Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-581

70 581. országos ülés 1915 május 11-én, kedden. elméletek védelmezői vagyunk, hanem tőlünk egész vitéz hadseregünk, amely életét áldozza fel értünk, azt várja, hogy az uzsora, a csalás eUen az ő védelmezői legyünk. (Helyeslés.) T. képviselőház ! A társadalmi béke veszélyeztetése, a szocziális érzés súlyos megsértése és a hadsereg demoralizálása volna az, hogy ha a csaló hadseregszállítók érdeke akár visszamenőleg is arra birná a t. házat, hogy velük szemben a legcsekélyebb kíméletet, elnézést, vagy kivételes jóindulatot tanúsítson. Aljas nyereségvágyból követték el bűneiket és ezért irgalmat és kegyelmet sem a magyar törvényhozásban, sem a magyar társadalom ítélete előtt nem kaphatnak. T. képviselőház ! Én nem tehetek róla, talán kemény a szó, nem akarok egyénileg érinteni vele senkit sem, de nekem, aki nem vagyok jogászember, ép ugy mint a katonaságnak künn a kórházakban és a táborban, ezek a jogi elmélkedések és elmefuttatások ugy tűnnek fel, mint ahogy igen helyesen jegyzi meg egy t. képviselőtársam, mint jogi papirosbakancs szállítások. (Derültség.) Itt nem papiroselméletre, itt az élet követelményeinek kielégítésére van szükség. Itt arra van szükség, hogy minél gyorsabban segítsünk a bajokon, mert magasabb érdekből, a közérdek szempontjából bármennyire tompítjuk is hangunkat és adatainkat, csak egy nagyon csekély hányadával rukkolunk elő és annyit szabad mondani, hogy erre a törvényre nagyon sürgősen szükség van. Springer Ferencz t. képviselőtársam tegnap felvetett egy eszmét, mikor azt mondta, hogy nemcsak a szállítót kell büntetni, hanem azt is, aki a szállító csábitója, mert akárhányszor felhajtok segélyével bírják rá a szállítót ezen üzelmekre. En magam is osztozom ebben a véleményben, mert azt mondom, hogy tisztességes kereskedőink akárhányszor panaszkodnak, hogy ők próbáltak egyenes utón szállításokat eszközölni, közbenjárók províziók nélkül azonban nem tudnak elérni sikert. Hogy pl. egy adattal szolgáljak, a monori szövetkezet nagyobb mennyiségű borsót offerált a hadsereg részére. Azt a választ kapta, hogy a borsóra nincsen szükség, mert nem szeretik a katonák. Erre ugyanazt a borsót offerálta a német hadsereg részére, amely rögtön lefoglalta. Megtudta ezt a mi hadvezetőségünk és azt mondta : most már nekünk is kell. Ekkor már azonban a borsó a szövetkezettől — tehát a termelőtől — egy másik kézbe került és a kormány már ettől vette meg, holott nem akarta a közvetlen szállítótól annak idején megvenni. Van egy másik példa. Van egy fonógyár Váczon, egy textilgyár, tehát ereszben közvetlen termelő s mint feltétlenül jogosult, ajánlatot tett a hadseregnek hósapkákra vonatkozólag. Ö a közvetlen ajánlkozó nem kapta meg, ellenben megkapta a szállítást Weisz Manfréd, aki sok dolga mellett erre is ráért. (Mozgás halfelől.) ö azután megrendelte a hósapkákat ugyanabban a gyárban, amelynek közvetlen ajánlatát nem fogadták el. Méltóztassanak megengedni, hogy ezeknek a hadseregszállitásoknak egy harmadik vonatkozását is felhozzam. Ez a hadseregszállitásoknak finanszírozása. Mi itt az országban egynéhány embert összefogdostattunk ; a nagyobbik része talán ül, de talán vannak, akik még szabadlábon vannak. Ezek az emberek, üzletileg szólva, visszaélnek a jóhiszeműséggel, ám azokról, akik a hadseregszállitásokból a legtöbb jövedelmet vágták zsebre, akik lehetővé tették olyan embereknek, akiknek nincsen pénzük, a hadseregszállitást és a hadseregszállítás révén a visszaéléseket, azokról, akik a hadseregszállitásokat finanszírozták, ez a törvényjavaslat egyáltalán meg nem emlékezik és nem sújtja őket a maga erejével. Nekem tudomásom van arról, hogy a mi nagy bankjaink nemcsak szalonnát, zsírt, kukoriczát, gabonát vásároltak és halmoztak össze nagy készletekben, hanem hogy ezenkívül a badseregzsállitásokban is úgyszólván dominálják az egész helyzetet. Egyes bankok 30—40—50 %-os hiteleket adtak hadseregszállitóknak és így bonyolították le az üzletet. Itt az egyik letartóztatott posztócsaló üzemét és üzletét egy nagy budapesti bank a következő feltételek mellett finanszírozta : 150.000 K kölcsönt adott 21 napra 4000 K nyereségrészesedés és 7% kamat mellett. En beszédem után a szerződés másolatát, amelyben ez ki van kötve, készséggel bocsátom az igazságügyminister ur rendelkezésére. Kérdem már most nem a jogászt, de a laikus embert, hogy hogyan méltóztatnak azt elbírálni, hogy ha van egy bank, amely egy ilyen üzletből magának a törvényes kamatlábon felül csak egyetlenegy fityinget is kiköt, hívják azt akár províziónak, vagy akárminek, de az üzletből oly részesedése van, amely az üzletnek balsikere esetén is a bank zsebébe guritja a pénzt . . . (Ellenmondások a középen.) Bocsánat, a szerződésben így van ; nem tudom, jobban méltóztatik-e ismerni ezt a szerződést, amely nálam van, mint én, (Derültség balfelől.) de ebben a szerződésben akkor is biztosítva van a részesedés, ha az üzlet' valahol elakad. Az én morális érzésem és felfogásom azt mondja, hogy a hadseregszállitásokon elkövetett visszaéléseknél — ha vannak visszaélések — bünhődniök kell mindazoknak, akiknek az üzletből anyagi hasznuk volt. Ezt azonban megkívánom erősíteni azzal, hogy én magát a hadseregszállitást és a hadseregszállitás finanszírozását tisztességes dolognak tartom, ha az az üzlet tisztességes utón bonyolittatik le. De hogy egy bank uzsorakamatokat kössön ki, hogy piszkos üzletekből nyereményrészesedést és províziót kapjon, ezt menteni nem lehet, hanem kell, hogy az igazság sújtó keze ezt a bankot is utolérje. Mert az a kereskedő — nem akarok senkit se menteni, nekem teljesen mellékes,kiről van szó, de ilyen esetről is van tudomásom — sokszor moralizálhatott magában, mikor letartóztatva ül, hogy ő nem is akart üzletet csinálni,hogy felhajtok jöttek hozzá,