkedésekre vonatkoznak. Mert egyszerű adminisztratív, egyszerű politikai kérdéseknek a tárgyalása a háború ideje alatt, midőn a kivételes felhatalmazás még le nem járt, midőn a kivételes felhatalmazás folytán teendő kormányténykedések további sorozatát nem ismerjük s midőn azok ismerete nélkül talán a ma előttünk fekvő jelentésekben foglalt kormányintézkedések helytálló voltát sem tudjuk megállapítani: nem időszerű s e tekin6
