Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

456 595. országos ülés 1915 deczember 11-én, szombaton. nem áll módomban a kérdést részletesebben fejtegetni. Ki kell még térnem a közélelmezés kérdésére. A t. ministerium meg van elégedve a maga rendeleteivel és arra hivatkozik, hogy ez a kérdés meg is lett volna oldható, ha nem jön közbe hol ez, hol az, hol amaz. Mint egyik község közélelmezési bizottságának elnöke, foglalkoztam ezekkel a dolgokkal. (Sálijuk! Halljuk!) Mikor a háború kiütött, a község első .teendője volt, hogy ösztönszerűleg védekezni kivántak az árak rohanásszerü emelkedése és a közönség kiuzsorázása ellen. Megalakultak az u. n. közélelmezési bizottságok, hogy az árakat megállapítsák. Ennek megvolt a maga törvényes alapja is, mert kihágási eljárás alá volt már akkor is vonható mindenki, aki élelmiszer-uzsorát folytatott. Ezt a rendeletet végre is lehetett volna hajtani, ha megfelelő szigorú utasítást kaptak volna a közigazgatási hatóságok, hogy ennek megfelelően járjanak el. Mert hiszen min alapult az ily közélelmezési bizottságok működése ? Nem máson, mint azon, hogy ők az árakat megállapították annak megfelelően, hogy mi volt a beszerzési ár, esetleg a termelő a konjunktúráknak megfelelően hogyan adhatja el, mily haszonra számithat és mondhatom, ez az eljárás igen szép eredménynyel járt, mert a termelők és a kereskedők tartottak attól, hogy kihágási eljárás alá lesznek vonhatók, tartották magukat az árakhoz, amelyek az ő bevonásukkal lettek megállapítva, meg lett határozva fillérekig, hogy mennyit szabad nyerni pl. a liszten, húson stb., ezek mind szakszerű munkát igényeltek, amiknél mindenféle kérdéssel kellett foglalkozni és nagyon sokféle szempontra kellett tekinteni, de meg kell állapítanom, hogy nagyjában a közélelmezési bizottságok e munkája sikerült. És mi történt ? Akkor, mikor már működtek a bizottságok, amikor a forgalom a bizottságok eljárásához simult, a belügyminister nr egy nyilatkozatot tett, amelyben a bizottságok eljárását egyenesen dezavuálta, kijelentette, hogy ilyen ármegállapitó jogköre a bizottságoknak nincs és ennek az lett az eredménye, hogy a bizottságok abbahagyták a működést. A következmények megmutatták, hogy mihelyt nem volt meg a fék, akkor már a haszon keresésében sok termelő, kereskedő, közvetítő egymással versenyzett, ngy hogy oly eredmények állottak elő, amelyek semmiesetre sem állottak volna elő akkor, ha e bizottságok működését a belügyminister ur pártolja és támogatja. Azután jöttek a makszimális ármegállapítások, de nagy részben későn és hibásan, sőt ma sem tökéletesek. Feljogosították a hatóságokat bizonyos élelmiszerek árának megállapítására. Hiányzott azonban egy olyan dolog, amelyre az árak megállapítása szempontjából súlyt kellett volna fektetni. Hiszen a t. kormánynak sok statisztikai adat, számos kereskedelmi szakférfiú áll rendelkezésére, amint azt gróf Serényi Béla t. képviselőtársunk ki is fejtette. Például bizonyos vásárokon tele van a vásár ily szakemberekkel. Ha ezeket megfelelően alkalmazták volna, hogy megállapítsák, hogy az egyes helyeken mi a szükség, mi a felesleg, mit lehet a környéken bizonyos nagyvárosok élelmezésére, mint felesleget fordítani és mit nem, mondom, ha mind ezeket a kérdéseket, ezeket a szempontokat figyelembe vették volna, egészen más eredményre jutottak volna. De ma sem tudjuk, hogy pl. ennek vagy annak a városnak a közélelmezése biztosítására mily körzetet kell lekötni, nem tudjuk, hogy mennyi tejet, húst stb. elsőrendű életszükségleti czikket fogyaszt. Abban látom a hibát, hogy nem tervszerűen, nem rendszeresen kezelték e kérdéseket, nem hatoltak a dolog mélyére, nem végeztek oly számításokat, amiknek a konzekvenciáit azután vaskézzel és szigorral kellett volna keresztülvinni, hogy a közélelmezést igy biztosítsák mindenütt. Láttam hatósági ármegállapításokat, amelyek kellő körültekintés hiján épen az ellenkező eredményt érték el, mint kellett volna. Egyes vidékeken pl. a tojás valóságos bújósdit játszik. Jön egy makszimálás, megállapítják a tojás árát, nincs tojás sehol. Azután feloldják, akkor a tojás megkerül, azután megint nincs tojás. így játszik egymással a hatóság és a közönség. Ilyen tények nem alkalmasak a hatóság tekintélyének növelésére. Már az eszmék kicserélésével is tiztázódnia kell az ilyen kérdésnek. Kell hogy a kormány az eszmecseréből nyerje meg azokat a konczepcziókat, amelyeket 17 hónap alatt nem tudott megtalálni. Nemcsak a maga álláspontjára, nemcsak pártom álláspontjára hivatkozhatom, amikor azt a kérdést tárgyaljuk, hogy voltaképen mit csinált a kormány és helyesek voltak-e az intézkedések. Épen a Magyar Pénzügyi Szemlére hivatkozom, amelyben a t. pénzügyi kormánynak ténykedését tárgyalja egyik pártjabeli képviselőtársunk. És mily eredményre jut? Itt van pl. a hadikölcsönpénztár felállítása. A hadikölcsönpénztár tekintetében azt mondja, hogy nem érhette el a czélt, mert hiszen a hadikölcsönpénztár későn állíttatott fel. Nem volt megfelelő. Voltaképen csak a ezukorra kellett volna kiterjednie, de erre vonatkozólag is a szabályzatot későn készítették. Denikve a hadikölcsönpénztár nem ér semmit. Most következik a hadihitel . . . Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék befejezni. (Csermák Ernő leül. — Helyeslés a jobboldalon). Elnök: Szólásra következik? B. Manndorf Géza: Gyönyörű állapot. Elnök: Kérem, ne méltóztassék az elnöki figyelmeztetésre megjegyzést tenni. Rakovszky István: Csak az állapotra, nem az elnökre. Az elnök nem állapot.