Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-629

322 629. országos ülés 1916 február 18-án, pénteken. szetesen a mi derék hőseinknek, rokkantjainknak a legjobb ellátást, a lehetőleg gondnélküli, jövőjét biztosítani akarja, ahhoz szó nem fér. Én csak egyet kérek. Ebben a kérdésben egyikünk se legyen szűkmarkú, legyünk a végletekig bőkezűek, mert ez kötelességünk emberileg is és mert ezt igazán meg fogja hálálni a nemzet összessége. (Helyeslés.) Kénytelen vagyok egészen röviden a hadiadó ügyéről is szólni, amelyről eddig még — nem kifogásolom, mert nem is lehetett — a ministeri jelentésben nincs szó. De épen ezért kérném, hogy esetleg egy ilyen további ministeri jelentésben, vagy külön, terjeszszen jelentést a ház elé a pénzügyminister ur. A hadiadó tulajdonképen egy kísérlet a jövedelmi adónak progresszív alapon való megvalósítására, amit mi sürgettünk. Ez a kísérlet, megvallom, igen szellemes formában történt, mert népszerű egy uj adót azon az alapon behozni, hogy az első években az a hadsegélyezés czéljaira fordittatik. En a magam részéről ezen adó behozatalát a legmelegebben üdvözöltem, csak azt sajnáltam, hogy nem külön törvényjavaslatban tárgyaltuk, mert akkor néhány szavam lett volna hozzá sok év tapasztalatainak alapján. De belevették az indemnitási javaslatba és igy a 48-as törvények rendelkezéseivel ellentétben még a ministernek sem lehetett volna 31 perczig beszélnie. Ezt a kérdést tehát nem lehetett szóvá tenni és az idei évre is átvitték a múlt évi hadiadót változatlanul. Pedig különösen most, mikor Magyarországon eddig nem ismert óriási vagyonok képződnek, szükségesnek tartottam volna pl. a felső fokozatokban a jjrogresszió igen nagymérvű emelését, (Helyeslés balfelől.) mert azok a bizonyos urak, a legelőkelőbb szállókban láthatók, amint brilliáns-gyürükkel kezükön a legfinomabb franczia pezsgőt fogyasztják. (Igaz ! Ugy van! balfelöl,) Ha ezeknek a hirtelen meggazdagodását konstatáljuk, akkor a hadsegélyezésre fordítandó hadiadóban a progresszió igen helyes elve alapján a megállapított perczentnél tetemesen magasabbal kell megróva lenniük. (Helyeslés balfelől.) Erre nézve egy konkrét kérésem is van. Semmi sem oly jó ellenőrzés, mint a nyilvánosság. Jól emlékszem, hogy sok év előtt, mikor a főrendiházi reform került najürendre és a 3000 forintos czenzust akarták behozni, akkor a.lapok közölték azoknak a mágnásoknak a névsorát, akik 3000 forintnál több adót fizetnek. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el) Akkor ráfogták egy főrendre, hogy mikor ezt a jegyzéket olvasta, azt mondta: hogy, ha tudta volna, hogy ezt a névsort az összes lapokban közzéteszik, megmondta volna a jószágkormányzójának, hogy gondoskodjék róla, hogy pár ezer forinttal több adót fizessen és igy a névsor elején szerepelhessen. Emberi gyarlóság, hogy az emberek egy része szeret renommirozni; meg a hitelképességét is emeli ez. (Ugy van! balfelől.) A másik rész pedig szereti az adó redukálását megfelelő mahinácziókkal elérni. Ezeket a pénzügyi közegek kutatják ugyan, de — különböző tényezők szólván bele a dologba — végül mégis diszparitások állnak elő. Igy pl. a lapokban olvastam egy pár ilyen hadiadó-kivetést. Olvastam pl. egy úrról — kinek nevét nem említem meg —, aki palotában lakik, a Délvidéken a legelőkelőbb fürdőhelyen tölti a telet, a nyarat pedig a Tátrában vagy Grasteinban vagy nem tudom, hol, állandóan saját automobilján jár és kimutattak róla 36.000 korona' összjövedelmet. Polónyi Géza: Nem az osztálysorsjáték direktora volt az? Gr. Batthyány Tivadar: Nevet nem mondok, az mellékes! Hanem, hogyha az igen t. pénzügyminister ur meghallgatja kérésemet és közzéteszi a hadiadó-kivetéseket, kimutatva, hogy ki mennyit vallott be és mennyi lett rá kiróva, ezzel tetemesen meg fogja könnyíteni közegeinek munkáját s az adó összjövedelmét is tetemesen fokozni fogja, mert senkinek sem fog jól esni, ha felállunk és névszerint felolvassuk azokat az urakat, akik köztudomás szerint százezernyi jövedelmekkel rendelkeznek és 25—30—40.000 K-át vallanak be hadiadójuk alapjául. En azt hiszem, hogy az ország jiénzügyi érdeke, azoknak a derék segélyezendőknek érdeke és az igazság érdeke is megkívánja, hogy ezek az adókivetések a nyilvánosság elé jussanak. (Helyeslés bal, felöl.) Az igazság érdekében el kell ismernem — talán egyik-másik ezen az oldalon ülő képviselőtársammal ellentétben — hogy a moratórium-rendeletek eléggé megfelelnek a czélnak, amennyire az «lső nagy pénzügyi ijedelemből egy rendes gazdasági ós hiteléletbe elég szépen átvezették az országot, bár a betéteket kissé túlságig védte a kormány és még egy-két más hibát is követett el. Am ha pl. a közélelmezésnél sem történt volna több hiba, mint a moratőriumos rendelkezéseknél, akkor mi lennénk a legboldogabb ország c világon! Ezzel kapcsolatban nem is mondom, hogy kérdést intézek, csak annak az óhajnak adok kifejezést, hogy azt a már rég vajúdó kérdést, a tőzsde bizonyos formában való megnyitását végre-valahára megvalósítsák, hogy hiteléletünk egészen visszazökkenjen a normális kerékvágásba, hogy a tőzsde is funkczionáljon. Olvasom, hogy történnek bizonyos dolgok, hogy Bécs és Budapest együtt akarnak eljárni, de hogy nincsenek még egészen megegyezve. Kívánom, hogy legalább valami félhivatalos tőzsdei élet végre megnyiljon. A jelentés is említést tesz róla, de egy tegnap megjelent rendkívül fontos statisztikai adat nyomán kénytelen vagyok a kép teljessége érdekében is a kormány figyelmét különösen fel-