Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-581

581. országos ülés 191 5 május 11-én, kedden. 69 Kérdem a belügyminister urat: járt-e utána, hajlandó- e utána járni, hogy ezek a megfigyelőbarakkbeli és mindenféle kórházi élelmezések albérletbe adhatók ne legyenek, mert az lehetetlen, hogy közbeeső emberek ezen nyerészkedjenek? Az egyik megkapja az élelmezést azért, mert előkelő vármegyei rokonsága révén, vagy politikai szempontból összeköttetése van. A másik megkapja a főbérlőtől azért, mert hajlandó neki minden egyes katona után naponkint tiz, vagy esetleg húsz fillért adni. Méltóztassék elképzelni, micsoda uzsorahaszon ez olyan kórháznál, ahol naponként talán négy-hatezer embert is élelmeznek. Kérdem a belügyminister urat : van-e erről tudomása és ha igen, mit tett abban az irányban, hogy ezek a dolgok megszűnjenek és volt-e egyáltalában azoknak a ministeri biztosoknak tudomásuk arról, hogy ezeket az élelmezéseket albérletbe adták ki és ha volt róla tudomásuk, hogyan tűrhették azt, hogy ilyen visszaéléseket elkövethessenek ? Hiszen itt egyenesen annak a halálos beteg katonának életéről van szó, mert ha egy ilyen tifuszbetegnek egyetlen egyszer adnak ilyen napi ötven fillérbe kerülő kosztot, az bizonyosan a halál martaléka lesz. A magyar állam épen ezekkel a megfigyelő kórházakkal szemben szinte grandiózus bőkezűséggel gondoskodott beteg és sebesült katonáinkról, de én, sajnos, azt tapasztalom, hogy ezeknek a pénzeknek felhasználása és hováforditása tekintetében, az ellenőrzés tekintetében némi hiányok vannak és kellőbb szigor és nagyobb utánnézés sok mindenféle bajtól megkimélné magát az intézményt, de első sorban azokat a szegény katonákat. Tegnap itt a képviselőházban ellenzéki padokról kiváló jogászemberek jobb ügyhöz méltó buzgalommal és nagy tudományos apparátussal bizonyitgatták nekünk, hogy halálosan megsebezzük a szabadság eszméjét, ha a hadseregszállitókat megérdemelt büntetésben részesítjük visszamenőleg is. Még azt is hallottuk pl., hogy az ellenzéknek ezt nem szabad megcsinálnia, mert jogelv az, hogy nincs bűn büntető paragrafus nélkül és hogy ez az elv egyike a legnagyobb alkotmányjogi garancziáknak. Nagy tisztelettel vagyok a tudomány iránt és azt hiszem, nincs ennek a háznak egyetlenegy tagja sem, aki ne volna hasonlóképen. De ha az ember mélyére néz ennek a szőrszálhasogató tudománynak és ha elkezdi objektíve analizálni azt a mondatot, hogy nincs bűn büntető paragrafus nélkül, akkor ugy parasztészszel egyszerűen meg kell állapitanunk, hogy a bűnt nem a paragrafus teszi bűnné, hanem az az erkölcstelenség, amely magában a cselekvésben rejlik (Helyeslés halfelöl.) és teljesen mellékes, hogy az, aki egy bűnt elkövet, ismeri-e a paragrafust vagy nem, mert hiszen be van iktatva a büntetőtörvénykönyvbe is, hogy a paragrafus nem tudása nem mentésit. Hogy mi ilyen elvet elfogadjunk, az nem volna egyéb, mint a háborúban eddig rut visszaéléseket elkövetett hadseregszállitóknak bizonyos kedvezményezése, privilégiumokkal való ellátása. (ügy van ! baljelöl.) Mert ha áll az, hogy valósággal statarialiter kell eljárni ezentúl a hadseregszállítók ellen, akkor miért és kinek érdekében kell épen azokat, akik úgyszólván a világháborúnak tejfelét üzleti szempontból a maguk zsebére, hasznára már leszedték, mentesíteni a legnagyobb büntetések alól ? Még szegény Mirabeau-nak szellemét is ránk czitálták és el akarják hitetni velünk, naiv, laikus, a jogtudományokban járatlan emberekkel, hogy a visszaható erő az emberi szabadságjogok elleni merénylet. Hát létezik-e olyan szabadságjog, amely ezeknek a háborús hiénáknak és ozimboráiknak emberi jog alapján megadja azt a jogot, hogy ezeket a bűnöket elkövessék ? Ilyen jogot semmiféle morál, semmiféle társadalmi felfogás szempontjából akczeptálni nem lehet. Különben is minden törvényhozás szuverén és bármily tisztelettel viseltessünk is a jogtudományok nagy doktriner tanaival szemben, itt mi most hadi országgyűlésen vagyunk és nem hajthatunk fejet annak a szent és sérthetetlen túlhajtott liberalizmusnak bálványa előtt. Mi a hadi országgyűlésen a háborúval vonatkozásban csak azt csinálhatjuk, amit a magyar hadsereg érdeke, az állam üdve és a magyar nemzet erkölcsi becsülete megkiván. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Hát mit szólna a lövészárkoknák, a katonakórházaknak és a harcztéri tömegsiroknak népe, ha meghallaná azt, hogy a visszaható erő elvetésével a magyar törvényhozás valósággal privilégiumokat adott azoknak a hadseregszállitóknak, akik már elkövették a bűnöket ? Ha igaz»az, hogy a törvény nem egyéb, mint az uralkodó társadalmi felfogás, akkor tulajdanképen minden hadseregszállitónak már nemcsak a paragrafusokon, hanem régen az akasztófán kellene lógnia. ( ügy van ! balfelől.) Ahhoz, hogy valaki bűnt elkövessen, nem szükséges feltétlenül, hogy tudja, milyen büntetés vár rá. A jjaragrafus tudása nem a hadseregszállitó részére szükséges, az a biró részére szükséges és hadseregszállitókat az, hogy nem voltak tudatában annak, hogy visszaéléseikért az egész magyar nemzetnek és a törvényhozásnak felháborodása utólag is lesújtja őket, nem mentheti és nem szabadithatja Azt nem tudhatták a hadseregszállítók, hogy a törvényhozás utólag súlyos büntetést szab rájuk, de azt tudniok kellett, hogy a katonák értük küzdenek, hogy talpalati an czipőben nem lehet járni a Kárpátokban, hogy a posztóruhában meg kell fagynia, hogy homokot nem lehet a konzervdobozba tenni ; ha mégis elkövették a bűnt, akkor ugy kell elbánni velük, mint katonáink orgyilkosaival, (ügy van! balfelől.) Az ne menste őket, hogy ők kisebb büntetésre számítottak. Csalódjanak egyszer a csalók is, ezzel nem fog az igazságon sérelem esni. (Helyeslés.) Aki arra spekulál, hogy enyhe büntetést fog kapni, az már azért is megérdemli a büntetést, mert erre spekulál. (Helyeslés.) Ne feledjük el, hogy ezen a hadi országgyűlésen nem a hadseregszállítók védői vagyunk, nem jogi