Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-620

42 620. országos ülés 1916 február 3-án, csütörtökön. tétben a ház határozatát a helyes parlamenti kormányrendszer felelősségének elve értelmében helyénvalónak most nem tartom. S nem tartom helyénvalónak igénytelen felfogásom szerint azt sem, hogy a ház mély, beható vitát folytas­son ezekben a kérdésekben, olyan vitát, amely egyszerűen csak adminisztratív, vagy politikai szempontokból folynék. Ha adminisztratív sérelmeket akar e vita ebben a házban kidomborítani, akkor azokat épen a háboruparancsolta egyetértés elvénél fogva sokkal helyesebb közvetlenül a kormánynak tudomására hozni, s ezen az utón orvosolni. A politikai szempontoknak a kormánynyal szem­ben való érvényesítését pedig, amint a t. ház túloldala is ez ideig gyakorolta ezt, a háború ideje alatt épen a parlamentarizmus elve ki­zárja. Ezeknél fogva tartózkodni is fogok attól, hogy a t. előttem szóló ellenzéki szónok urakkal vitába elegyedjem, mert én az ő beszédeikből sem alkotmányba ütköző, sem közjogokat sértő, sem pozitív törvényt támadó kormányintézke­dések elleni kifogásokat nem hallottam. Hallottam a közvetlenül előttem szóló gróf Esterházy Móricz képviselő ur által előadni szép, értékes és érdekes fejtegetéseket, amelyek igazán mély tanulmányra vallanak, amelyeknek megszívle­lésre méltó voltát senki sem tagadhatja, amelyek­nek azonban a kormányjelentésekre vonatkozólag a tudomásul vétel vagy tudomásul nem vétel szempontjából teljességgel nincs jelentőségük. Laehne Hugó t. kópvitelőtársam terjedel­mes nagy beszédében is különösen a német pél­dákra való utalás keltette figyelmemet. Ezekre vonatkozólag, anélkül hogy vitába bocsátkoz­nám, csak egy szerény megjegyzést vagyok bá­tor koczkáztatni (Halljuk! Halljuk!) Es ez az, hogy a latin közmondás szerint »si duo faciunt idem, non est idem«. Ami a porosz minister­elnöknek, a porosz közgazdaság és élelmezés szempontjából helyes feladata volt, annak szük­sége nálunk Magyarországon, egy nyerstermelő állam kormánya részéről fenn nem forog; ilyen jelentésekre, ilyen tanácsokra e kormánynyal szemben szükség nincs. T. ház! Én ezt a jelentést egészen más szempontból kívánom elbírálni. (Halljulc! Hall­juk!) E jelentés sorsát is annak az általam forrón óhajtott szebb jövendőnek sorsával óhaj­tom összefűzni, amely a nemzeti egységre vezet. Mikor a történelem írója ennek a korszaknak rajzát fogja megörökíteni az utókor részére, nagyon szép anyaggyüjteménynyel fog rendel­kezni. Nagyon szép gyűjteménye lesz a hősök sír­hantjaiból; ennek a parlamentnek a háborús korszak alatti tanácskozásaiból s meggyőződé­sem szerint a tárgyalás alatt álló kormányjelen­tésekből is. A hősök sírja sajnos túlnyomó rész­ben az államfentartó faj részéről hozott áldoza­tokat takarja. A hősök, sírja, igazolja azt, hogy e nemzet csatában álló fiai a hazáért, a nemze­tért és királyhűségükért a / legnagyobb arányban adták éltüket áldozatul. Es az imádkozó szülők, a gyászba borult özvegyek és a támogatást kérő árvák millióit vegyék észre annak a nemzetnek fiai, amelynek a háború beteltével a béke eljö­vetelével egymás között háborúskodnia nem sza­bad, hacsak nem akarunk arra a meggyőződésre és sajnos tudatra jutni, hogy nemcsak meg­fogyva, de megtörve is vagyunk. T. ház! A parlamentitárgyalásokeddigi menete a háborús időszak alatt feljogosít arra a fel­tevésére, hogy minden veszteség, minden fájdalom, minden remény, amely e nemzeti hősöknek a sírjával összefügg, egyúttal bölcsője és ápolója lesz a magyar nemzet egyetértésének és szebb jövőjének és az a jelentés, amelyet mi ma tárgyalunk, bizonyítéka annak, hogy e nemzet­nek a kormánya a nehéz időkben az ország ügyeinek vezetésére rátermett volt, (Ugy van! a jobboldalon.) hogy az emberi erőt megőrlő munkát készséggel teljesítette és bírta és hogy a jelentéshez csatolt rendeletek közt, ha egymást felváltó, egymást helyettesítő, pótló, megváltoz­tató rendelkezések forognak fenn, ez nem azt bizonyítja, hogy a kormánynak nem volt előre­látása, hanem azt, hogy teljes figyelemmel volt az ország ügyeire minden pillanatban és a vál­tozott helyzetben változott intézkedésekkel igyekezett a helyzetet szanálni. (Ugy van! a jobboldalon.) Már a t. előadó ur is rámutatott arra a körülményre, hogy a nemzetnek még háborúja nem volt. T. képviselőház, nem volt háborúja, de tovább megyek, az a háború, amelyet talán e nemzetnek egy része a múltban átélt, nem is volt nemzeti háború, sőt tovább megyek, azon háborús időszakban a nemzetnek nem is volt ez a nemzeti élete, nem is volt' ez a közgazda­sági élete, sőt merem állítani, azon háborús időben sem a közgazdasági, sem az állami, sem a társadalmi rétegeknek a háborúba való bele­nyúlása, a háborúval való úgyszólván szolidari­tása, nem állott annyira fenn, mint ma. A béke a csendes polgári munkának, a ke­nyérszerzésnek, a tudomány ós erkölcs uralmá­nak a korszaka. A háború ránk zúdította tö­megét azon embereknek, akik nem a csendes, hanem a titkos, nem a polgári, tisztességes, de a harácsoló munkához szegődtek és akik nem a tudomány, de a furfang, nem az erkölcs, ha­nem a ravaszság terén igyekeztek érvényesülni. A kormány az állami élet minden megnyilat­kozását figyelemmel kisérte. Nem a kormány tényeiből és rendeleteiből, nem mint saját té­nyeimet, de mint okszerű következtetést vezet­tem le lélektanilag a kormányrendeletek meg­születésének, a kormányintézkedések alapjának fázisait. A kormány látta ezeket az üzelmeket, nap­ról-napra merültek fel ujabb és ujabb jelenségek és a kormánynak feladata volt, hogy küzdjön

Next

/
Oldalképek
Tartalom