Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

leczember 11-én, szombaton. 428 595. országos ülés 1915 a gazdák, akiknek még maradt lovuk a rekvirálás után is. Elnök: Kérem a képviselő urat, szíveskedjék beszédét befejezni. Szabó István (nagyatádi) : Még csak pár szót és befejezem. Azt hiszem, a háború után más viszonyok közé fogunk jutni. Meg vagyok győződve, hogy egy sokkal önérzetesebb nép lesz Magyarországon, mint eddig volt. Magyarország jövendő gazdasági, de politikai életére is feltétlenül behatással lesz a háború; (ügy van ! balfelöl.) nevel nekünk majd eg)^ értékes elemet, de nevel olyan elemet is, amely a maga helyét, a maga jogát meg fogja követelni gazdasági és politikai téren is. Szeretem és akarom hinni, hogy a mint a magyar nagybirtokosság 1848-ban a helyzet magaslatára tudott emelkedni és az időkhöz alkalmazkodva önként adta meg azt, amit meg kellett adnia : a mai Magyarország tényezői, vezetői, a hatalom birtokosai is a megváltozott viszonyok következtében szintén a helyzet magaslatára tudnak majd emelkedni, számolnak a körülményekkel és gazdaságilag és politikailag megadják a népnek azt, ami nagy teljesítményei után őt feltétlenül megilleti. (TJgy van! balfelől.) Az indemnitást nem fogadom el. (BlénJc helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Kostyál Miklós jegyző: Jaczkó Pál! Jaczkó Pál: T. ház! Csak igen röviden kívánom igénybe venni a t. ház türelmét és idejét, mert nem vagyok hive annak, hogy az időt tékozoljuk, de különösen azért, mert ezen törvényjavaslat tárgyalására oly rövid időt tüz ki maga az uj házszabály, hogy kíméletlenséget tanúsítanék különösen azokkal a képviselőtársaimmal szemben, akik felszólalási jogukkal élni kívánnak és akikre valószínűleg nem kerülhetne a sor, ha ismétlésekbe bocsátkoznám, vagy pedig olyanokat mondanék el, amiket más időben és más helyen vagy az ezután tárgyalásra kitűzött vagy kitűzendő törvényjavaslatoknál mondhatnék el. A mai komoly helyzetben nem tartanám helyesnek, ha teoretikus okoskodásokkal bonczolgatnám a törvényj avaslatot, bár régi idő óta köztudomású, hogy a költségvetés tárgyalása tulajdonképen az az alkalom, amikor ugy a kül-, mint a bérviszonyokat részletesen tárgyaljuk, amikor a kormányt felelősségre vonhatjuk és számon kérhetjük tőle mindazokat a mulasztásokat, amelyekkel őt több vagy kevesebb joggal illethetjük. Az indemniti-javaslat még túlmegy ezen a határon is, mert ez igazán a kormány iránti bizalmon alapszik és aki az indemnitit elfogadja, mintegy bizalmi szavazatot ad le a kormánynak. Itt pusztán azt kívánom megjegyezni, ami már az előző felszólalások során is szóvá tétetett, hogy ma, amikor lett volna idő és mód a rendes költségvetés letárgyalására, különösen helytelenítem azt, hogy megint egy indemnitivel hidaljuk át ezt a kérdést, annyival inkább, mert — mondom, minden ismétlést kerülendő, nem akarok újra rekrimináczióval élni — ebben a javaslatban sok olyan van, ami nem tartozik az indemnitás keretébe és vannak olyan dolgok is, — ideértem épen a jövedelmi adót, melynél a gyakorlatban sok hiányosságról kellett meggyőződnünk — amelyeket most szóvá téve, talán módjában lett volna a t. háznak itt korrektúrákat csinálni. Külpolitikai tekintetben teljesen elfogadom azt az álláspontot, amelyet gróf Károlyi Mihály és gróf Apponyi Albert kifejtettek. Őszintén megvallom, én a béke felkínálását, amint itt a túloldalról magyarázni méltóztattak, épen nem tartom olyan nagy hibának, mert azt hiszem, hogy nemcsak könnyebb, de szebb feladat is a béke felkínálása a győző részéről, mint a legyőzött részéről. En vezéreimnek a békére vonatkozó kijelentéseiből csak erőt és öntudatot birok megállapítani, amely nemcsak a humanizmust és a lelkiismeretes gondolkodást is kapcsolja hozzá, hanem azt az előnyt is, amelyet Isten után győztes hadseregeinknek és vitéz katonáinknak köszönhetünk. Ma merünk békéről beszélni, mert tudja és tudhatja mindenki, hogy nem a megfélemlítés, nem a gyengeség adja ezt ajkunkra, hanem ellenkezőleg : az a humanizmus, amelylyel kell, hogy számoljunk még háborúban is. Hogy a béke csak őszinte lehet és csak olyan alapon köthető, amely bennünket minden tekintetben kielégít, arra igazán nem kívánok kiterjeszkedni ; az, ha az itteni felszólalásokból nem volna is megállapitható, nyilvánvalóvá lett a német kanczellár felszólalásából, akinek véleményéhez őszintén megvallom, sokkal közelebb állok e tekintetben, mint a t. ministerelnök úréhoz, aki noli me tangere-nek gondolta ezt a békét és hibáztatta ennek szóbahozatalát, holott a kanczellár felszólalásából ugy látom, hogy ő közelebb áll a mi álláspontunkhoz, mint a t. ministerelnök úréhoz, nyíltan kimondván, hogy a háborúban tényleg gondolni kell a békére, a háború végre nem önczél, az tulaj donképen eszköz a béke biztosítására, (Ugy van! balfelől!) és abban a perczben, amikor a békét biztosítani tudom, a háború már feleslegessé válván, a békéről szabad beszélnem, illetőleg szabad felvetnem, hogy nemcsak hajlandók vagyunk tisztességes békekötésre, hanem kívánjuk is azt. T. ház ! Az erről az oldalról elhangzott beszédek során az előttem felszólalók kiterjeszkedtek a belpolitikai kérdésekre és viszonyokra is, amelyekre az idő rövidségére és anyagom nagyságára való tekintettel szintén nem terjeszkedem ki és csak röviden kívánom megjegyezni, hogy teljesen magamévá teszem gróf Károlyi Mihály indítványát, amennyiben pedig ez bármely okból el nem fogadtatnék, természetesen Rakovszky István t. képviselőtársam indítványát fogadom el, mint minimumát annak, amit nem szavakban, hanem tettekben cselekedhetünk azokért, akik érettünk s a hazáért, küzdenek és szenvednek.