Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-627

627. országos ülés 1916 február 16-án, szerdán. 245 mondani. Csak sejtjük, mert más külföldi lapokból olvassuk, hogy az állitólag Németország javára 60%, Ausztria javára 36% és Magyarország javára 4%. Ezt azért liozom fel, hogy legalább itt nyújtsak alkalmat arra, hogy rektifikáltassék ez az adat, ha nem helyes; ha pedig helyesnek bizonyul, abból a konzekvencziát megfelelőleg levonhassuk. Ott van egy másik kérdés. Tegnap a ministerehiök ur nyilatkozott róla dodonai jóslatszerü módon. Mindnyájunkat elsősorban érdekel és az ország jövője szempontjából reiidkivül fontos, mennyi az a terület, mely az őszi vetések alkalmából vetetlen maradt az országban. Ha én azt látnám, hogy ezt a részét a gazdasági kérdésnek azért akarják mellőzni, hogy az ellenségek ne szerezzenek tudomást róla, ennek volna még értelme, bár akkor sem értem azt, hogy a parlamentet miért tartják, ha ezt meg nem mondják a képviselőknek. Természetesen nem mondhatják meg, mert a ma köztünk fennálló nagy bizalmi viszony alapján ez egyszerű lehetetlenség. De mit látok ? A ministerelnök ur nem azt mondja, hogy nem szabad elárulni ezt a dolgot, hanem mond egy sokkal rosszabb dolgot, amit az ellenség azután kombinálhat, ahogy akar. Azt mondja: »nagy mennyiség maradt vetetlenük. Ez a nagy mennyiség azután olyan kombinácziókra adhat alkalmat, hogy sokkal rosszabb konzekvenczia vonható le, mint ahogy a dolog a valóságban van. Én majd ezt az adatot ki fogom egészíteni; most már nem kell félnem tőle, hogy az ellenséget figyelmeztetem a mi gazdasági helyzetünkre. Körülbelül talán hozzátehetném, még a háború sorsa is, de mindenesetre az egész ország élelmezésének kérdése és az a nagy probléma, hogy mi akár rövid ideig, akár — amitől az Isten óvjon — hosszabb időre hogyan fogunk megküzdeni az élelmezés kérdésével : elsősorban ennek a tényezőnek tisztábahozatala körül forog. Hiszen emiitette előttem szóló képviselőtársam is, nekünk a biztos adatokra soha nagyobb szükségünk nem volt, mint most. Mert a tekintetben egyetért Európának minden írója, — és ez nekünk, magyaroknak nagy vigasztalás — hogy a közel jövendő nemcsak a hadak útja lesz Magyarország, hanem Magyarország lesz igenis Közép-Európának éléskamrája. Szterényi József: így kellene lenni! Polónyi Géza : Erre a nagy hivatásra és a magyar nemzetnek egy uj ezredévet hasitó nagy jövendőjére ugy kellene előkészülnünk, hogy felhasználjuk az országban található minden tehetséget erre a testvéri munkára, mert itt egy hibás lépés évtizedekre megboszulhatja magát. (Ugy van! balfelől.) Hát miért nem történik ez meg t. uraim ? Miért kell nekünk ma is annak a rettentő háttérnek és gondolatnak nyűge alatt itt tanácskoznunk, hogy azokkal állunk szemközt, akik nemrégiben meggyaláztak bennünket ? Miért nem történik ezen a téren lépés, hanem ehelyett történik más? Mikor a hazafias felbuzdulásnak nemes hevében a függetlenségi pártnak elnöke előáll egy, a nemzetet sértő ténynek leleplezésével, akkor onnan a ministerelnöki székből a t. ministerelnök ur olyan modorban szólal fel, amelyről nem akarok bővebben nyilatkozni és olyan erkölcsi bíráskodási jogot vindikál magának, amelyet soha sem szabad konczedálni parlamentben. Ez nem az útja annak, hogy engesztelés történjék. Ezeket a tényeket azért hozom fel, mert higyjék meg nekem, amilyen fontos volt, hogy a nemzet hősiessége és önfeláldozása a világtörténelein megörökítésére méltó eredményeket ért el a harcz terén, nem kevésbbé fontos, hogy az egymás szeretetében és egymás támogatásában rejlő erővel alapozzuk meg gazdasági téren is a nemzetnek azt a jövendőjét, ahol gyermekeink és unokáink a maguk boldogulását meg fogják találni. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez a módszer, amely itt alkalmaztatik, nem megfelelő, mert különösen a magyar nemzetet a rendeleteknek ilyen dzsungel-rendszerével, mint ami itt van, kormányozni nem lehet. A t. belügyminister ur igazat fog nekem adni, mert felteszem róla,»hogy kartársai között, a ministerelnök úron kivül ő az egyetlen ember, aki a magyar nép természetét ismeri. Már ennem hiszem, habár nagyon tisztelem az igazságügyminister urat, hogy ő ismerné a magyar népéletet, ugy ahogy azt ismerni kell. Ne tessék ezt zokon venni, ez nem akar kisebbítés lenni. Hasonlókép vannak a többi urak is, akiknek tisztelet, becsület, akiknek mindegyikét egyenként nagyon tisztelem. De a magyar nemzetet, különösen ilyen időkben, ugy akarni kormányozni, hogy az egyik fele a fronton van, a másik fele pedig féllábbal mind a börtönben van, még a porkalábokat sem véve ki (Derültség.) igy nem lehet Magyarországon boldogulni. Én általában véve, t. belügyminister ur, csak ennyit mondok : ön a megyei életet ismeri. Akit becsuknak, az nem dolgozhatik, ugy-e ? Tessék vigyázni, emellett az irtóztató sok büntetést tartalmazó sok rendelet mellett, amelyekről nem szégyellem bevallani, hogy magam sem ismerem őket, (Derültség balfelől.) van-e Magyarországon ember, — önt sem véve ki — aki, ha kimegy az utczára, ma tudná, hogy mikor csukják be. (Élénk derültség balfelől.) Ennek azután mi a konzekvenczia ja '*. Az, hogy van önökben annyi józan ész, hogy nem hajtják azokat végre. (Derültség balfelől.) Ez aztán gyönyörűséges állapotra vezet. Itt volna az ideje, hogy a sok büntetés helyett a hatósági figyelmeztetés kötelessége Íratnék elő és csak azután alkalmaztatnék a büntetés. Talán nem vétek a kegyelet ellen, de egy példa nagyon beleillik most a gondolatomba. Van rendelet a húshagyó napokról is és hogy ne szégyenkezzünk, Ausztriában még kevésbbé tisztelik ezeket a rendeleteket, mint nálunk. Egy szerencsétlen haláleset alkalmából jutottunk tudomására, hogy Ausztriában egy nagy bankett volt. Egy volt miniszter és két tényleges mínister volt meghiva Wetzler főrendiházi