Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-580
4(5 580. országos ülés 191 egészíteni a katonák adagjait, a vállalkozó tiltakozott és azt mondta, hogy ezek az ételek az írnokok számára készültek. De az orvos azért mégis ebből pótolta a hiányt. Egy másik alkalommal az orvos azt vette észre, hogy a tészta czinóberszinü. Az előírás szerint 96 tojásnak kellett volna a tésztában lennie és amikor az orvos, aki, ugy látszik, elég ügyes áttekintéssel birt, utána nézett a dolognak és követelte a vállalkozótól, hogy mutassa meg a tojás héjakat, csak hat tojás héját találta meg, kilenozven tojás helyett pedig a vállalkozó padlót vikszelő anyagokat tett a tésztába, pedig ezek az anyagok mérget tartalmaznak. Egy másik esetben borjúhús helyett másnap ról maradt marhahúst adatott a katonáknak. Ezeket az üzelmeket hónapokon keresztül folytatták, amíg végre nagy nehezen megtörténhetett a feljelentés és megindult a szigorú eljárás. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Én csak azért mondottam ezeket el, hogy méltóztassék mérlegelni, milyen gyalázatosságuk történtek itt, hogy mennyire fel kell háborodnia minden emberi érzésnek. Hogyan lehessen nekünk az ilyenekkel szemben kíméletet tanúsítani, akik valósággal tömeggyilkolást visznek véghez ? Ezek nem érdemelnek semminemű kíméletet. (Ugy van!) En nagyon helyeslem a t. igazságügyminister urnak azt a kijelentését, hogy konstatálni kell, hogy ezek a visszaélések nem általánosak, de bármennyire sporadikusak is, épen azért kell a lehető legszigorúbb megtorlásokat életbeléptetni, hogy az ilyen bűncselekmények elkövetésétől mindenki visszariadjon. (Helyeslés.) Sümegi Vilmos: A protektorok is ! Sághy Gyula: Áttérek most azokra, amiket nem a párt képviseletében, hanem a magam nevében óhajtok elmondani. (Halljuk! bálfélől.) Áttérek talán először a legsúlyosabb kérdésre, a visszaható erő kérdésére. Én azt a czélt, amelyet az igazságügyi bizottság a visszaható erővel megvalósítani akar. helyeslem, azonban ilyen súlyos preczedens megalkotásába csak akkor tudnék belenyugodni, ha más mód annak a czélnak teljes mérvű elérésére csakugyan nem kínálkoznék, mint a visszaható erő kimondása. Nagyon jól mondotta a t. igazságügyminister ur is, hogy ebben nagyon óvatosnak kell lenni, de most abban a nem igen gyakori helyzetben vagyok, hogy a t. ministerelnök ur egyik múltkori fejtegetésével meglehetősen egyetérthetek és — nagyon örülök neki — hogy ez ép ez esetben van igy. Kifejtendő álláspontom mellett ép ezért hivatkozhatom azokra a fejtegetésekre is, amelyeket a t. ministerelnök úrtól hallottunk a múltkor, Huszár Károly t. képviselőtársam interpellácziójára adott válaszában. A t. ministerelnök ur ugyanis ezt az óvatosságot, amelyet a t. igazságügyminister ur előbb.maga is hangsúlyozott, még sokkal erősebben hangsúlyozta, midőn a következőket mondotta (olvassa) : »Kü5 május 10-én, hetfőh. lönösebben ami azokat a bűncselekményeket illeti, amelyek az ellenség előtt álló csapatok biztonságát, harczképességét, életét közvetlenül fenyegetik, a kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezekre a bűncselekményekre kiterjed a katonai büntetőtörvénynek a 327. §-a, amely háború esetében a kibocsátott rendkívüli rendeletek alapján polgári egyénekre is a katonai büntetőbíróság illetékességét állapítja meg«. Ezt előrebocsátólag kell felolvasnom, mert a t. ministerelnök ur is előrebocsátólag mondotta ezeket. De fejtegetéseim további folyamán viszszatérek még erre, mert az általam kifejtendő eszmék megvilágítása tekintetében erre még hivatkoznom kell. De azt mondja tovább a t. ministerelnök ur (olvassa) : »A kormány, illetve az igazságügyminister ebből kifolyólag azt az utasítást adta az ügyészeknek, hogy ezeket az ügyeket ilyen értelemben tárgyalják és mindazokat az ügyeket, ahol ilyen büntetendő cselekmény kritériuma fennforog, a katonai büntető bírósághoz utalják át. Természetes, azt nem tudhatjuk, hogy a kormánynak ez a felfogása az illetékes bírói tényezők felfogásával egyezik-e ? Nincs kizárva, hogy a katonai büntető törvénykönyv általam emiitett szakaszának szövegét az illetékes bíróság másként fogja értelmezni. Nincs 'kizárva, hogy az illetékes birói tényezők a polgári bíróság elé fogják ezeket a tényeket utalni. S akkor szemben állunk azzal a kétségtelen ténynyel, hogy a magyar büntető törvénykönyv, amelynek rendelkezései ebben a, tekintetben irányadók, különösen ezekre a cselekményekre nézve a jogérzetet teljességgel ki nem elégítő büntetéseket tartalmaz. Ebben a tekintetben tehát annyira, amennyire lehet, segítenünk kell a bajon. Segítenünk törvényhozási intézkedésekkel, segítenünk azzal a törvényjavaslattal, amelyet a kormány benyújtott és amely ugy ezekre nézve, tehát azon legsúlyosabb esetekre, amelyek esetleg katonai büntető bíróság elé tartoznak, mint a többi enyhébb esetre, ahol a csapatok biztonsága nincs közvetlenül érintve, ahol tehát kétségtelenül a polgári bíróság illetékes, megfelelően szigorú megtorló intézkedéseket -tartalmaz.* Azt mondja továbbá a ministci\ Inök ur (olvassa) : >>És, tisztelt ház, nem minden habozás nélkül, nem minden tépelődés nélkül, de a kormány arra határozta el magát, hogy az igazságügyi bizottságnál kezdeményezi a büntető rendelkezéseknek visszaható erővel való felruházását.« »Tisztelt képviselőház ! Ne méltóztassanak könnyű szerrel helyeselni. Méltóztassék elhinni, ez nagyon nehéz kérdés és nagyon nehéz lelkiismereti probléma minden komolyan gondolkozó emberre nézve. Ha emlékezetem nem csal, a magyar Corpus Juris nem mutat fel olyan törvényt, amelyben a büntethetőségre és a büntetés mérvére vonatkozó anyagi rendelkezések visszaható erővel birnak.« »lgen komoly kérdés volt ez, mert ha van aggályos preczedens, ez a visszaható erővel való fel-