Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-629

629. országos ülés 1916 hívni a katonai betegek ügyére. Dr. Korányi Sándor [egyetemi tanár ő méltóságának a mai lapokban meg nem czáfolt előadása szerint a háború betegeinek, rokkantjainak 70%-a ma­gyar. Ez azt bizonyítja, — igen tragikus bár a maga módján, de gyönyörűen bizonyítja azt a mindnyájunk által ismert tényt, hogy a magyar nemzet nem kvóta arányában, melylyel Ausztriá­ban annyira szerettek bennünket szorongatni, hanem megfordított arányban vesz részt a küz­delemben. Polónyi Géza: Nem is a lélekszáma ará­nyában ! Gr. Batthyány Tivadar: Nem, hiszen az 42% volna. De midőn emberéletről, egészség­ről, magyar családok egzisztencziájáról van szó, akkor megfordított az arány: 70 a magyar, 30 a többi. Ami pedig a halálozásokat és vesz­teségeket illeti, természetesen ezeket nem publi­kálják, de az is természetes, hogy mindegyikünk meg tudja magának csinálni a kalkulust. En magánúton 50—100 községből különböző részei­ből az országnak összegyűjtöttem az adatokat, hogy a lakosságnak hány százaléka vonult be és hány esett el és lett beteg. Ha ilyen stich­próbákkal körülbelül megvizsgáljuk az arányt, — távol áll tőlem, hogy adataimat publikál­jam — konstatálom, hogy ezzel kapcsolatban két irányban nagy feladatunk van. Az egyik az, hogy a kormányzat, polgári és katonai, a szana­tóriumok egész sorozatát állítsa fel a különböző tüdő-, ideg- és más betegek számára. Jól tudom, hogy dolgozik a rokkantügyi hivatal, hogy gróf Klebersberg vezetésével- igen szépen működik, de hangot akartam adni erről az oldalról is, hogy ebben a tekintetben is minden kevés, semmi sem sok. (TJgy van! TJgy van! iáiról.) Minél többet, minél nagyobb áldozatok árán, ha szükséges, mert ezt a 70°/o magyart, aki mint súlyos beteg vagy rokkant, jön haza, ápolnunk, dédelgetnünk kell és a magyar nemzet jövője érdekében minél nagyobb arányban fenn kell tartanunk. (Helyeslés balról.) Polónyi Géza: Legalább ez menjen a közös költségek terhére: Gr. Batthyány Tivadar: Azt hiszem, ez igy is van kontemplálva, nem is tudom másként elképzelni; hiszen ezek olyan katonai kiadások, melyeket természetesen a kvóta arányában kell viselni. A teljesség kedvéért megemlítem, hogy mi ezekből a statisztikai adatokból levonjuk a kö­vetkeztetéseket és ha nem is 70 százalékot, de annyit, mint amennyit egy önállóságra hivatott nemzet követelhet, ki fogunk magunknak köve­telni és ki fogjuk erőszakolni, ha jóakarattal nem kapjuk meg. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ami még a legfontosabbat, a közélelmezést, az ország és a hadsereg ellátását illeti, sajnos, az idő nagyon előrehaladt, ezzel részletesen nem foglalkozhatom. De egy pár momentumot érin­tenem kell. (Halljak! balról.) Elsősorban fog­február 18-án, pénteken. 32S lalkozni akarok azzal a hírrel, melyet Polónyi t. barátom felemiitett, hogy a gazdasági cselé­dek konvenczióját akarnák... Polónyi Géza: És az aratókét! Gr. Batthyány Tivadar: ... és az arató mun­kásoknak a munkaadó által megállapított kon­venczióját akarnák redukálni. Polónyi Géza: Ezt a belügyministernek is tudnia kell! Erre nyilatkoznia kell a kormánynak! Gr. Batthyány Tivadar: Én a kormánynak közélelmezési eljárásával szemben megmondtam véleményemet és igazán nem vagyok tőle el­ragadtatva. De a t. kormányról nem teszem fel, hogy ezt a szerencsétlen lépést tényleg meg­tenné. Tudjuk, hogy az intézkedések elmulasz­tása és késedelmessége és az előrelátás hiánya folytán ott állunk, hogy ebben az országban, mely Közép-Európának, mint Polónyi Géza t. barátom mondta, éléstára kell hogy legyen, mely Közép-Európában a mezőgazdasági termények­ben nagy pluszszal rendelkezett a háború ki­törésekor, ebben az országban ma, ha nem is a legrosszabb, de igen rossz helyzetben vagyunk; olyan kapkodás van itt, hogy a lisztet a.z em­berek magánlakásain a vánkos czihái alatt és az asszonyok ruhái és' fehérneműi közt keresik ki. Ahol ennyi előrelátás hiánya volt, ott fog­lalkoznom kell még ezzel az abszurd tervvel is. Posgay Miklős barátunk neki támadt azoknak, akik az íróasztal mellől dirigálják a világot és a külső életről, a faluról fogalmuk sincs. Akinek fejében e gondolat megfogamzott, lehet a világ legnagyobb zsenije, de a magyar falusi életről, a magyar munkás és cseléd pszihológiájáról fo­galma nincs. Hiszen tavaly volt egy kis próba ebben a tekintetben, amikor elrendelték, hogy a cselédek búza- és rozskonvencziójának egyharmadát pótol­juk kukoriczával és árpával. Nem lehetett végre­hajtani. Egyik-másik kiscsaládu ember nagy könyörgésre belenyugodott, de a legtöbben vég­sőkig elkeseredtek. És nem a kormány ellen volt a felháborodás, mert odáig az a béres­asszony és az aratómunkás nem megy; hanem a munkaadót okolják és vele szemben fogják a retorziót is gyakorolni, ez pedig abból áll, hogy vagy otthagyja őt az a cseléd a legkényesebb alkalommal, vagy amerikázik: azt mondja, ha még a kenyeremet sem adják meg, én nem dol­gozom. Már pedig, azt hiszem, t. ház, sokkal fon­tosabb a háború sikerére egynéhány lövészárok fel- vagy fel nem robbantásánál az, hogy többet tudjunk produkálni és tényleges terményeinket idejekorán behordjuk, kicsépeljük s rendel­kezésre bocsássuk. Ezt pedig nehéz lesz el­érni. Hiszen tudjuk, •— nem árulok el hadi­titkot — hogy ma már a gazdaságokban cseléd alig van, aki van: az is öreg, tehetetlen ember többnyire. Az az orosz munkás jól dol­gozik, de nem is egy-két koronába, hanem leg­alább négy koronába kerül. Dolgozik, de nem 41*

Next

/
Oldalképek
Tartalom