Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-629

308 629. országos ülés 1916 február l8-án, pénteken. viselőknek arra, hogy az élet tényleges viszonyait megismerj ék. Mert hiszen, ha nézzük egy-egy mmisteri tisztviselő pályafutását, — tisztelet a kivételeknek, de a nagy átlagról beszélve — mint egész fiatalemberek, a szükséges tapasztalatok nélkül kerülnek be az egyes ministeriumokba. A rendszer pedig nem nyújt módot, hogy a vidékkel is megismerkedjenek. Már pedig ne méltóztassék elfelejteni, t. ház, hogy Magyarország lakosságának kilencztized része vidéki. Ideszámítom természetesen a vidéki városokat is. Már most szorgalma, igyekezete, tehetsége révén felkerül az a tisztviselő olyan magas polczokra, ahol intézkedései nagyon sok embernek, gyakran millióknak életbevágó érdekeit érintik. Hiányozván a kellő szakértelem, előáll az a sajnos állapot, amelyet letagadni nem lehet, hogy egyes emberek kellő szaktudásának hiánya igen sok embernek nagy kellemetlenséget okoz s igen életbevágó érdekei sérelmet szenvednek s gyakran milliók érzik egyes emberek hibás intézkedéseit. Meggyőződésem szerint sok nem sikerült rendeletet lehetett volna jól megszerkeszteni, ha — amint egy év előtt bátor voltam ajánlani — az egyes ministeriumok a szakköröket jobban és alaposabban bevonták volna tanácskozásaikba. Tudom, hogy ez egyes esetekben igy történt, de igen sok esetben nem történt meg. Például a mezőgazdák hivatalos szervezeteit egynémely kérdésben megkérdezték ugyan, de nagyon sok esetben az ő meghallgatásuk nélkül intézkedtek. így azután nem csoda, ha nagyon sok intézkedés nem sikerült, némelyiket elsiették mások pedig hiányosak voltak. Sajnos, többször megtörtént, hogy többet adtak olyan tényezők, véleményére, akik tulaj donképen a saját érdeküket képviselték s nem a közérdeket, pl. az egyes bankok vagy malmok véleményére. Tudjuk, hogy tavaly a rekvirálásokat egy bankra bizták ; tudjuk, hogy az őrlési dijat a normális viszonyokhoz képest igen magasan álla jutották meg. Némely czikkre makszimális árakat állapított meg a kormány. Sajnos, csak nagyon kis körére a czikkeknek, mert hiszen makszimálta azokat a czikkeket, amelyeket a termelők állítanak elő, azonban elfelejtette makszimálni a nagykereskedők és a kiskereskedőkre vonatkozólag ugyanezeknek a czikkeknek az árát. Ennek a közérdek látta kárát sok esetben. Elfelejtette, vagy talán nem akarta a kormány makszimálni az ipari czikkeket. Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy épen a makszimálás hiánya folytán azok a ezikkek, amelyekre a termelőknek okvetlenül szükségük van, óriási mértékben megdrágultak. A mezőgazdák fő terménye, a búza aránylag nagyon kevés százalékkal ment fel, mert hiszen 1912-ben 30—32 korona volt a búza ára szabad forgalom mellett, a háború előtt körülbelül 28—30 korona, ma pedig 36 korona ; tehát nagyon kicsi az a szá.zalék, amelylyel ezek az árak meghaladják a normális árat és az nagyon is indokolva van az előállítás drágasága és nehézsége mellett, (ügy van ! ügy van !) Néhány adatot akarok most elsorolni azokra a czikkekre vonatkozólag, amelyek okvetlenül szükségesek a mezőgazdák részére és amelyek ára hihetetlen magasságra szökött fel a háború folyamán. Pl. a gyapjuzsákok 1914 elején 140 koronába kerültek száz darabonként, ma 350 koronába kerülnek, tehát kb. 250%-kal emelkedtek. A százalékokat csak kikerekítve akarom említeni. Egy más minőségű zsák ára akkor 155 korona volt, ma 388 korona, tehát szintén kb. 250%-kal emelkedett. A kötéláruknak, marha- és borjú-kötél éknek 100 kilója került 1914-ben 185 koronába, ma 760 koronába, tehát 400%-kal drágult. A manillazsineg, amelyre aratáskor a kévék kötésére van szükség, 124 koronáról 560 koronára, tehát kb. 450%-kal emelkedett. Az olajok 32 koronáról 155 koronára, tehát kb. 500%-kal emelkedtek. Egy másik minőség 35 koronáról 185 koronára, tehát hozzávetőleg 600%-kal emelkedett. Ismét egy másik minőség 75 koronáról 360 koronára, tehát körülbelül 500%-kal emelkedett. Megint egy másik olaj 80 koronáról 260 koronára, tehát 425%-kal emelkedett. Ugyanigy van a kocsikenőcs is. Az a kocsikenőcs, amely azelőtt 17 koronába került, ma 80 korona, tehát az emelkedés kb. 450%-os. Nem akarom a t. ház türelmét túlságos hosszú ideig igénybe venni, (Halljuk! Halljuk! a haloldalon.) csak egy tételt akarok még megemlíteni. A gépszijak kilója eddig 8 korona volt, ma 32 korona, az emelkedés tehát 400%. Hogy ez nem egészséges tünet, azt egy nagyon egyszerű adattal akarom igazolni. A repeze normális időben körülbelül a búzával szokott egyáru lenni; ugyan akkor a repezeolaj 50 korona körül van, a repezepogácsa pedig 10—12 korona körül. A Pesti Hírlap deczember 19-iki száma szerint a repezeolaj ára 500 korona, a repezepogácsáé 50—55 korona volt. Kérdezhetnék, hogy az a sokszor uzsorásnak titulált gazda ugyan mennyiért adhatja a repezét. Hát 44 korona az az ár, amelyre a repeze makszimálva van. Tehát akkor, amikor a repezének, a nyersanyagnak az áremelkedése körülbelül 40—45%, ugyanakkor 1000 százalékkal drágult az olaj ós körülbelül 500%-kal a hulladék. A Pesti Hírlap február 6-iki száma szerint már ezek az árak 500 koronáról 600-ra, illetve 50 koronáról 60 koronára emelkedtek. Kérdem már most, t. ház, jogosult-e ez a differenczia ? Mert hiszen megértem azt, ha importált áruk drágulnak; rossz a valutánk, nehéz az import. De amikor helyben makszimált nyersterményekből állítanak elő ipari terményeket, akkor igazán abszurdum, hogy azoknak ilyen hihetetlenül magas ára legyen, (ügy van I a baloldalon. őszintén csodálom, hogy a kormány eddig még nem avatkozott bele ezekbe a dolgokba. A zab makszimális ára 28 korona ; ezen az áron kell a termelőknek a zabot eladniok. TJgy vagyok értesülve, hogy Budapesten a fiákkeresek 50—60—70, sőt 80 koronát kénytelenek fizetni