Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

595. országos illés 1915 d> gyedik része pedig vetési munkálatokra szabadságoltassák. Nem vitatom, nem is tételezem fel, t. ház, hogy ezt talán a t. honvédelmi minister ur jó szándékán múlott volna, mert ő akárhányszor tanújelét adta, hogy öt a jó szándék és a haza gazdasági viszonyai iránti érzék vezeti. De azt mégis kíváncsi volnék megtudni, mi volt az oka és akadálya annak, hogy ez az ígéret végre nem hajtatott ? Egy hang (balfelöl): Adtak szabadságot! Novák János: Igenis adtak, de kik kaptak szabadságot? Épen azt vitatom, hogy nem a népfelkelési szolgálatra bevonult önálló mezőgazdák, hanem azok kapták, akik most vonultak be és akiknek odahaza a munkára felhasználható családtagjuk van, azonkívül nem mezőgazdasági, hanem ipari munkások, akiket nem használhatnak mezőgazdasági munkákra és az a körülmény, hogy a mezőgazdasági munkák terén ma is olyan sok a hátrány, csakis ei're vezethető vissza. Annak a mezőgazdasági cselédnek a fia — hiszen hozzám is hazajött kettő — azon a 14 napon át nem tett egyebet, mint hogy eljárt pusztáról pusztára látogatni a rokonokat és ezzel töltötte el a szabadságát. Azt hiszem senki sem vonhatja kétségbe, hogy az a 10 és 60 holdas mezőgazda, akinek otthon családja, felesége, apró gyermekei vannak, azt a 14 napi szabadságot komoly munkára nem használhatta fel. Ha megfelelő szabadságot kapott volna, kettős szorgalommal dolgozott volna, amivel nemcsak a saját, hanem a haza érdekét is szolgálta volna. Erre a hadviselés szempontjából is, különös súlyt kell fektetni, mert a hadviselés érdekei nagyon is összefüggnek a termelés érdekeivel, mert ha nincs kenyerünk és sok egyéb czikkünk, amely a hadviseléshez szükséges, akkor nem lehetségesek sikeres hadi események sem. Ugyanez áll az u. n. hadi munkásokra nézve is, akiket, azt hiszem, tudja a t. ház, 1915 január havában a községek kijelöltek. Ezeket elvitték a hadszintérre, mint munkásokat, állítólag két hónapra, amely idő elteltével, mint mondták, ki fogják őket cserélni. Ha jól emlékszem egy interpelláczióra a t. honvédelmi minister ur meg is igérte, hogy amennyiben lehetséges, ezeket az embereket szabadságoltatja és helyüket más egyénekkel pótoltatja. Ez, sajnos, nem történt meg; az 1915 január havában hadimunkásokul elvitt egyének, legtöbbnyire önálló mezőgazdák, — még pedig igen nagy számban — ma is ott vannak és azt azzal indokolják, hogy a hadszintéri körzetben vannak, de nem a harczvonalban ós igy nem szabadságolhatok. Azt hiszem, elsősorban a hazai termelés érdekeinek tartoznánk azzal, hogy azokat az önálló mezőgazdákat szabadságoltassuk, helyükbe pedig azokat küldjük oda, akiknek itthoni foglalkozása kevésbbé fontos, sőt, bocsánatot kérek, ha egy erkölcstelen jelenségre mutatok rá és kereken KÉPVH, NAPLÓ. 1910—1915. XXVII. KÖTET. zember 11-én, szombaton. 441 kijelentem, hogy akárhány községben vannak olyan gazemberek, másként nem nevezhetem őket, akiknek örökösen csendőrökkel van dolguk, akik lovat, disznót lopnak, rablásokat követnek el és ezek odahaza lézengenek, ahelyett, hogy őket küldenék ki a harcvonalba, holott ezek az egyének épen olyan jók volnának munkásoknak a hadszintéren, mint az az önálló mezőgazda, aki otthon tisztességes polgári becsületben teljesítette mindig a haza iránti kötelességét. Ezek azok az okok, amelyekből hazám ós birtokostársaim iránti kötelességem a t. kormányt arra kérni, hogy tegye lehetővé az erre vonatkozólag tett ígéretek beváltását és hogy azok az egyének, akik . már egy év óta nem mint katonák, hanem mint hadimunkások vannak a hadkörzetben, azokkal cseréltessenek föl, akik itthon a társadalomnak kevésbbé használhatnak, ellenben ott ugyanolyan munkát végezhetnek. A gazdasági bajok között igen nagyfontosságú a drágaság c kérdése is. Itt azt látjuk, hogy pl. a hivatalnok és a merkantil osztály — enyhébben nem fejezhetem ki — valósággal rá van uszítva a termelő osztályra. Véletlenül ma is hallottam a kávéházban, újságolvasó emberektől, hogy mindennek az agráriusok az okai, Magyarországnak a kormánya is, vezető elemei is agráriusok, ezek fojtanak meg minket és teszik lehetetlenné a megélhetést. Ez nem egészen áll. Helyesen jegyezte meg gróf Serényi Béla t. képviselőtársunk, hogy Magyarország közéletében épen az a baj, hogy a fogyasztót nem hozzák össze a termelővel, hanem ügynökök közvetítik az érintkezéseket, akik nem tisztességes haszonra dolgoznak és annyira megdrágítják a különböző czikkek árát, hogy nélkülük 60, sőt 100°/o-kal is olcsóbban juthatna a fogyasztó az egyes terményekhez. Hogy ezt csak egy példával illusztráljam, látjuk, hogy a bankok, valamint a tőkeerősebb elemek öszszeszedik a sertésállományt. Mindaddig csak meglehetős ára van annak a sertésnek, míg a kisebb osztály viszi piaczra a termelés vagy az általa teljesített hizlalás eredményét, de mihelyt ez megszűnt, — tessék csak a multat és a jelent figyelemmel kisérni — mihelyt a nagytőke kezébe kerül a sertésállomány, akkor felemelkedik az ára, mert nem tudnak hovafordulni a fogyasztók és a fogyasztók részére előkészítő hentesek. Egyet hozok fel e téren. Ott van egyik hozzám közeli város, Nagykanizsa. Ezelőtt két hónappal 4 korona 40 fillér volt egy kiló sertéshús ára, élő súlyban, 150—160 kilogrammos sertésnél ma három korona. Egy korona 40 fillérrel szállt le két hónap alatt. Miért? Mert a termelő viszi be, aki saját terményét etette föl és a saját állatát javította föl vele. Méltóztassék rá vigyázni, mihelyt a termelés be fog következni: mihelyt készlete elfogy és a nagytőke kezéből kell vásárolni, az árak megint emelkedni fognak. Most pedig az történik, hogy akik nem foglal56