Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

595. országos ülés 1915 deczember 11-én, szombaton. 445 arra, hegy kormányzati intézkedésekkel- ebben äz irányban is javító munkát végezhessünk, egyetlen szóval sem érinteném a kérdést, de hiszem, hogy kellő beavatkozással és erélyes eljárással igenis el lehet hárítani vagy legalább is enyhíteni ezen a téren is azokat a nagy hátrányokat, amelyeket ma tapasztalhatunk. Hiszen, ha azt lehetne mondani, hogy az ellenséges államok bizonyos retorzióval élnek ellenünk és ennek következtében saját valutájuk emelkedésében és a mi pénzünk elértéktelenedésében védelmi és egyúttal boszuálló eszközt keresnek ellenünk, ezt még valamiképen elfogadnám. De mi oka volna a velünk szövetségben álló Németországnak velünk szemben a bizalmatlanságra és mi oka volna neki arra, hogy értékünk lebecsülésének azt a mértéket tanúsítsa ő is, amelyet valutánk megromlásánál még vele szemben is tapasztalhatunk? Ez már nem ellenséges szempont, ez sajnos belső okokra visszavezethető szempont, mert hiszen egy irántunk lojalitással és leghűségesebb érzelemmel viseltető szövetségestársunk is érvényesiti ezt velünk szemben. A háború előtt száz márkának száztizenhét korona volt az egyenértéke, ma száz márkának árfolyama száznegyvenhárom koronánál is feljebb emelkedik. Ismétlem, ha itt segitöeszközök nem állanának rendelkezésre, talán legczélszerübb volna a dologról hallgatni,- mint a háború elháríthatatlan, káros következményeiről. Azonban nem így áll a dolog és ha a kormányzat ezen a téren kellő gondossággal és kellő körültekintéssel járt volna el, nagyon sok bajt elhárított volna. Akkor a pénz vásárló ereje nem romlott volna meg annyira, mint azt most tapasztalhatjuk, amely már az egész társadalomnak és az egész magyar nemzetnek veszélyét jelenti. A pénznek, az árfolyamoknak megjavítására ugyebár ismert eszköz az, amit a mai napon olvashattunk az olasz pénzügyminister beszédében is, hogy t. í. Olaszország pénze árfolyamának megjavítása érdekében kénytelen volt külföldi államokból < segitő eszközöket, aranyat és más aranyértékü idegen hitelleveleket ós hitelértékeket beszerezni. Tehát igenis megvan a módja a valuta megjavításának. Most tudvalevőleg az aranyfedezet túlzott leszállása az oka a pénz elértéktelenedésének és a valuta bajainak. Igaz, a hitelforrások előttünk — a szövetséges államoktól eltekintve — a külföldön el vannak zárva. Mi ezen a téren szövetségeseinken kívül semmiféle segédeszközre nem találunk. De hiszen itt van a segédeszköz a közelben. Még a velünk szemben álló államoknál is azt látjuk, hogyha valamelyik állam pénzügyi _ erejének megsegítése vált szükségessé, ebben az irányban is megtalálta a kellő támogatást és összeműködést a vele szövetségben álló államok kormányával. Ez a gondolat vezetett bennünket is, mikor hűséges szövetséges társunknak, Németországnak segédkezet nyújtottunk olyanképen, hogy mikor előtte a termények behozatala el volt zárva, \ Magyarország terményfeleslegét odaadta neki. Ezáltal inkább saját magunknál idéztünk elő nagyobb drágaságot, mert ha nem adjuk oda. ezt a segítséget, ha a terményfelesleget nem engedjük át, azáltal bizonyára terménybőséget és könnyebb megélhetést biztosítottunk volna magunk számára, sőt bizonyos mértékig pénzünk elértéktelenedésének is gátat vetettünk volna. Ha tehát mi segítettünk szövetséges társunkon egy életbevágó kérdésben, bizonyára az sem hallgatta volna meg néma ajakkal a mi panaszainkat. Ehhez -azonban az lett volna szükséges, bogy a kormány ez irányban megtegye a kellő lépéseket, ezt azonban tenni elmulasztotta és szövetséges társunkat a megfelelő módon a közreműködésre fel nem kérte. Példaképen felemlítem azt is, amit a gazdatársadalom igen jól tud és amit a földmivelésügyi minister ur is beismert a napokban, hogy Magyarországon a szőlőkulturänak rendkívül káros eseményei állottak elő. Ennek oka pedig az volt, hogy Magyarország kellő védekezési eszközzel nem rendelkezett, mert hiányoztak erre a megfelelő róztartalmu anyagok. Igaz, hogy nekünk magunknak ilyen anyagunk nem volt, de ha a t. minister ur szétnézett volna, láthatta volna, hogy Ausztriában és Németországban a szőlőkultúra semmi károsodást nem szenvedett; ha drágább módon is, a német ipar mégis előteremtette azokat az eszközöket, amelyekkel a kellő védekezést elláthatták. Ha tehát mi oda bocsátottuk terményeinket szövetséges társunk céljaira, bizonyára az is megfelelőképen segített volna bennünket e téren az ő iparával, ha a t. kormánynak előterjesztése kellő időben és megfelelő módon jut hozzá. Ez azonban, sajnos, nem történt meg. Ugyanúgy vagyunk a valuta megromlásának kérdésével is. Azt hiszem, hogy ha a nagy tőkegazdag Németországnak feltárjuk bajainkat, a pénznek ez a megromlása sem állott volna elő, mert ezt 400—500 millió külföldi hitelértéknek a mi czéljainkra való átengedése megakadályozta volna. Amint Olaszország megtalálta Angliában a segitő kezet, amely valutája megromlásának útját állta — amint erről az olasz, pénzügyminister a parlamentben nyilvánosan beszámolt — ugy mi is örömmel vettük volna, hogyha a mi pénzügyministerünk is beszámolhatott volna arról, hogy nálunk erösebb és tőkében gazdagabb szövetségestársunk valutánk megrontása tekintetében megóvott bennünket a nagyon érzékeny és nagy károsodástól. Szövetségestársunk azt bizonyára megtette volna, mert hiszen ahol neki volt reá szüksége — mint terményeink átengedésénél — mint érintettem, mi is készséggel álltunk az ő rendelkezésére. A harmadik téma, amelyre át kell térnem az, hogy rendkívüli mértékben meglepett ben. nünket az igen t. ministerelnök urnak fellépése