Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

595. országos ülés 1915 deczember 11-én, szombaton. 429 Á czenzura kérdését szintén tárgyalta a .felszólalók majdnem mindegyike. E kérdésben rövden csak annak kijelentéseié szorítkozom, kogy a czenzurát magam is szükséges rossznak tartom, amelyre a hadügynek van szüksége; de abban a perez ben, mikor a czenzura egy jottányival túlmegy a korláton, amelyet a hadügy és a közös honvédelem ügye megkiván, már visszaéléssé fajul, amely ellen tiltakoznunk kell a közszabadság érdekében. A drágasági kérdésekkel ehelyütt azért nem kívánok foglalkozni, mer': erre az ezután tírgyalás alá kerülő törvényjavaslat során ki fogunk terjeszkedhetni. Sokban teljesen osztozom Serényi t. képviselőtársam véleményében. Ereszben egyébként abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy engem senki sem minősíthet sem merkantilistának, sem agráriusnak. En a két felfogás között — vagy ha talán nem veszik szerénytelenségnek — felett állok és azt tartom, hogy a drágaság kérdésében hiába akarjuk áthárítani a felelősséget egyik helyről a másikra ; be kell ismerni, hogy szervezetlenek vagyunk, ami a kútfeje a bajnak, amelyért több vagy kevesebb joggal támadjuk a kormányt. Nem a szélsőségek, hanem a praktikus megoldás híve vagyok és azért teszem teljes őszinteséggel azt a talán szokatlan kijelentést, hogy én a mai viszonyok között a közérdek szempontjából nem perhorreszkálnék egy olyan központi szervezetet, amely a termelőtől a fogyasztóig vinné az élelmiczikkeket, amelyeket én ép olyan hadiczikkeknek minősítek, mint a puskaport vagy a gránátot, mert ezek nélkül sem itthon, sem a lövészárokban megélni nem lehet. Ez a központi szerv ellenőrizné és befolyásolná az áralakulásokat ugy, hogy a közszükséglet kielégítést nyerjen és hogy sem a termelő, sem a kereskedő, fuvarozó vagy bármiféle közvetítő az élelmiszerek árával vissza ne élhessen. E központi szervnek meg kellene adni a végrehajtói jogot is, hogy szankczionálhassa a maga rendelkezéseit ; esetleg büntetési joga is legyen, mert máskép — pl. szónoklatokkal — a drágaság kérdését elintézni nem lehet. Nem osztozom Juriga t. képviselőtársam véleményében sem,hogyamakszimálás nem rendszer. Hiszen az tulajdonképen nem is rendszer, hanem egy eszköz, amelyet a háború tesz szükségessé. 0 determinácziójához ugy jut, hogy azt mondja : »Nincs ! Van ! Add ide !« Ebből állapítja meg, hogy ez rossz rendszer. Am ha azt mondaná, hogy: »Van ! A közérdeknek van rá szüksége ! Tehát méltányos árért add ide !« akkor egészen más determináczióhoz jutna. Mellékesen jegyzem meg, hogy tévedésben van, mikor Boroevics szlovákjairól beszél. En a Felvidéken nőttem fel, ismerem Liptót, Trencsén, Gömör és Sáros tótjait és merem állítani, hogy ha azt az árvamegyei tótot, aki drótjával megjárta az Alföldet, vagy azt a gömöri fazekast, aki szintén lent járt az Alföldön, megkérdezné: meg van-e elégedve a szlovákokra vonatkozó megjegyzésével, az tiltakoznék ellene, mondván, hogy ő nem szlovák, hanem magyar. (Helyeslés balfelöl.) Távol áll tőlem, hogy kétségbe vonjam, hogy az a nemzetiségi, aki akár románnak, akár tótnak mondja magát, ne lehetne jó hazafi; csak azt kívántam leszögezni, hogy a képviselő ur sok olyant szlováknak minősít, aki ez ellen tiltakoznék. Amint emiitettem, már csak azon okból is, mert az élelmiczikkek szintén hadiszerek, gondoskodnunk kell a közszükséglet kielégítéséről Ezért helytelen a kormány késedelmeskedése a makszimálás terén. Amint más felszólalók is kiterjeszkedtek rá, nemcsak a lisztnek és a zsírnak, de a tejnek makszimális árát is meg kellett volna állapítani, mert a tej, amint gróf Apponyi t. képviselőtársam kifejtette, a jövő generáczió neveléséhez kapcsolódó feltétlen szükséglet, a betegek részére pedig nélkülözhetetlen orvosság. A Felvidéken pedig tudvalevőleg egyik legfontosabb élelmiczikk a krumpli, ott tehát nem elég a zsírnak és a lisztnek makszimálása, hanem a krumpli árát is makszimálni kellett volna. Az egész Felvidéknek, különösen a kelet felé eső résznek életkérdése a krumpli biztosítása, amely nélkül megélni akkor sem tudnának, ha gondoskodnának lisztről és zsírnak odaszállitásáról. Ezt ő sem meg nem szokta, sem megfizetni a makszimált árakon nem volna képes. Nem osztozom Serényi képviselőtársamnak véleményében, amikor ő a városi tanácsokat és különösen Budapest székesfővárost hibáztatja azért, hogy nem foglalkozik intenzív gazdálkodással, nem használja fel a parlagon heverő földeket, vagyis nem folytat mezőgazdaságot. Talán szokatlan, hogy épen én figyelmeztessem a volt földmivelésügyi minister urat, hogy a városi képviselőtestület, a városi tanács csak hírből ismeri a földet. Ha volna is ott valaki, aki gazdálkodik, meg vagyok győződve, hogy a botos ispánja sokkal több szakértelemmel foglalkozik a mezőgazdasággal, mint ő, aki nem abban a miliőben nőtt fel és nem annak él. Ilyen körülmények között az igazság kedvéért meg kell állapitanom, hogy az a városi testület, ha gazdálkodnék, valószínűleg ép ugy járna, mint pl. az Altruista Bank, amely olyanra vállalkozott, aminek nem képes megfelelni, mert aktaszerüleg nem lehet üzleteket kötni. Az Altruista Bank legnagyobb baját ebben látom. Ez, ha jól emlékszem, szóvá is tétetett és a pénzügyminister ur be is ismerte, hogy a bank tényleg nem felelt meg a hozzáfűzött várakozásoknak, így vagyunk a városok gazdálkodásával is. Félek tőle, hogy ha bármely város gazdálkodni kezdene, annak eredménye nem lesz, esetleg rá is fizetne. Ha t. képviselőtársam arra gondolt, hogy ugy gazdálkodjék, hogy nem házilag csinálja, hanem bérbe adja, akkor voltaképen nem a város gazdálkodik, hanem egyszerűen bérleti rendszert köt és ennek alapján bérlője fogja jól vagy rosszul azokat a területeket megművelni. Elismerem, hogy vannak területek, amelyek parlagon hevernek, de különös, hogy soha nem jutott