Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

438 595. országos ülés 1915 deczember 11-én, szombaton. legigazabb törekvés, a legernyedet]énebb kötelességtelj esités mellett is minden, a nemzet érdekében kifejtett munka csak halvány árnyéka marad annak a szent örökségnek, mely a Désy Zoltán politikai hagyatékát képezi. (Helyeslés balfelől.) Előttem fekszik és tárgyalás alapját képezi, t. ház, az 1915—16. költségvetési év második felében viselendő közterhek és fedezendő állami kiadásokra vonatkozólag a kormánynak adandó felhatalmazás. En nem hiszem, t. ház, hogy a kormány ezt a pár paragrafust a maga háborús programmja teljességének vallja és épen azért, mert költségvetés hiányában nem látom sehol azt a programmot, melyet a kormány a közelmúlt nagy tanulságai alapján vall és amely tanulságokra épitve akar kormányozni — jó vagy rossz szerencsével — a jövőben, felszólalásom nem is annyira arra vonatkozik, ami a javaslatban benne foglaltatik, hanem inkább arról óhajtok beszélni, ami — ha költségvetésről lenne szó — abban benn kellene hogy legyen. (Az elnöki székel SimotUsits Elemér foglalja el.) Véleményem szerint ilyen terhes időkben egységes bizalom nélkül vajmi nehéz kormányozni. A kormány a háború kitörése után nyomban — nagyon erősnek érezvén magát — nem óhajtotta ennek az egységes bizalomnak előfeltételeit megteremteni, nem óhajtotta a terhes munkát megosztani, a tehetségeket, a dolgozni akarást és tudást az egész vonalon felhasználni. Tehette ezt jól vagy rosszul, de megszerzett ezzel magának egy kétségtelen megállapítást, a teljes és osztatlan felelősség viselését, annak minden súlyával egyetemben. De van a kormány ilyetén állásfoglalásának egy másik, kétségbevonhatatlan konzekvencziája is. Nem támaszkodván egységes bizalomra, köteles munkálkodását, kormányzásának minden tényét és megnyilvánulását, a hadviselés érdekét érintők kivételével, a legteljesebb ellenőrzés, a legnyilvánosabb kritika bonczkésének alávetni. Ezt a kritikát, t. ház, elsősorban a parlamentnek kell gyakorolnia. Azonban a féléves időközökben összeülő parlament, megfosztva a teljes munkakifejtés módjától és eszközeitől, az ellenőrzésnek és az irányitásnak ezt a reáháruló kötelességét nem teljesítheti. így nem robbanhat ki, időről időre — pedig a kormánynak is érdekében lenne — a közvéleményben napról napra fokozódó általános elégedetlenség, (Ugy van/ Ugy van! a baloldalon.) De nem gyakorolhatja, t. ház, a köteles ellenőrzést a sajtó sem, a mely igazán csodálatos és különböző vekszaturáknak van kitéve, teljesen kiszolgáltatva, az a sajtó, amelynek nagy része volt a milliárdos hadikölcsönöknek összetoborzásában, az a sajtó, amely milliós gyűjtésekkel elpusztult falvakat épit fel és megélhetési alapot ad az örök sötétség mártírjainak, a háború bénáinak és rokkantjainak. Fehér lapok és hasábok jelzik a drágaság uzsorásainak, (Ugy van ! a baloldalon.) a háború hiénáinak gazságait ostorozó czikkek helyét, (Ugy van ! a baloldalon.) töröltetnek a kormányzati tények kritikáját tartalmazó sorok azokból a lapokból, amelyek, ne feledjük el, a háború első kilencz terhes gondolatokkal telt hónapjában a nemzeti bátorság, a ki nem oltható bizakodás, a meg nem rendülő kitartás fentartása terén a harczoló katonák után ennek a nemzetnek talán a legnagyobb szolgálatot tették. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Láthatjuk ezekből, t. ház, hogy magyarul verekedni hihet, de magyaru

1 megszó'alni nem. Vállalta is mindenki a nehéz megpróbáltatások alatt a hallgatást, kerültünk minden politikai ellentétet, de biztunk abban, hogy nem semmibevevés, nem lekicsinylés lesz a jutalmunk. Pedig ma már, mélyen t. ház, Isten után a magyar katona bátorsága, vitézsége és önfeláldozása révén, meg kell engednünk magunknak azt az igazán minimális szabadságot, hogy a saját belső ügyeinkkel, a közelmúlt tanulságaival és a jövő teendőivel már most foglalkozzunk annak a magyar hazának boldogulása érdekében, melynek határait most vonják meg a magyar katonák szuronyai hegyével. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Most, amikor milliók küzdenek fegyverre] a harcztéren, százezrek eszik a rabság fekete kenyerét és áldozzák fel életüket a közért, nem lehet eltűrni, hogy itt a polgári társadalom egy része kiuzsorázza a másik részét, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) ezt nem én mondom, hanem mondja a Budapesti Hirlap és ez ellen a másik rész nem nyer sehonnan semmi oltalmat. Mikor szemérmetlen uzsora folyik hónapok óta ebben a hazában, akkor nem szabad, hogy ölhetett kézzel nézzék ezt azok, akiknek a kezében van az egész hatalom és akik hivatva vannak ssgiteni, nehogy kiérdemeljék maguknak Madách azon súlyos szemrehányását, hogy »A nép csak dőre eszköz. Egyes nagyok kezében, akik a Világtörténetet vérével irják«. Nem lennék igazságos, t. ház, ha el nem ismerném, hogy a kormányban meg volt és meg van az őszinte törekvés ennek a rákfenének a kiirtására. Hiszen egész halma van már a kivételes törvényeknek, amelyek, sajnos, hatásosak ott, ahol a becsületes ember cselekvései és gondolatai szabadságát vagy magánjogait kell megnyirbálni, de anná

1 kevesebb sikert mutatnak fel ott, ahol a gazemberek büntetőjogi üldözéséről és epreséről van szó. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Kötetekre megy — hogy ne mázsával mérjem — a kormány rendeleteinek száma, amelyek, elismerem, tiszteletreméltó iparkodással és sok munkával vannak összeszerkesztve, de, sajnos, tömegük ma már akkora, hogy csak kivételes tehetségek tudnak bennük eligazodni és, sajnos, ugy tetszik, mindig megkésve egy pár hónappal adják ki, mert sohasem megfelelő előrelátással, hanem'min-