Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-631

631. országos ülés 1916 február 23-án, szerdán. 355 akadályozni, hogy e ragályok ne terjedjenek, ugy hogy a czivil lakosságnak csak igen kis százaléka esett azoknak áldozatul. T. ház ! Van azonban egy nagy baj, amely akkor fogja az országot veszélyeztetni, amikor a demobilizáczió megtörténik, amikor fegyverbe állított testvéreink hazajönnek. T. i. van még egy ragály, amely a háborúval vele szokott járni és soha el nem marad és ez a luetikus betegségek. Ebben az egy pontban a hadügyi kormányzathoz kell fordulnom és azt kell kérdeznem, van-e pro­videnczia arra nézve, hogy az elbocsátott har­czosok, mielőtt hazakerülnek, megvizsgáltassanak és a lehető legszigorúbban, minden melléktekintet félretételével listába vétessenek és az otthonuk­nak megfelelő hatósági orvosnak listával együtt adassanak át? Nem kell kitérnem arra, mit jelent a luetikus betegségek széthurezolása. Nem ez a generáezió, hanem a jövő generáczió élete és egész­sége forog itt koczkán. Én azt hiszem, nem lesz lehetetlen megtalálni a katonai adminisztráczió­ban azt a módot, hogy a betegségek széthurezolása megakadályoztassék, vagy legalább is minden beteg állandóan kellő orvosi felügyelet alá ke­rüljön. Ez esak kis kitérés, a katonai kérdésekkel ezzel végeztem. Méltóztassék megengedni, hogy áttérjek a hazatérők gazdasági szükségleteire. A mezőgazda, ha hazajön, megtalálja a földjét, a házát, a kenyérkereseti bázisát, a mun­kája körét. Talán nem abban a rendben, amint elhagyta, talán nem abban a művelési állapotban, hanem kissé elhanyagolva, állatlétszámban meg­fogyatkozva, de megtalálja munkája körét és fel­veheti élete fonalát ott, ahol elhagyta. De lesz neki egy nagy igénye, s ez az igény hitel. Ma gyarországon alig van földbirtok, amelyen teher ne volna. A hadbavonultaknál a moratórium bölcsen és okosan felfüggesztette a fizetési köte­lezettséget. Ennek konzekvencziája az, hogy a földbirtokon lévő összes terhek kétévi annuitása kerül hátralékba. Ez perczentuáczióban 16%-át jelenti legalább azon terheknek, amelyek az ingatlanon vannak. A gazda hazajön, termése még nincs, vagy talán már nincs, mert nem tudjuk, milyen mely időben fog kirepülni a béke galambja. Az azonban bizonyos, hogy a föld hozadéka sehol a világon nem adja ki értékének 16%-át. Tehát a gazda nem fogja megfizetni tudni hátralékos kamatterhet. A kisgazdát kevésbbé sújtja ez ; a középbirtokot sújtja legjobban, mert a közép­birtok jobban meg van terhelve, a középbirtok a háborútól legtöbbet szenved, legnagyobb az állatállomány-vesztesége, jobban érzi a munka­hiányt. Itt tehát előáll az első igen fontos kérdés, a mezőgazdasági hitel kérdése. Nem hiszem, hogy nagy összeget mondanék, amikor egy milliárdra teszem a magyar mezőgazdaság hitelszükségletét. Ha visszanézünk az 1913. év mezőgazdasági hitelmozgalmaira, konstatálnunk kell, hogy az egyedül jó, okos és gazdaságos hitel, t. i. a zálog­levél-hitel megcsappant. 1913-ban már 700 mil­liónyi kölcsönt nem zálogleveles kölcsönben ad­tak, ugy hogy a készpénzkölesön emelkedett a záloglevélkölesönnel szemben, mert zálogleveleink­nek nem volt piacza. A zálogleveles intézetek iga­zán jóltevői a mezőgazdaságnak és elsősorban arról kellene gondoskodni, hogy a záloglevelek elhelyezhetők legyenek, vagy amennyiben nem lesznek elhelyezhetők, olyan könnyitéseket kell adni, amelyek a záloglevél-intézeteknek lehetővé teszik, hogy áldásos működésüket ismét felvehes­sék. Az igazságügyminister ur resszortjába tarto­zik törődni azzal, hogy a hátralékok ne momentán legyenek követelhetők. A kivételes rendelkezések keretében eddig is az igazságügyministerium ren­delkezései voltak azok, amelyeket legkevesebb gáncs ért, és amelyek aránylag legjobban bevál­tak. Azonban a pénz adása nem az igazságügy­minister dolga ; ez a pénzügyi kormányzat, talán az összkormányzat feladata. Egy lépéssel tovább megyek, az ipari mun­kásság és az iparosok ügyére. Az iparos jár leg­rosszabbul, a kisiparos, annak nem lesz műhelye, klientélája, anyaga, munkása, sőt nem lesz mun­kája sem.Hasonlóképen rosszul jár az ipari munkás­osztály, mert nem fog találni munkaalkalmat. (Ellenmondás a jobboldalon.) T. képviselőtársaim mezőgazdasági munkásokra gondolnak csupán, mert azok bőven és rögtön fognak találni munka­alkalmat, az iparos azonban nem. (Ellenmondás a jobboldalon.) Végtelenül örülnék, ha t. kép­viselőtársaim beleszólásával a munkát megoldott­nak tekinthetném. Könnyű valamire azt mon­dani, hogy lesz munka elég, de hiszen anyag sem lesz, amelylyel dolgozzon ; feladat lesz elég, de hogy a munkásságnak lesz-e munkája, azt majd a jövő fogja eldönteni. Ha lesz munkája, akkor tárgytalan az én félelmem, de mindenesetre gon­doskodni kell arról, hogy legyen munka. Elsősor­ban vannak az állami közmunkák és elsősorban gondolok az építőiparra, amelyek a legtöbb munkaalkalmat nyújthatják. Már most, ezek csupán egyes megvilágítások ; jól tudom, hogy nagyon messze vagyok attól, hogy megvilágithassam ezeknek a nagy feladatoknak egész anyagát s egyáltalában nem gondolom azt, hogy egy interpelláczióban mindezt el lehessen mondani. De azt hiszem, elég felhivni a gondol­kodókat arra, mily fontos az, hogy anyaghiány­nyal ne kerüljünk az átmenetbe és hogy azokra a külföldi forrásokra, melyekre béke előtt számít­hattunk, sem pénzbelileg, sem iparilag nem szá­mithatunk. Ezért szükségesnek látom, hogy oly korán szerveztessék az átmenet, hogy mulasztá­sok ne történjenek. (Helyeslés balról.) Mert végre is, az a harezos férfi, aki vérét, egészségét vitte a ha­záért a harezba. megérdemli, hogy amikor hazajön, ne várja őt és családját a kétségbeesés és nélkü­lözés. (Helyeslés balról.) Ezért intézem interpelláczióniat a t. minis­terelnök úrhoz, hogy nem véli-e, hogy szüksé­ges már most gondoskodni — különös tekintettel 45*

Next

/
Oldalképek
Tartalom