Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-580

§8Ö. országos ülés 1915 május ÍQ-m, hétfőn. SÍ mellett foglalt állást. Tudomásom szerint — ezt különben czikkében maga is megemlíti — e javaslat első tervezetét Angyal Pál tanár ur készítette és ő már kezdettől fogva azon az állásponton volt, hogy az ezen javaslatba felvett rendelkezéseknek visszaható erő tulajdoníttassák. 0 álláspontjának igazolására hivatkozik a következőkre. Leszek bátor ezek egy részét felolvasni, amelyekkel szemben ki fogom fejteni a magam álláspontját. Azt mondja, hogy hisz a már hatályát vesztett régi törvény nem tartalmaz élő, mindnyájunkra kötelező jogszabályt, az hatályból kilépett; a hatátyból kilépett törvény már nem darabja a jognak, amiben sem különbözik egy akár Szent István korában hozott régi törvénytől, abban nincs erő, nincs alkalmazást parancsoló energia, a régi törvény tehát, mihelyt helyébe uj törvény lépett, többé semmi irányban kötelező erővel nem bir és igy a biró részéről sem vehető foganatba: ami egyedül kötelez, amit egyedül tartozik a biró figyelembe venni a jogalkalmazás során, az az életbenlevő, az élő jog darabjává lett uj törvény. Folytatólagosan pedig hivatkozik a büntetőtörvénykönyv 2. §-ára és megállapítja, hogy e 2. §. tulajdonképen visszaható erőt állapit meg, amennyiben azt mondja, hogy ha a törvény életbelépte előtt elkövetett cselekmény enyhébb elbirálás alá esett, mint e törvény szerint, akkor ezen enyhébb büntetés alkalmazandó. Ábrahám Dezső: In melhis! Springer Ferencz: Az kétségtelen, hogy a törvényhozásnak szuverén hatalma van a tekintetben, hogy a maga rendelkezésének visszaható erőt biztosítson. Erre nézve közöttünk nézeteltérés nem lehet, mert ha nem ugy volna, akkor e kérdés itt vita tárgya sem lehetne. Nem is e szempontból történik az, hogy én s velem együtt esetleg mások, akik a javaslat gondolatát nem fogadják el, ezzel szemben állást foglalunk, hanem szerintem az az okoskodás, amely Angyal imént felolvasott tételében foglaltatik, sem általánosságban, sem a magyar büntetőjog szempontjából helyt nem állhat. Az a tétel, hogy amint a régi jogot az uj törvény hatályon kivül helyezte, e régi jog megszűnt létezni, kétségtelenül helyes. De, hogy áll a kérdés a mi jogunk szempontjából? Azt mondja: »Az az élő jog, amit alkalmazni kell és amit akár törvény, akár szokás alkalmazandónak előír«. Már most az tény, hogy egy uj törvény hozatik, a dolog természete szerint a régi törvényt eo ipso hatályon kivül nem helyezte. Hiszen hozhatunk uj törvényt, amely a maga hatályát csak a jövőre kívánja biztosítani. Hozhatunk egy törvényt, amely a maga hatályát pro nunc mondja ki, de lehet olyan, hogy csak részben érvényesiti pro nunc, fentartván a régi rendelkezést. E tekintetben elég rámutatnom a választótörvényre, amely, mint méltóztatnak tudni, részben már hatályon kivül lépett, részben pedig különösen az ez országgyűlés tartama alatt megejtendő választásokra nézve, ma is hatályban fennáll. Tehát nem a törvényalkotás ténye szünteti meg a régi törvényt, hanem az, hogy az uj törvény mily gondolatot tartalmaz a régi törvénynyel szemben. Az a régi törvény csak akkor és csak annyiban lesz nem élő joggá, amennyiben az uj törvény tőle ezt az életet megtagadta, vagy megtagadja. Ha bármily rendelkezésében az uj törvény annak a régi törvénynek hatályát bármely vonatkozásban érvényben levőnek tartja, abban a pillanatban a régi törvény nem meghalt, nem holt jog, hanem épugy élőjog, épugy része az élő jogrendszernek, mint része az uj törvény is és ebben egyúttal czáfolata foglaltatik annak is, hogy a büntetőtörvénykönyv 2. §-a visszaható erőt ugyancsak tartalmaz és az volna a legfényesebb bizonyítéka a visszaható erő jogosultságának. Ami a büntetőtörvénykönyv 2. §-át illeti, itt disztingválni kell. T. i. annak rendelkezése vonatkozik a büntetőtörvénykönyv életbelépése előtt elkövetett cselekményekre és vonatkozik azon cselekményekre, amelyeket a büntetőtörvénykönyv életbelépte után követtek el, de amelyek elkövetésé után ujabb törvények hozattak. Ez foglalt tehát magában egy intézkedést a múltra és egy intézkedést a jövőre nézve. Ami a múltbeli intézkedést illeti, bocsánatot kérek, ha tévedésnek jelentem ki azt, hogy a törvény ez intézkedése visszaható erőt akar jelenteni. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a törvény a régi büntetőtörvénykönyv joghatályát azon cselekményekre, amelyek a büntetőtörvénykönyv életbelépte előtt követtettek el, fentartja, tehát a régi büntetőtörvényt élőjognak fentartja mindaddig, amíg oly cselekmények lehetnek, amelyek a büntetőtörvénykönyv életbelépte előtt elkövettettek. A mi pedig a jövőbeli cselekményeket illeti, amelyekre a büntetőtörvénykönyv 2. §-a vonatkozik, miután ez eo ipso a jövőre vonatkozik, már nem lehet visszaható ereje. De hogy a tudományos álláspont és a politika néha mégis hogyan kerülhetnek egymással ellentétbe, annak legfényesebb bizonyítéka az, amit Angyal tanár urnak a Magyar büntetőjog magyarázata czimű könyvéből leszek bátor felolvasni, amely könyvben ő természetesen a visszaható erővel is foglalkozik, csak néhány szóval, amely megállapítja azt, hogy az az álláspont, amelyet én elfoglalok, adott esetben helyes és jogos. Azt mondja a 13. szakaszban, amidőn a büntetendő cselekmények fogalmát tárgyazza: »Mindig az uralkodó társadalmi felfogás dönt abban a kérdésben, hogy mely cselekmények legyenek büntetendők, s e tekintetben a múlt idők büntetőjogi viszonyai és a jelenkor modern kódexei között az a lényeges különbség, hogy mig a XVIII. század végéig, illetve sokhelyütt a XIX.-nek közepéig, sőt azon túl is a társadalmi felfogás«, — most ezt méltóztassék jól megfigyelni, — »a polgári szabadság- veszélyére 7*