Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

444 595. országos ülés 1915 ü lakosság ellátását a háború alatt hogyan lehet leghelyesebben biztosítani. Nemcsak a hadrakelt nemzet ellátása bir fontossággal, de a front mögött levő nemzet is ép ugy kell hogy a gondozásnak tárgya legyen. Mert ez tulajdonképen az a nagy rezervoár, amelyből merítjük a küzdelem erőit s ha itt az elsorvadás és elpusztulás tünetei merülnek fel, félő, hogy ennek kihatása lesz magának a küzdelemnek sorsára is. (Ugy van! bálfelM.) Ezek a nehézségek az öszszes küzdő nemzetek között mindenütt felmerülnek, de a mi területünkön és a velünk szövetséges államok területén még azáltal vannak súlyosbítva, hogy nálunk nemcsak a termelés eszközeit kevesbítette meg emberi erőben és mechanikai erőkben a háború, hanem elz arattak egyúttal előlünk azok a forgalmi utak is, amelyek a múltban a nemzetek ellátásának eszközeit kiegészithetővé tették. Mégis, mindnyájunkban megvan az a hit és tudat, hogy ezen a téren sem Magyarországot, sem szövetségestársait semmiféle vereség és veszteség nem érheti, mert a rendelkezésre álló termények mennyisége teljesen elégséges lesz arra, hogy ezt a harezot a legvégső győzelemig végig vihessük. (Ugy van! balfelöl.) Azonban nagyon helyesen ismerték fel a német birodalmi gyűlésen a kérdésnek azt a fontos oldalát, hogy nem a termények mennyi; ségében, illetőleg hiányában lesz és van a baj. hanem a termények eloszlásának kedvezőtlen ségében. (Ugy van! balfelöl.) Ez a kormányok legnehezebb gondja, mert hogy ha egy helyen felgyülemlenek á legelemibb életfenntartásra szükséges eszközök, más helyen pedig a legminimálisabb ellátás sem kajmató, ez egyenlő azzal, mintha a termények hiányoznának, mintha azokat a veszélyeket, amelyek ebből előállhatnának a nemzetre, szántszándékkal idéznök fel. Nálunk, sajnos, ebben a tekintetben jogosan hangzanak fel azok a panaszok, amelyek itt minden oldalról kifejezésre jutottak, mert nemcsak az intelligens osztályoknak számos rétege, amelyeknél a kereseti viszonyok megzavartattak és ahol tőkebőség nem áll rendelkezésre — hanem azok is, akik kézimunkájukból, talán napi keresményükből kell hogy önmagukat és családjukat fentartsák, a megélhetés körül a legnagyobb krízisnek, a legnagyobb szenvedéseknek és a legnagyobb nélkülözéseknek vannak kitéve és ezzel szemben tovább is indoiencziát tanúsítani, teljesen vétkes könnyelműség lenne. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mi az, amit orvosszerül, ha nem itt is, de a társadalomban gyakran hallunk. Elsősorban megtámadják a közvetítő kereskedelmet, amely pedig, ha legális eszközökkel dolgozik, sem a háborúban, sem máskor sohasem fog a javak megoszlásában kárt okozni. Ez teljesen szükséges ma is és senki sem tehet kifogást az ellen, ha a legitim kereskedelem a javak szétosztására ma is gyakorolja azt a jótékony hatást, amelyet a iczember 11-én, szombaton. háború előtt arra gyakorolt. Ép oly méltatlan megtámadni a termelést is azért, hogy az árak imminens mértékben emelkedtek, amikor tudjuk, hogy a kínálatnak nagymérvű kevesbedése és az előállítási költségek óriási nagysága, amely a termelést ma terheli, az áraknak emelkedését bizonyos mértékig teljesen jogosulttá ós érthetővé teszi. Ellenben semmi sem indokolja — és ennek ebben a házban-niinden alkalommal kifejezést is kell adni, — hogy egy betolakodó közvetítő elem, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) amely nem legitim munkát kivan itt végezni, hanem a háború alkalmát fel kívánja használni arra, hogy jogtalan hasznot szerezzen, a nemzeti ellátás nagy jDroblémájában zavarokat idézzen elő. Itt, sajnos, nem érezzük egy erős kéz működését, amely, ha máskép nem megy, az országból való kitolonczolásig kellene hogy elmenjen a czél elérése érdekében. (Igaz! Ugy van! bálfelöl.) Talán álhumanizmusból, vagy más okokból bizonyos elnézésnek vagyunk itt tanúi, aminek folytán lelkünk keserűséggel telik meg afölött, hogy mig saját gyermekeink vérükkel áldoznak a hazáért, ide hozzánk talán nem is magyar illetőséggel biró egyének betolakodnak (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és itt a drágaság előidézésében súlyos és rendkívül válságos helyzetet idéznek elő. (Igaz ! Ugy van! a baloldalon.) Nagy kár, ha ezt a kérdést talán mint az osztálygyülölködés megnyilvánulását állítják oda, azt mondván, hogy a városi közönség ellen a termelő, a föklmivelő nép követ el vétket, vagy megfordítva, talán a legitim kereskedelem az, amely ebben az irányban jogtalan hasznot biztosit a maga számára Ez egyik sem áll. Nem szabad ezen a téren a bajok forrását keresni. De nem elégséges egyedül addig a határig sem elmenni, amelyet gróf Apponyi Albert jelölt meg nagy humánus érzéssel, hogy biztosítani kell többek között azt, hogy legyen tej minden kis gyermek és minden beteg számára. Biztosítani kell azt, hogy pénzhiány vagy a drágaság ne legyen ok sem intelligens családnál, sem másnál arra, hogy az elemi megélhetés eszközei számára hozzáférhetők ne legyenek. Es ha a kormány helyes intézkedéseket tesz, amint tett is sokat, és ha azoknak nincs meg a kívánatos hatásuk, akkor éber szemmel meg kell keresni az igazi eszközöket és tovább kell kutatni és fáradozni, inert nem lehet a hadviselés czéljainak nagyobb koczkázata, mint, ha nem teszszük meg ezen a téren mindazt, amit emberileg a hiányoknak és bajoknak megszüntetésére meg kell tenni. (Ugy van! balfelöl.) Ennél a kérdésnél kissé távolabbállónak látszik, de szintén szóba kell hozni, mint a drágaság előidézésének egyik forrását, a mi pénzünk elértéktelenedésének kérdését. Azt lehetne mondani, hogy ez általános panasz, hogy ez az összes hadviselő államoknál bekövetkezett; azonban a helyzet nem igy áll. Ha nem volna mód