Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-626

626. országos ülés 1916 február 15-én, kedden. 219 csempészések fordulhattak elő. Ezeket a visszaéléseket idejében erélyes intézkedésekkel meg kellett volna akadályozni és akkor a rekvirálásnak ily módon való alkalmazására aligha lett volna szükség. (Az elnöki széket Simontsíts Elemér alelnök foglalja el.) Nagy mulasztást követtek el azáltal is, hogy a készleteket nem a cséplési időszak alatt íratták össze; igen üdvös lett volna, ha meglett volna e tekintetben a kormányban a kellő előrelátás és ha mindenütt helyi bizottságokat alakítottak volna, amelyek az összeírást elvégezték volna. A súrlódások és összeütközések a mostani körülmények között nagyon is kerülendők és épen e czélból nagyon megszívlelendő az is, amit más képviselőtársaim is felhoztak már, hogy ne pénzügyőrök utján, akik iránt a magyar közönség tudvalevőleg bizonyos ellenszenvvel van, hanem csendőrség vagy katonaság asszisztencziája mellett kellene a felkutatást eszközölni. Itt is több eredményt érhetünk el, ha e czélból helyi bizottságokat alakítunk. A helyi bizottságok tagjai — amely bizottságok legalább körjegyzőségenként alakitandók, ha minden egyes községben nem alakithatók — leginkább tudni fogják, kinek mennyi gabonája van és könnyen a hatóságok kezére fognak járhatni, ellenben a mostani eljárás által csak ellenszenvet gerjesztenek az egész rekvirálás iránt. (TJgy van! balfelöl.) Már pedig az a czélunk, hogy a nép megnyugvással fogadja ezeknek az intézkedéseknek, mint szükségeseknek a végrehajtását. (TJgy van! balfelöl.) , Áttérek most gróf Serényi Béla t. képviselőtársamnak az indemnitás tárgyalásakor a közélelmezésről tartott beszéde egynémely részére. (Halljuk!) Nagyon sok megszívlelendő és helyes eszmét pendített meg — habár nem valamenynyihez járulhatnék hozzá —, de messzire vezetne, ha egész beszédére kiterjeszkedném és ezért csak két felvetett eszméjére teszek pár megjegyzést. (Halljuk!) Az egyik, amiben teljesen egyetértek vele. az, hogy az árdrágításhoz lényegesen hozzájárultak a betolakodó illetéktelen ügynökök, akik miatt az élelmiszerek és egyéb áruk, míg a termelőtől a fogyasztóig eljutottak, öt-hat, néha nyolez-tiz kézen mentek keresztül. A kormánynak igenis elsőrangú kötelessége ezek ellen a legerélyesebben eljárni. (Helyeslés bal felöl.) A másik, amit felemlített, az, hogy Németországban nem kisebb a drágaság, mint minálunk. Minthogy ezt adatokkal nem igazolta, nem is foglalkoznám ez állítással, ha nem oly illusztris helyről jött volna. Minthogy azonban az ilyen helyről jövő állítás tévedésbe ejtheti a nagyközönséget, én nem azért nem bocsátkozom a részletes czáfolatba, mintha nemezáfolhatnám meg, hanem azért, mert Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam már statisztikai hiteles adatokkal bizonyította, hogy a bab kivételével nálunk, az agrár országban minden élelmiszer sokkal — némelyik 100, más 50%-kal — drágább, mint Németországban. Az ő adatai tehát már ráczáfoltak gróf Serényi állítására, akit alighanem az ejthetett tévedésbe, hogy külföldi útjában talán lukszushotelekben és vendéglőkben szokott megfordulni, amilyen például a Borchardt resztauráczió Berlinben. (Felkiáltások balfelöl: Vagy az Adíon!) Az ilyen lukszushelyeken természetesen sem hatósági ellenőrzés, sem ármakszimálás nincs. Vázsonyi t. képviselőtársam adataihoz még azt tehetem hozzá, hogy egy barátom január folyamán Berlinben azt tapasztalta, hogy átlag legalább 50% az árkülönbség; minálunk a közepes vendéglőkben 50°/o-kal drágábban él a közönség kisebb adagok mellett, mint ott, némely eledeleknél azonban 100°/o-ra is rug a különbség. Nagyon jól tudjuk azt, hogy az árdrágaságot egyszerre megszüntetni nem lehet, de az árdrágaságnak két oldala van. Az egyik az, amelyet maguk a háborús viszonyok idéztek elő, amely tehát természetszerű, a másikat pedig a mesterkedések és spekulácziók okozták. Kétségtelen, hogy a drágaságnak ezt a részét erélyesen végrehajtott erélyes intézkedésekkel meg lehet szüntetni és a drágaság legalább azon fokig mérsékelhető így, aminőt Németországban tapasztalunk. Nem kívánok lehetetlent, hanem azt igenis megkívánhatom, hogy mi, az ekszportáló agrárország, ne legyünk kénytelenek drágábban élni, mint az importáló Németország. Ezt pedig, ha a kormány komolyan veszi feladatát, igenis elérhetjük. Előbb is említettem, hogy az ellenzéki pártok határozati javaslata rámutat e bajok orvoslási módjaira és eszközeire. Azért ajánlom, hogy ezt a t. ház fogadja el és hogy a t. kormány tegye magáévá, mert mog vagyok győződve, hogy azok elfogadása és megfelelő végrehajtása jelentékeny javulást fog a közélelmezési helyzetben előidézni. Abban azonban igaza van a t. földmivelésügyi minister urnak, hogy puszta rendeletekkel sem a termelést fokozni, sem szántani nem lehet. Persze, hogy nem lehet. Minden attól függ, hogy milyenek a rendeletek és miként hajtatnak végre. Ha #osszak és rosszul hajtatnak végre, akkor végrehajtás utján sem lehet segíteni. De ha jók és megfelelően jó a végrehajtás, akkor igenis e bajok orvoslását nagy mértékben elő lehet mozdítani, és el lehet azt érni, amit Németországhan is elértek. Nem az a baj, hogy kevés a rendelet, sőt merem mondani, nagyon is sok, itt a sok is kevés, megfordítva a kevés is sok lenne, kevesebb, de jó rendelet kell, nem pedig ellenmondásos, folytonos szükségtelen és indokolatlan változtatásokkal telt rendeletek és megfelelő végrehajtás, ebben a tekintetben csakugyan lehet követni Németország példáját. T. ház! (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Azt hiszem, rólam egészen 28*