Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

595. országos ülés 1915 deczember ll-én, szombaton. 465 Volt készítve, csak a kellő pillanatra vártak, hogy a mappán ezt a birodalmat a föld színéről eltörölhessék és hogy mi is ugyanolyan sorsban részesüljünk, mint most Szerbia, hogy eltöröljék a föld színéről ezt a monarchiát. Az összes számitások, amelyekre e tervek felépültek, ellenségeink fájdalmára halomra dőltek. Halomra dőltek azoknak az összeköttetéseknek szempontjából, amelyeket igyekeztek megtalálni, halomra dőltek abból a szempontból, hogy az osztrák-magyar hadseregnek kötelékéből is igyekeztek maguknak kisajátítani erőket. Számításuk halomra dőlt, de aki látta ezeket a jelenségeket, amiket nekem alkalmam volt látni, azt állithatja teljes meggyőződéssel, hogy diplomácziával a világtörténelmi problémákat elintézni nem lehet, hogy ez a háború, amely kitört, elkerülhetetlen volt és szerencse és dicsőség, hogy nekünk jutott a feladat, hogy diktálhatunk és irányithatjuk a háború folyamatát. Ha említettem a múltra vonatkozólag ezt a szempontot és ha általában visszatekintek a múltra a magyar parlamentben, akkor fel kell vetnem azt a kérdést, hogy itt a magyar parlamentben a véderőtörvény óta, 1889, tehát körülbesül 25 óv óta folyt egy küzdelem a hadsereg szempontjából; hogy itt óriási áramlatok és ellenáramlatok ütköztek meg egymással; hogy itt évtizedeken át ez a kérdés volt szőnyegen örökösen, — kérdem, vájjon megismétlődhetik-e itt egy küzdelem, vájjon felidézhető-e újra egy ellentét a katonaság és a polgári Magyarország közt, vájjon ez a háború nem mutatta-e meg, hogy a katonaság és a polgárság kiegészítő részei egymásnak, hogy egyik a másik nélkül nem lehet el, egyik a másikra van utalva? Vájjon ez a magyar nép nem jelenti-e a magyar katonaságot és vájjon a magyar katonaság nem a magyar népből áll-e? Ez a konfliktus t. képviselőház mesterségesen szittatott; szerintem ez világos, ha retrospektive nézzük az eseményeket. Tegnap találkoztam egy főhadnagygyal, aki a Kossuth-nóta éneklése miatt annak idején lefokoztatott, mint őrmester ment vissza és ma már ismét főhadnagy. Elképzelhető-e, hogy a Kossuth-nóta eléneklése miatt fognak a hadseregben degradálni tiszteket, hogy egyáltalán a magyar érzés, a magyar jellem lehet-e olyan, amely alkalmas arra, hogy idegen szemmel nézzék ? Azt hiszem, ez a háború sok minden tanulságot rejt magában. Nem tudom elképzelni, hogy ujabb évtizedek folyhassanak le a magyar hadsereg vagy a közös hadsereg elleni küzdelemben. Azt hiszem, hogy most nincs a magyar képviselőháznak oly tagja, aki be ne látná, hogy a honvédségnek teljes mértékben való felszerelése egyik sürgős kívánság. Hogy szükséges, hogy a honvédségnek legyenek műszaki csapatai, legyen trénje, hogy teljesen ugy szereltessék fel, mint a közös hadsereg. Ha volt valaha a békében egy lekicsinylés a honvédséggel szemben, annak másodrangú katonaságul való minősítése, KÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. XXVII. KÖTET. a mostani háború után lehetetlen a honvódség- ről másként beszélni, mint a magyar természetnek, a magyar vérnek és a magyar dicsőségnek megtestesitéséről. (Ugy van!) Azt hiszem, hogy végre Magyarországon is el fog következni a reális politikának korszaka. Minden oldalról történtek hibák. Senki sem vindikálhatja magának a csalhatatlanságot. De viszont azoktól, akik az állapotokat egyik szempontból igyekeztek odaterelni, hogy Magyarországnak szerepe kidomborodjék, azoktól lehetetlen a jóhiszeműséget megtagadni küzdelmükben. Nem igazolták-e az események, hogy minden magyar ember, aki a magyar nemzetnek a hadseregben való elismeréseért küzdött, becsületesen és jóhiszeműen küzdött ? Viszont nem tagadható, hogy azok, akik el akarták kerülni a konfliktust, szintén jóhiszeműen küzdöttek. Csak annak a meggyőződésemnek és nézetemnek szeretnék kifejezést adni, hogy ez a háború Magyarországon meg fogja szüntetni a katonai kérdést, hogy a magyar közéletből ez a kérdés ki van akolbólítva, hogy mindnyájan bárhol üljünk és legyünk, legnagyobb lelkesedéssel fogunk törekedni, hogy a hadsereg azon a színvonalon maradjon, amelyen a háborúban életképesnek és dicsőnek bizonyult. T. ház! Akármily részére nézek e hadseregnek, mindenütt csak öröm és dicsőség töltheti el keblemet, és azt kell mondanom, hogy ez a hadsereg Magyarországnak oly reklámot csinált a bábomban, fájdalom, sok áldozattal és sok vér árán, amelyet a békében töltött idők, évtizedek, talán évszázadok sem érhettek volna el. A magyar nemzetet, a magyar népet, a magyar katonát megismerték világszerte, és világszerte kalapot emelnek előtte. Világszerte ismerik ós dicsérik a magyar hadsereget, annak mindenféle részét, a fiatal ujonczot ép ugy, mint az öreg népfölkelőket. Ahol magyar katona van, ott nyugodtan mehet a hadvezér munkájára, mert tudja, hogy a magyar katona megbízható, annak becsületességére, bátorságára és kitartására számithat. (Ugy van!) En hiszem, hogy a múltnak ez a konfliktusa el fog vonulni előlünk. Ami pedig a jelen kérdéseit illeti, én sokban nem vagyok informálva arról, ami idehaza történik, mert 14 hónapig kint voltam; de én nem tudom megérteni, hogy akadjon idehaza magyar ember, kinek ne az legyen legfőbb vágya és ambicziója, hogy ebben a háborúban minél több áldozatot hozzon. Hiszen akinek nincs módja katonának lenni, annak van ezer módja idehaza a tevónykedésre. En csak azokat nem értem, akik a háborút üzletnek tekintik, akik felhasználják a mostani konjunktúrákat a maguk előnyére akkor, amikor annyi ember vérzik, szenved és küzd! Nem tudom megérteni, hogy ezek az emberek nyugodtan tudnak aludni, hogy nincsenek kísértéseik, hogy amikor ők megszedik magukat, amikor telitik a zsebeiket, ugyanakkor árvák 59