Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-594

5,94. országos ülés 1915 kező képviselőválasztások ennek a harcznak jegyében folyjanak le. Én nem félek tőle; tudom, hogy ez az eszme diadalmasan fog végigjárni az egész országon, mert a katonák ezreivel érintkeztem és tudom, hogy mily mély nyomokat hagyott ez a gondolat a lelkekben. Én tehát nem félek ettől, de azt szeretném, hogy Magyarország népe ne keserves és véres harczok után, hanem a magyar törvényhozásnak szolidáris, ünnepélyes manifesztácziójával, attól a nagy nemzeti lelkesedéstől telítve, kapja meg azokat a jogokat, amelyeket méltán megérdemel, (Ugy van! bal felöl.) mert másképen fog kinézni az az állam, amelyben a választójogot kiverekedte magának a nép, mint az az állam és az a törvényhozás, amelyben a nemzet bölcsessége a politikai egyenjogúsítást megadta az ország minden egyes áldozatkész polgárának, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobálóläalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy rátereljem a figyelmet még egy másik kérdésre is, amelyről ma délelőtt annyi szó esett, és ez a birtokkérdés. Már most látjuk, hogy a háborús nyerészkedés utján felhalmozódott pénzek sok tekintetben arra fordíttatnak, hogy hatalmas birtokvásárlások történjenek. Kívánatos, hogy ebben a bírtokvásárlásban neesak a bérlőosztály, necsak a meggazdagodott merkantilisták vegyenek részt, hanem erre a földvásárlásra vezessük oda a mi magyar földünknek népét, a magyar földmivesnépet minél nagyobb tömegekben, hogy az váltsa magához a földet, hogy egy egészséges, életerős parasztsággá,!, amely tulajdonképen fentartó oszlopa és gerincze az országnak, erősítsük meg nemzeti létünket. Felhívom itt a kormány figyelmét arra, hogy a telepítések kérdését karolja fel a legnagyobb szeretettel és áldozatkészséggel. Szeretném, ha innen visszhangoznék az összes falvakba, hogy a telepítéshez szükséges első lélektani feltételt megteremtsük a nép lelkében, t. i. ébredjen rá a nép arra a gondolatra, hogy földet vásárolni nemcsak abban a faluban lehet, amelyben született, hanem a nagy magyar községek, amelyek esetleg beszorultak olyan vidékekre, ahol továbbterjeszkedni nem lehet, menjenek és vásároljanak földet olyan helyen, ahol a magyarságnak és a nemzetnek uj honfoglalói lehetnek. Egészen uj rajokat kellene kibocsátani a végekre és azokra a helyekre, amelyekről részletesebben nem kívánok szólni, csak jelzem őket, ahol épen a háború tanulságai megmutatták, hogy egy életerős magyar kisbirtokososztályra, vagy megbízható magyar alsóbb néposztályra szükség van. A kormánynak a telepítési akczió ujabb felkarolásával mindent el kellene követnie, hogy ezeket a telepítéseket minél jobban forszírozza. Az iskola, hála Istennek, az első hónap zökkenései után a háború alatt újra visszajött xzember 10-én, pénteken. 42] a régi kerékvágásba. Igaz ugyan, hogy sok tanító hadbavonult ós ezáltal sok iskola tanító nélkül maradt és az amúgy is túlzsúfolt osztályok még több gyermekkel vannak túlzsúfolva, de a váltakozó időben való tanítás révén mégis megtörténik ,az, ami szükséges. Én a honvédelmi minister urnak és az egész kormánynak azt ajánlanám figyelmébe, hogyha vannak Magyarországban nélkülözhetetlen emberek a világháború alatt, akkor Magyarország néptanítói nélkülözhetetlenek a mi iskoláinkban. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én el tudom képzelni azt, hogy egy-egy gyári üzemben, pénzintézetekben vagy hivatalokban itt-ott lehet nélkülözni egy-egy embert, de ahol egy egész falunak apáit, családfentartóit elvitték, ahol a gyermekek százai vannak igazi nevelés nélkül, ahol az édesanya a férjének kötelességét teljesiti odakünn a mezőn és a gazdaságban, abból a faluból az iskolát elvenni annyi, mint száz és száz család gyermekeinek fejlődését hátráltatni. (Ugy van! Ugy van! a bál- és a szélsobálóläalon.) Ahol a magyarságnak oly nagy vérvesztesége van, ahol színe-java pusztul el a nemzetnek, nekünk féltékenyebb gonddal kell őrködnünk a jövő nemzedék felneveléséről. Ezért azt kérem a kormánytól, ragadjon meg minden olyan lehetőséget, amely alkalmas arra, hogy a magyar népiskolák tanítóit az iskolák számára viszszaszerezze, szabadságoltassa, mert ez Magyarországon nemzeti és kulturális érdek, amely legfőbb szempont éjjen olyan nagy, mint maga a hadviselés. Az ország egész területén ezerszámra vannak behiva a tanítók, állami, felekezeti és községi tanítók, akik idehaza különböző intézményeknél őrszolgálatot teljesítenek, vagy mindenféle más szolgálatot teljesítenek a vasúti osztagoknál, a hegyekben, a korházakban. Ezeket ott nagyon könnyen tudja pótolni olyan ember, aki a tanítói mesterséghez és a nevelői munkához nem ért. Tessék tehát azt az embert, aki otthon oly elsőrangú szolgálatot teljesít, visszahívni. (Felkiáltások : Hisz van ilyen rendelet!) Tudom, hogy van ilyen rendelet, de nincs végrehajtva. Azért sürgetem ezt, mert Magyarország iskolai érdekei és iskolapolitikája föltétlenül megkövetelik ezt. Délelőtt szó esett arról, hogy a kisipart nagyon elhanyagolta a kormány a háború alatt és nem biztosított neki a hadseregszállitás terén oly előnyöket, amelyekre méltán igényt tarthatott volna. Igaz, hogy a magyar ipar részére biztosított a kormány szállítási lehetőségeket, így pl. a kismarosok ötmillió korona értékű czipőmegrendelést kaptak, de ugy tudom, hogy a magyar kisiparnak szánt ebből a szállításból igen jelentékeny részt a Műnk és Davidsohn czég kapott és azok a kisiparosok, akik mint alvállalkozók szállítnak a Műnk és Davidsohn czégnek, tele vannak panaszszal. Mindenféle — hogy ugy fejezzem ki magamat — párttenden-