Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

leczetnber li-én, szombaton. •iGC> 595. országos ülés 1915 ( mennek tönkre, családok pusztulnak el, véreznek és küzdenek, nekik pedig nincs más a fejükben, csak az, hogy minél többet tömhessenek a zsebükbe. (Ugy van! Taps.) Ha erre nevelni kell az embereket, ha ezt maguktól nem tudják megérteni, ha nem olvad fel a lényük abban, hogy kitalálják, mit tehetnek a köz érdekében idehaza, ha már legitim hasznuk van, hogyan adhatnak abból vissza valamit annak a köznek, mely reájuk szorul, akkor azt gondolom, hogy a magyar nemzetet ezekkel nem szabad és nem lehet azonosítani. Mindenütt, minden társadalmi rétegben vannak kivetni való emberek, mindenütt vannak haszonlesők; de a magyar nemzet egészére nem lehet ráfogni, hogy ily módon akar viszszaélni a háború előnyeivel és nem lehet azonosítani az egész társadalmat azokkal a kevesekkel, — vagy talán sokan is vannak, — akik ily módon a háborúnak csak előnyeit akarják kihasználni. Ezekkel szemben én minden intézkedést helyesnek tartok. Mert ha én, aki abban a helyzetben voltam, hogy a hideg ellen bőven elláthattam magamat, arra gondolok, hogy az a katona, aki az állami felszerelésben nem kapja meg azt a legjobbat, amit adhatnánk neki, amiből más valaki jutalékot vág zsebre, akkor igazán nem tudom megérteni, nem jelenik-e meg az ilyen embernek álmában a lefagyott lábú katona árnyéka. Ugron Zoltán: A Neumann üzlete nyitva van! Bródy Ernő: Nem tudom, nyitva van-e; én most azokról az emberekről beszélek, akik künn ä harcztéren áznak és fáznak, hogy megmagyarázzam azoknak, akik itthon vannak és a jelzett módon akarnak üzletet csinálni, hogy ezzel becstelen dolgot csinálnak. (Ugy van! Ugy van!) Magyarország én szerintem most olyan döntő sulyu szerephez jutott, mely arra teszi őt alkalmassá, hogy a világ nagy problémáiba közvetlenül is beleszóljon. Hiszen olvastuk, épen gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam volt az, aki a Neue Freue Presse-ben czikket irt a középeurópai szövetség kérdéséről. A megalakítandó középeurópai gazdasági és politikai szövetség kérdésének részleteibe most nem lehet belemenni. Itt vannak elintézendő kérdések Magyarország és Ausztria között, a monarchia és Németország között gazdasági, politikai, közjogi és közigazgatási szempontból. Ma korán volna ezekről szólani, de megállapitható, hogy akármiről van ma szó, Magyarország többé nem a hamupipőke szerepét játszsza, hanem szava önálló állami sulylyal bír a világtörténelemben is és Magyarszág csatlakozása ide vagy oda, fontos és döntő jelentőségű. Amikor tehát az események Magyarországot ilyen szerephez juttatták, amikor a magyar parlament itt összeül, tanáeskozhatik nyugodtan, bár a kritika jogával is élvén, a magyar közéletből mégis el kellene tüntetni azokat a kérdéseket, amelyek sok esetben demagógiára is vezethetnek. Ertem ezek között a kérdések között elsősorban a választói jog kérdését. Hiszen a választói jog kérdése összekapcsolódik a mai eseményekkel. A kérdés abban a formában, amelyben az inditványnyal kapcsolatban ide hozatott, hogy t. i. a katonák megkapják a választójogot, természetes következménye és logikai folyománya annak a helyzetnek, amelyet Magyarország a háborúban elfoglal. Nekem az a nézetem, hogy ez a kérdés újult erővel fog feltámadni, hogy az 1913. évi választói törvény nem maradhat meg. Én azt gondolom, nekünk a kérdés elintézésén gyorsan át kellene esnünk és nem kellene megengednünk azt, hogy a választói jog kérdése is olyan nagyra nőjjön, mint pl a katonai kérdés. Nem kellene megengedni, hogy a pártok e körül viaskodjanak és ez legyen a j>rogramm s alkalmat adjon igen sok embernek a politikai érvényesülésre, viszont lehetetlenné tegye azt, bogy a képviselőház a maga hivatásának éljen: a szakszerű bírálat és a szakképzettség érvényesítésének. Ha most egy hosszú választójogi harcz előtt állunk, ez megint hosszú időre le fogja foglalni a magyar közéletet; holott én azt hiszem, a magyar parlamentnek ugy kellene megalkotva lennie, hogy soha semmiféle aggály fel ne merülhessen abban a tekintetben, hogy ez a képviselőház valóban a magyar népnek, a magyar nemzetnek igazi képviselete, hogy ebben az irányban senki kifogást ne tehessen. Hogy a választói kérdés és a katonai kérdés egymástól nem idegen, mutatja az 1913. évi választói törvény, melynek 5. §-a kimondja, hogy aki a katonaságnál altiszti rangfokozatot ért el, annak választói joga van. Szóval, ez a törvény már békeidőben a katonai állapotnak egy fokát a választói jogosultságra való minősitésnek ismerte el. Az 1913. évi választói törvény 5. §-ában van egy csomó korollárium és a végén minősítő körülmény az, hogy akinek hat osztálya van s aki a csendörségnél vagy katonaságnál kiszolgált altiszt, az választó. Tehát maga a választői törvény a katonai minőséget, mint a választói jogosultság egyik alapját fogadja el. Andrássy Gyula gróf ur javaslatában annak idején a katonai szolgálat szintén szerepelt mint jogczim. Tehát a választói joggal kapcsolatban már a békében is látunk arra preczedenseket, hogy a választói jogczim egyik alapja épen a katonai szolgálat volt. Ha a békében lehetett ez jogczim, ha a békében alapítottak erre jogokat, — nem olyan mértékben, mint mi kívántuk akkor — mennyivel inkább lehet azt u háborúban tenni, ahol természetesnek tetszik, hogy mindazoknak a katonáknak, akik életüket és vérüket odavitték a harczmezőre és résztvettek a háborúban, akik kötelességüket ott elvégezték, meg lehet és