Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-604

68 60b. országos ülés 19Í6 én ezen bankoknak a magyar közgazdaságban tulaj doni tok. (Halljuk/ Halljuk!) Én azt hiszem, hogy ha volt idő, mikor a nagybankok megtámadása nem volt helyénvaló és nem volt indokolt, akkor az elsősorban a mostani idő, mert én azt hiszem, hogy ezek a háború eleje óta oly mérhetetlen szolgálatot tettek a magyar közgazdaságnak, amire különben a t. pénzügyminister ur is az indemnitási vitában volt szives rámutatni, hogy ezen támadásnak jogosulatlansága minden beavatott előtt nyilvánvaló. Nem akarom a hadikölcsönt felemlíteni, erről eleget beszéltek, de arra kérem a t. ház figyelmét, hogy a háború alatt ezen kivül J

ett nagy szolgálatok mellett mit jelentettek ezek a nagybankok az országra nézve a múltban és mit kell tőlük várni a jövőben. Főleg 1867 óta, a kiegyezés óta, az ország rendkívül nagyarányú gazdasági fejlődést mutat. Az inioziativa hiánya miatt a magyar társadalomban, melyre a t. pénzügyminister ur is rámutatott, ők voltak ennek a fejlődésnek úgyszólván egyedüli hordozói, ők voltak pillérei a külföld bizalmának az ország fejlődésképességében, ök teremtették meg azt a nagyarányú hitelt, amelyre nézve igen nagy a túlfészitettség, de amely nélkül nem érhettük volna el soha azt a gazdasági helyzetet, amelyben ma élünk, ök ásták meg a hitelcsatornát a külföldre és ők teremtették meg a belföldi csatornahálózatot is. Ha ma vannak olyan intézeteink, melyek nemzetközi jelentőség tekintetében felveszik a versenyt akármelyik osztrák intézettel, méltóztassék meggondolni, mit jelent ez gazdaságilag Ausztriával szemben létező pozicziónk tekintetében is. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Méltóztassék csak elolvasni az 1870-iki magyar parlamenti tárgyalásokat, mikor egy Jókai Mór és egy Wahrmann Mór interpellálták Lónyay Menyhértet azért, hogy az osztrák intézetek minduntalan megvonják azt a hitelt, amelyet ideiglenesen a magyar gazdaság rendelkezésére bocsátottak és ezáltal veszélyeztetik a zsenge magyar közgazdaságot. Akkor két és fél millió forint összhitelről volt szó ezekben a parlamenti tárgyalásokban. Méltóztassék meggondolni, mit jelent ezzel szemben az a gazdasági helyzet, amelyet azóta a magyar intézetek az ország részére megteremtettek. (Igaz ! Ugy van ! jobbjelöl.) Ott van azután a háború utáni állapot, ott lesznek azok a súlyos gazdasági momentumok, amelyekre már ismételten utalás történt és amelyek következtében igen erős mértékben kell majd újra a nagyintézetekre számitanunk. Ott van azután még más valami. A nagy háború, belevitte Magyarországot egy nj középeurópai és a keletre tendáló nagy gazdasági politikai vonal kellő közepébe, nagy távlatokkal a jövő tekintetében, amelyekről eddig álmodni sem mertünk. Már most, ki legyen az, aki ebben az uj közgazdasági alakulásban a kapcsolatot a Balkánnal, esetleg a távolabbi Kelettel meg tudja találni, ha nem a nagy intézetek, amelyek az eddigi, \ január 5-én, szerdán. sokkal nehezebb, korlátoltabb viszonyok között is már létre tudták hozni képviseleteiket. Simonyi-Semadam t. képviselő ur az imént közbeszólt, hogy a konczentráczióra nézve ő ugyanazon a nézeten van, mint én. Ez lehetséges, de az én konklúzióim az övéivel homlokegyenest ellenkeznek. Én t. i. azt vettem ki beszédéből, hogy mikor ő konczentráczióról beszél, minthogy ez a konezentráczió a gazdasági alakulás természetes következménye, támadását tulajdonképen a kereső tőke ellen intézi. . . Simonyi-Semadam Sándor: Nem ! B. Madarassy-Beck Gyula: ... csak abban a mértékben, ahogy mondani méltóztatott. Simonyi-Semadam Sándor: A konczentráczíót kell irányítani és mérsékelni. B. Madarassy-Beck Gyula: Erre majd rátérek. A kereső tőke ellen intézi támadását annyiban, hogy hivatkozott arra, hogy az a kijegeczesedett önzés — ez a képviselő ur szava — csak saját érdeke által vezettetik és ott természetszerűleg semmiféle altruisztikus gondolatnak helye nincs. Itt van köztem és Simonyi-Semadam képviselő ur között a legnagyobb és a legmélyebb ellentét. Én t. i. a kereső tőkét olyan teremtő erőnek tekintem minden ország gazdasági életében, — épen a benne rejlő nyerészkedési hajlam és az azzal összefüggésben levő gyors elhatározás, üzleti ítélet és lebonyolítási gyorsaság következtében — amelyet egy ország életében sem az állam, sem semmiféle altruisztikus alkotás nem pótolhat az ország fejlődése, az ország haladása, az ország termelőképessége szempontjából. (Ugy van! Ugy van! jobbfelól.) Simonyi-Semadam Sándor: Senki sem tagadta! B. Madarassy-Beck Gyula: Már most, ha Simonyi-Semadam igen t. képviselő ur épen a mai helyzetben a pénzügyminister ur erős kezére apellál és az ő közbelépését kívánja ezen konczentrácziós tendenczia korlátozására . . . Simonyi-Semadam Sándor: Túlkapásai ellen! B. Madarassy-Beck Gyula: ...akkor azt hiszem, hogy ez teljesen elhibázott álláspont. Ne feledjük, hogy a kérdéseknek abban a komplekszumában, amelyről most itten szó van, elsősorban a kis betevőnek, a kis részvényesnek messzeható szocziáüs érdekű megvédéséről van szó és nem arról, hogy épen most, amikor a háború utáni időben a közgazdasági élet minél szabadabb többtermelési akcziójára, minél elementárisabb erővel megnyilvánuló mozgására lesz szükségünk, elkövessük azt a nagy hibát, hogy törvényhozással belenyúljunk az élő közgazdaság szabályozásába, ami mindig csak kártékony, megakasztó hatással járhat. Csak néhány rövid szót még arról, amit a t. képviselő ur tegnap arról a hét úrról mondott, aki a hét legnagyobb intézetet kormányozza. Azt mondta a t. képviselő ur, hogy ezek az urak, akik heten vannak, mint a gonoszok, korlátlan hatalmat gyakorolnak három milliárd felett, hogy ez a legnagyobb hatalom az országban, ez kormányozza az országot és ha egyszer összebeszél-