Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.
Ülésnapok - 1910-603
ŐO 603. országos ülés 1916 január í-én, kedden. olthatja ki, egyúttal családjukat is koldusbotra juttatja. Annak a nemzetnek, amelynek ilyen czélra van 125 milliója, nem szabad a, törvényhozás elé lépni anélkül, hogy legalább egyidejűleg ne mutatná meg, mivel akar a szegény árvák és özvegyek sorsáról gondoskodni. (Igás! Ugy van! a baloldalon.) De hát ezek íilantrópikus motívumok, amelyek ebben a miliőben és ebben a levegőben aligha fognak meghallgatásra találni. Beszéljünk tehát fináncznyelven. Én a pénzügyi helyzet megítélésében mély sajnálatomra a pénzügyminister ur álláspontján állok, szemben Szterényi József t. barátommal, aki örvendetes jelenségnek tartotta, hogy a múltkori javaslat óta a pénzintézeteknél a betétek szaporodtak, holott a pénzügyminister ur — hogy röviden szóljak — ezt szerencsétlen jelenségnek mondotta. Miután röviden szeretném előadni mondandóimat, marxista-terminológiával akarok élni, hogy beszéd helyett technikus terminusokkal értessem meg magamat. A mai világban, ahol a hadifelszereléssel nem kapcsolatos mindennemű iparban ós vállalkozásban nemcsak a forgó-, hanem az állótőke sem talál elhelyezést és nincs a munkával való tőkereprodukczió és tőkeakkumuláczió, bekövetkezik az, hogy a tőke a kamat birodalmába menekül és ott okoz hipertróíiát, amely azután káros következményét az egész vonalon érezteti. Röviden szólva, nem hitelkrizis van Magyarországon, hanem — ha szabad röviden ezt a kifejezést használni — valutaválság. A valutaválság pedig bekövetkezett azért, mert a nemzet már úgyis régebben külföldön volt eladósodva, most ekszportja nincs, azonfelül pedig az a háború idején már nem ritka ekszpediens, hogy a bankok aranykészlete más czélra vétetik igénybe, sajnos, ismétlődik; mindez maga után vonta azt, hogy egy olyan valuta-diszázsióban leledzünk, — nem szükséges ezt bővebben bizonyítanom — amely az egész nemzetet végkatasztrófával fenyegeti. Ettől a katasztrófától, ami a valuta devalvácziójában előttünk áll, ez a javaslat nem menti meg a nemzetet. Felmerül már most a kérdés, hol van hát az orvoslás? Amikor az osztrák-magyar bank szabadalmát tárgyaltuk, t. barátaim emlékezni fognak rá, milyen nagy diadal gyanánt hirdették, hogy a bank uj kötelezettség gyanánt elvállalta a valuta biztosítását, a paritás fentartását. Hiszen utalhatok e tekintetben a kezemben lévő alapszabályokra — az alapszabályban a nagy fekete betűkkel nyomtatott rész tartalmazza az ujitást. Az alapszabályok első czikke ezt mondja (olvassa) : » Az osztrák-magyar bank köteles minden rendelkezésére álló eszközzel gondoskodni arról, hogy jegyeinek a külföldi váltók árfolyamában kifejezésre jutó értéke a koronaérték törvényes pénzlába paritásának megfelelően állandóan biztosítva maradjon.« Itt állok, t. képviselőház, mint a bankvitából jelentkező Banquo. szelleme, (Derültség a baloldalon.) mint a nemzet élő lelkiismerete. És kérdezem, t. pénzügyminister ur és t. előadó ur, nem lennének olyan szívesek megmagyarázni, hogy miért nem tartja meg a bank ezt a kötelezettségét ? Ráth Endre: Ezt csak mint teológus magyarázhatja meg! (Nagy derültség a baloldalon.) Polónyi Géza: A t. pénzügyminister ur a tegnapi napon nagyon szépen szavalt arról, hogy kérem, én úgyis olyan derék ember vagyok, aki minden képviselőnek szívesen rendelkezésére állok és megmutatok neki mindent, amit szeme-szája kíván. Tehát nem is kell ide az a bizottság ,vagy micsoda, amely ezt a kérdést firtatná. Én most próbára teszem a t. minister urat és mint szerény képviselő, aki nem akarok bizalmas titkokat ellesni, de a nemzet jogait reklamálom, mély tisztelettel kérdezem őt: legyen olyan szíves és mondja meg először is itt a nemzetnek, hogy mi az oka annak, hogy az osztrák-magyar bank körülbelül a háború tartama óta, de mindenesetre hosszabb idő óta az alapszabályszerüleg és törvényszerüleg köteles jelentéseit, illetőleg negyedéves publikácziőit abbahagyta, úgyhogy senki se tudja, még én se, (Derültség.) hogy vájjon mennyi az érezfedezet ? Hogy áll ma ez a bankparitás ? Nem volna szives megsúgni a t. előadó ur? De ha nem tudja a t. előadó ur, nem is sejti, akkor talán mégis jobb volna ilyen pénzügyi szanatórium létesítése helyett ezt a 125 milliót és talán azt a többit is, amit a pénzintézetek adnak, természetesen a kvóta arányában, az osztrákokkal egyetértve, a valuta rendezésére fordítani. (Derültség a jobboldalon.) Nem gondolja ezt a t. előadó ur ? Hiszen ez is egy csöpp volna a tengerben. Tudom, hogy a hangos kacaj arra vonatkozik, hogy majd megvárjuk a háború végét s akkor majd kapunk a szerbektől hadikárpótlást (Derültség a baloldalon.) és abból a devizából fogjuk helyreállítani a paritásos árfolyamot. Ez a világháború annak is, aki még nem tudta volna, eléggé világosan bebizonyította, hogy itt olyan háború folyik, amelyben egyik nemzet a másikat ugy tönkreteszi, hogy képtelen legyen valamit fizetni és azután abban reménykedik, hogy majd kap kárpótlást. Ez az, amire azt mondottam, hogy ez a javaslat azon a borzasztó devalváczión, amely a nemzetre most vár, nem segít. Pedig ennek a valutavédelmi akcziónak volna egy nagy előnye, t. előadó ur, — és sajnálom, hogy nincs itt a t. pénzügyminister ur — az t. i., hogy ebben az egész ország részesednék és nem esnének az urak abba a gyanúba, hogy pártczélokból csinálnak egy bankot! Azt kérdem, t. ház, miért nem követelik azt, hogy ez a kérdés felvilágosítva álljon előttünk? Én itt állok és követelem és el is várom a t. pénzügyminister úrtól, hogy nekem felvilágosítást adjon. Nem nekem, mert hiszen én individualiter szívesen lemondok róla,
