Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-580

SüW. országos ütés 191S május 10-én, hétfőn. 45 az elhatározásra indítottak, hegy a javadat eredeti álláspontját feladjam. Egyik vidéki városban történt, (Halljuk! Halljuk!) hogy a vállalkozó utasítást adott arra, hogy a bakancs talpát egy milliméter vastagságú bőrből, egyébként azonban csepüvel, forgácscsal és papírral kitömve csinálják, a sarka megint papírból készüljön. Ezzel a vállalkozóval szembeszállott egy tisztességes munkás és azt kérdezte tőle, van-e az urnak lelke, hogy a szegénj katonáknak télviz idején ilyen bakancsot ad, hisz ebből az áll elő, hogy két-három nap múlva ott kint a Kárpátok sziklás lejtőjén, hóban, jégben majd czipő nélkül menetelnek ? Es erre azt mondta ez a vállalkozó : (Halljuk!) »Ugyan kérem, hallgasson, ilyen árért nem adhatom oda a lelkemet és nem az a fő, hogy milyen a bakancs, de az a fő, hogy sok pénzt keressek«. (Mozgás.) Tudom, hogy ki vagyok téve annak a szemrehányásnak, hogy régi tételeket, amelyek a törvénykönyvekben egy évszázadnál hosszabb idő óta meggyökeresedtek, egy alkalmi törvénynyel megdöntünk, hogy talán veszedelmes preczedenst teremtek, de előttem az lebeg, hogy ilyen esetben eléressenek mindazok a büntetési czélok, amelyek különböző elméletek szerint egyformán jogossá teszik a szigorúbb megtorlást. Eléressék a súlyos bűntetteknek az igazságos, megfelelő megtorlása, a sértett jogrendnek, a veszélyeztetett államnak, azon szegény, esetleg tönkre tett, vagy legalább is testi épségükben veszélyeztetett embereknek megnyugtatása, a hozzátartozóik bizalma a törvényhozás és az igazságszolgáltatás iránt, hogy ez megadassék és végül, hogy visszatartóztattassanak ugy ezek az emberek, mint mindenki más, hogy hasonló aljas természetű bűntettre épen ilyen időszakban ne vetemedjenek. (Élénk helyeslés.) T. ház ! a kormánynak, amint a t. ministerelnök ur az interpelláczióra adott válaszában kijelentette, ezen szállítási visszaélések tekintetében semmi titkolni valója nincs és készséggel rendelkezésére bocsátom az esetleg érdeklődő képviselő uraknak, hogyha a vita megrövidítését ezáltal elérhetem, mindazokat az adatokat, amelyek az igazságügyministerium irattárában, a bíróságoknál vagy az ügyészségeknél rendelkezésre állanak, hogy egyik vagy másik ügynek ilyen vagy olyan elintézése iránt, vagy a kellő gyors és kellő erélyes intézkedések iránt közvetlen meggyőződést is szerezhessenek. Azt hiszem azonban, hibás eljárás volna, ha itt a vita folyamán is egyes eseteket túlságos részletességgel tárgyalnánk (Ügy van !) és ha ezáltal azon véreinknek, akik külföldön vannak, fájdalmat okozva, lehetséges lenne, hogy ugy tüntessék fel ezeket az eseteket a külföldi ellenséges sajtóban, mintha ez nagyon elterjedt visszaélés volna, holott nincs másról szó, mint egykétszáz megtévelyedett kufár és néhány megtévelyedett közhivatalnok aljas bűncselekményéről. (Ugy van!) Mindezen szigorú intézkedéseknek visszaható ereje arra való, hogy ezek az emberek, akik aljas nyereségvágyból vállalkoztak ilyen üzletekre, a maguk teljes kártérítési felelősségükkel a legérzékenyebb oldalán, a nyereségvágyuk terén is megfelelően érezzék a megtorlást. T. ház ! A magyar nemzetnek szüksége van arra,, hogy ez a törvényjavaslat mielőbb törvenynyé váljék és azért tisztelettel kérem, méltóztassék azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök : Ki a következő szónok ? Hoványi Géza jegyző: Sághy Gvula! Sághy Gyula: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azon érvek súlyát, amelyeket az előttem szólt t. igazságügyminister ur és az előadó ur is e javaslat mellett felhoztak, elismerem, azok mérlegelése elől nem is zárkózom el, habár egyes részletekben talán eltérő felfogásnak is hódolok, amit majd beszédem folyamán bátor leszek előadni és kifejteni. Kétségtelen, hogy azok a gonosztevők, akik üy felháborító módon hadseregünk nagyobb tömegeinek egészségét, életét és ezzel a hadviselés czéljait is veszélyeztették, a legszigorúbb megtorlásban kell, hogy részesüljenek. (Igaz! Ugy van !) E czélt magam részéről teljesen elfogadom és minden oly czélravezető eszközhöz és módhoz, amelyet jogilag megindokolni tudok, a magam részéről készséggel hozzájárulok. Eleve kijelentem, hogy a párt, amelyhez tartozni szerencsém van, mikép magam részéről is, e javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, épen azon indokoknál fogva is, amelyeket most előre bocsátottam, de melyeket nem akarok most bővebben fejtegetni. (Élénk helyeslés a balés a, szélsőbaloldalon.) A részletekben lesznek talán a pártnak is, de nekem egyénileg is eltérő felfogásaim is, amelyekre majd át fogok térni, csak előbb még azon adatokhoz, amiket az igazságügyminister szives volt itt előttünk felhozni, a magam részéről is — bár szintén nem akarok — túlságosan részletekbe bocsátkozni, egy esetet felhozni kívánok azért, hogy mennél jobban tűnjék elő e házban az az erkölcsi felháborodás, amelyet ezeket a gazságokat elkövetőkkel szemben mindnyájunknak,éreznünk kell. Neveket én sem említek, csak annyit, hogy az egyik budapesti hadikórházban történt az eset. Az egyik vállalkozó, aki húsz fővárosi és több mint húsz vidéki kórház szállitója volt, öszszesen tehát több mint negyven kórház szállitója, a beteg és sebesült katonáknak nem szolgáltatta az élelmet teljes mennyiségében, hanem sokkal kevesebb adagot adott, mint kellett volna. Amikor az inspekezió alkalmával az egyik kórházi orvos erre rájött és követelte a pótlást, a váüalkozó anynyira — nem tudok más kifejezést használni — henczegett, hogy azt mondta : »én velem nem tudnak az urak semmitsem elérni, mert nekem vannak ilyen meg olyan pártfogóim, akik engem nem fognak elejteni«. Az orvos megnézte a konyhát is és ta^lt elrejtve jó ételeket, sülteket; amikor ebből akarta ki-