Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-603

603. országos ülés 1916 január í-én, kedden. 59 mi azért kértük az alapszabályok törvénybeiktatását, hogy az az abszurdum, az az alkotmányjogilag igazán óriási sérelem elimináltassék, hogy a pénzügy min ister is fel legyen hatalmazva rendeleti utón, a tisztelt bankokkal megbeszélve, alapszabályokat módositani és hogy a bíróságot kényszerítsék arra, hogy ezen rendelettel szemben kénytelen legyen ä kereskedelmi törvény direkt megsértésével a czógjegyzést elfogadni. Épen azért, mert erre gondoltunk, mert ezt eliminálni akartuk, kértük és a minister ur hozzá is járult, hogy az alapszabályok törvénybe iktattassanak. Én ugyan nem vagyok jogász, de ugy tudom, hogy egy ad hoc későbbi törvény az általános törvényes szabályokat egész jól és az alkotmányos törvényhozás szabályainak teljesen megfelelően módosíthatja anélkül, hogy a kereskedelmi törvényen vagy a birói fügcetlenségen bármilyen sérelem esnék. Mi most hozunk egy törvényt, amelybe az alapszabályok be vannak iktatva és a kereskedelmi törvényszék vizsgálni fogja, hogy az 1916-iki törvény rendelkezéseinek megfelelnek-e az alapszabályok, igen vagy nem. Ha nem felelnek meg, akkor megtagadja a czégjegyzést; ha megfelelnek, akkor mint bíróságnak kötelessége a törvényt végrehajtani. Ebben, azt hiszem, meglehetős sikerünk volt a t. kormány eredeti álláspontjával szemben. Csak egy-két kérdésre kívánok még egész röviden kitérni és az egyik tekintetben némi aggályaimnak kifejezést adni. A minister ur t. i. dicséretnek fogja venni, ha azt mondom, hogy nála nagyon szokatlan bőkezűséggel (Derültség balfelöl.) 125—150 millió erejéig hajlandó ezen kettős czélhoz: a pénzintézeti központ, ezen erősen állami jellegű pénzintézet alapításához és a szanálásokhoz hozzájárulni. Végtelenül sajnálom, hogy nélkülözzük már másfél év óta a pénzügyi ekszpozét, amely kissé tájékoztatna bennünket az állami pénzügyek helyzetéről, mert így igazán csak arra a dolgozatra vagyunk utalva, amelyet a mi ujabb pénzügyi transzakezióinkra és hadi kiadásaink eredménye tekintetében Hantos Elemér t. barátunknak tollából láttunk és amelynek autenticzitását ellenőrizni természetesen nem áll módunkban Én azt, hogy lehet-e 100—120 — 150 milliót erre a czélra fordítani, csak akkor tudnám alaposan megítélni, ha egyrészt pénzügyi helyzetünket látnám s másrészt látnám a többkiadásokat, amelyre nézve egy tavaszi nyilatkozatomat ma már rektifikálnom kell, mert én 5—600 milliónyi évi többmegterheltetését láttam az államháztartásnak, ma pedig már közel járunk az egy milliárdnyi költségvetési pluszhoz. Midőn ilyen nagy összegekkel állunk szemben, akkor azt hiszem, jó lenne tudni, minő forrásokat szándékozik a pénzügyminister ur és a kormány megnyitni ezen nagy állandó többkiadások fedezésére és csak akkor, ha látnám, hogy ezek valami csoda által, talán — nem tudom — a nép széles rétegeinek túlságos megterheltetése nélkül lesznek előállíthatók, csak akkor merném vállalni azt, hogy ilyen kísérletre ilyen nagy összeget fordítsunk. Mert, t. ház, én ezt a dolgot a pénzügyminister ur legnagyobb jóhiszeműségének, sőt szaktudásának is teljes elismerése mellett mégis csak igen drága kísérletnek tartom. Drágának tartom ezt az egész pénzintézeti központot az összeg tekintetbevételével s igen merész és veszélyes kísérletnek tartom már csak azért is, mert az államhatalom, a kormány és az állam ezen intézmény behozatalával oly óriási felelősséget vállal magára az ország egész hiteléletével szemben, hogy végkonzekvencziájában oda fogunk jutni, hogyha Piripócson megbukik egy pénzintézet a pénzintézeti központ fennállásának harmadik vagy negyedik évében, akkor itt előállhat bármely képviselő és kérdőre vonhatja a pénzügyminister urat, mert hiszen az ő kezében összpontosul az egész magyarországi privát hitelhálózat, tehát őt vonhatják kérdőre azért, hogy itt vagy ott egy pénzintézet megbukott. Szerintem az államhatalomnak ilyen nagy felelősséget nem szabad magára vállalni (Ugy van! bálfelöl.) annál kevésbbé, mert hiszen jól tudjuk, különösen minálunk, ahol annyira megszokta a társadalom, hogy kivált ami pénzkérdéseket illeti, mindent az államtól várjon, az ilyen erkölcsi felelősség után rendesen az anyagi felelősség is következik, ha nem is a törvényben kimondottan, de az élet törvényei szerint s akkor majd a jDénzintézeti központ egy állandó szanatóriummá válhatik, ezt pedig bizonyára a minister ur maga sem kívánja. (Ugy van! balfelöl.) Különben, hogy erre a kérdésre nézve még egy megjegyzést tegyek, a legnagyobb argumentumot ezen egész kísérlettel vagy intézménynyel szemben ma Hantos Elemér t. képviselőtársam igen érdekes és szakszerű felszólalása szolgáltatta nekem, midőn kimondta azt a különben elismert igazságot, hogy ennek az egész intézménynek beválása vagy be nem válása attól függ, hogy helyesen választják-e meg a vezetőjét. Bocsánatot kérek, egy ország hiteligényeinek kielégítését ettől az esélytől függővé tenni, ennek a lutrinak kitenni, hogy a t. kormány, a legjobb szándékot és intencziót is feltéve, rossz választást tesz és ezzel az egész ország hitelviszonyait krízisbe, kalamitásba viszi, az ilyen törvényalkotás nem lehet a legjobb. Megengedem, hogy valamint a biztosítási törvény megfelelő megalkotásával, ugyebár, bizonyos biztosítékot akarunk nyújtani a biztosítottak számára, ugy itt a pénzintézeti, a részvénytársulati törvény a betétekkel foglalkozó pénzintézetekre vonatkozólag fog általános jogszabályokat megállapítani, amelyek bizonyos korlátokat szabnak, amelyek bizonyos szabályokat szabnak, amelyek mindenesetre, ha nem is a legideálisabb, de mindenesetre a mai, elisme-