Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.
Ülésnapok - 1910-604
60í. országos ülés 1916 január 5-én, szerdán. 67 kivül azt a nagy felelősséget, mely egy ilyen mammuth-intézmény vezetőjére vár és azt a súlyos feladatot, mely a t. pénzügyminister úrra hárul abban a részben, hegy ezt a vezetőt helyesen válaszsza ki. Végül, bevallom, nem volt kellemes az érzésem abban az irányban, vájjon ennek a Központnak működési határai meg lesznek-e vonhatók, ugy hogy a nagyintézetekkel szemben — nem az ő szempontjukból, hanem országos nézőpontból — helytelen versenyt ne csinálhasson. Abban az időben még csak körvonalai voltak meg. Később kitöltettek a keretek, még pedig meggyőződésem szerint igen jól és ugy, hogy talán el lehet mondani azt, hogy körülbelül az egész érdekeltség kívánalmainak megfeleltek. A kérdéssel való alapos foglalkozás után, a Központ szervezetének, az alapszabályoknak és a törvényjavaslatnak tanulmányozása után arra a meggyőződésre kellett jutnom, hogy a Pénzintézeti Központ hármas czélja szempontjából az itt választott megoldási mód az egyetlen, amely pénzintézeti rendszerünknek egészségesebb bázisra való fektetése tekintetében reményt nyújt. A pénzintézeti reform kérdésére később kívánok rátérni. Most engedtessék meg nekem, hogy Simonyi-Semadam Sándor t. képviselőtársam tegnapi beszédével foglalkozzam, különösen azzal a részével, melyben a konczentráczióról beszélt. (Halljuk !) Azzal a képpel szemben, melyet most voltam bátor beállitani, ama czélok szempontjából, melyeket ez a javaslat szolgálni kivan, azt hiszem, a képviselő urnak elkalandozása a konczentráczió kérdésében igen kevéssel vitte előbbre azt az ügyet, melyet mindannyian szolgálni akarunk, és alkalmas volt arra, hogy a vitát belesodorja olyan mederbe, melyre a német találóan azt mondja, hogy »dass wir aneinander vorüberreden«, hogy t. i. nem ugyanarról a dologról beszélünk. Azt hiszem, jó lett volna, amikor a konczentráczió miatt panaszkodott, ha ő maga is kissé jobban konczentrálta volna érvelését a valódi tárgyra, amely bennünket foglalkoztat. A konczentráczió, ez nem kétséges, a nagy kapitalisztikus gazdasági formának egészen természetes következmén}^. A nagyipar, a nagykereskedelem, a közlekedési eszközök rendkívüli javulása, a táviró, telefon, a népesség szaporodása, mindez természetszerűleg nagy kapitalisztikus alakulatokhoz vezetett, amelyre nézve csak azt jegyzem meg, hogy ez a konczentráczió másutt sokkal, de sokkal erősebben nyilvánul meg, mint nálunk. A hitelrendszer terén a konczentráczió kettőben nyilatkozik meg. Először abban, hogy a nagy intézetek saját tőkéjüket és az idegen tőkét igen nagy mértékben szaporították, másodszor abban, hogy fúziók, beolvasztások folytán felszívják a kis intézeteket. Nálunk — ezt Simonyi t. képviselőtársam konczedálni fogja nekem — csak az első momentum van meg, a másiknak pedig az ellenkezője. Hogy mennyire világtünet ez a konczentráczió és milyen óriási arányokat ölt épen a hitel terén a külföldön mindkét fenti irányban, erre vonatkozólag legyen szabad néhány statisztikai adatot felolvasnom, amely talán érdekelni fogja a t. házat. (Halljuk! Halljuk!) Ez a konczentrácziós mozgalom a nyugati államokban két évtizeddel ezelőtt, sőt még valamivel régebben indult meg. Legkorábban Angliában kezdődött meg 1875-ben ; 1887-ig 42 fúzió volt, 1887-től 1896-ig 117, 1897-től 1906-ig 85, az utolsó évtizedben 16. Azonban az utolsó két évtized fuzionális folyamata mindinkább kevesebb bank között történt, igy a legutolsó 68 fúzió 6 bankkal jött létre. A 20 legnagyobb angol banknak saját tőkéje az utolsó évtizedben megkétszereződött, az általuk kezelt idegen tőke ugyanezen idő alatt megháromszorozódott. Ezen 20 bank közül négy közel 40 százalékát kezeli az összes idegen tőkének, amely bankokban van elhelyezve Amerikában ez talán a legfeltűnőbb. Az 5 legnagyobb nemzeti bank által kezelt idegen tőke a rendelkezésemre álló adatok szerint 1894-től 1904-ig 350-%-kal szaporodott, míg ugyanezen idő alatt a többi összes intézeteknél a szaporodás csak 30% volt. Francziaországban nagyrészt vidéki intézetek felszívása folytán 1870-től 1880-ig 260-ra, 1881-től 1900-ig 873-ra, az utolsó évtizedben 1225-re szaporodott a három legnagyobb pénzintézet fiókjainak száma. A négy legnagyobb franczia bank saját tőkéje 1870-től 1910-ig 200 millió frankról 887 millióra, az idegen tőke ugyanezen idő alatt 427 millióról 4363 millióra frank emelkedett és az összes franczia bankok által kezelt idegen tőke 90%-át a négy nagy párisi intézet kezeli. Németországban az utolsó évtizedben a berlini nagy intézetek száma fúzió által 18-ról 9-re apadt, és ezek közül 6 intézet az összes német bankok idegen és saját tőkéjének 83%-át kezeli, ami több, mint 13 milliárd. Nyilvánvaló ezekből, hogy ez egy világtünet, amelyről azt hiszem, Simonyi t. képviselőtársam sem tartja lehetségesnek, hogy mi megváltoztassuk. Simonyi-Semadam Sándor: Ugyanezt mondtam ! B. Madarassy-Beck Gyula: Csak hogy én egészen más konklúziókat vonok le. Nem is hiszem, hogy ő hirtelen a kommunisztikus formára kívánna áttérni a gazdasági téren, mert hiszen elég, ha a kommunizmus bizonyos kellemetlen vonatkozásait a háború által szükségessé vált intézkedések következtében mindannyian érezzük. Azt hiszem tehát, hogy ő a konczentráczió tárgyalásába csak azért ment be, hogy azután elmondhassa azokat a dolgokat, amelyeket a nagybankokra és azok vezetőire előadni szives volt. Én azt hiszem, hogy ezekben a kérdésekben ő igen nagy túlzásba esett. Nem kívánom én itt a nagy intézeteket védeni, mert teljes nyugalommal mondhatom, hogy azok védelemre nem szorulnak ; csak meg akarom próbálni beállitani — az én közgazdasági meggyőződésem szerint talán kissé eltérő távlatba — azt a helyzetet, amelyet 9*
